2021-01-23

Albumkritikák

Andromeda Space Ritual – All Shades Of Perception (2020)

Úgy gondolom a beszédes zenekarnév sok csalódástól megkímélheti az embert, ez jelen esetben is nagyon igaz, bár az Andromeda Space Ritual alapvetően egy olyan pakk részeként került hozzám, ami garantálta a totális elszállást és űrutazást. A lengyel Galactic SmokeHouse dobott meg nemrég egy különösebben nem falrengető újdonságokat rejtő csomaggal, pusztán azzal a célzattal, hogy pályára […]

A Bagossy Brothers Company tarolt idén – Átadták a Petőfi Zenei Díjakat

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án, a Duna TV kétórás showműsorában adták át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapták a hazai könnyűzene legjobbjai. Az ötödik Petőfi Zenei Díj átadója több szempontból is különleges volt: ezúttal nem a szokásos módon, fesztiválozó közönség jelenlétében vehették át a díjaikat a győztesek, hanem fokozott biztonsági előírások betartása mellett felvett stúdióműsorban, közönség nélkül, január 23-án este a Duna Televízió műsorán. A szervezők, a VOLT Produkció, a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV célja az volt, hogy a […]

A A Bagossy Brothers Company tarolt idén – Átadták a Petőfi Zenei Díjakat bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Albumkritikák

Antipeewee – Infected by Evil (2018)

A thrash metal tartalékai Németországban továbbra is kimeríthetetlenek. Egy kedves ismerősömmel a minap elmélkedtünk azon, hogy német földön vállt vállnak vetve hány vonalban küzdenek a thrasherek. Ha a legendás germán thrash trió tagjait (Kreator, Sodom, Destruction) tekintjük elsőnek, az egykori kollégák és a manapság nagyobb kiadóknál riffelgető fiatalok pedig a második vonalat alkotják, akkor az […]

Hate Forest

Hate Forest – Hallgasd meg új lemezüket

16 év után új lemezével tér vissza az ukrán, black metalos Hate Forest. December 25-én az Osmose Productions kiadásában napvilágot látott hét dalos Hour of the Centaur címet viselő lemezük témáit most is a mitológia, az okkultizmus, a hazafiság, a természet és az ősi sötét hatásai befolyásolták. Lemezük bakelit verziójához Celestial Wanderer címmel egy 2 dalos EP […]

eagle has landed

Eagle Has Landed – megjelent az új EP-jük

Dürer címmel jelenet meg a hazai extrém metalos Eagle Has Landed új EP-je. Ahogy a címe is mutatja, egy tiszteletnyilvánítás a Dürer Kert előtt. Az As Karma Brings, Godgiven, valamint az egykori Another Dawn Comes és Subliminal Merger tagjai alkotta csapat 10 dalos anyaga az alábbiakban hallgatható végig. “Nekünk ez a hely egy rettenetesen ideális alkotói és elsőszámú inspiráló […]