Fű alatt

Rattle Inc.

Mondhatni, napi rendszerességgel olvasom a hazai és külföldi online szaksajtó híreit, több kiadóval is kapcsolatban állok, figyelemmel követem az aktuális megjelenéseket listázó weboldalakat, de még így is előfordul, hogy késve, abszolút véletlenül értesülök számomra fontos zenekarok új albumairól. Olyan, sokadik vonalba tartozó csapatokéról, akik mögött nincs (megfelelő) kiadói vagy menedzsmentháttér, maguk igyekeznek boldogulni, töltik fel anyagaikat a YouTube-ra, a Bandcamp-re és más netes felületekre.

Az új albumot felvezető kislemez borítója

Persze kézenfekvő a megoldás, amivel mások szisztematikusan, én viszont eddig csupán alkalomszerűen éltem: lájkolni, követni kell az általunk szeretett bandák Facebook-oldalát, és onnantól minden megmozdulásukról azonnal tudomást szerzünk. Tudom, nevetségesen egyszerű, én viszont eddig nem különösebben foglalkoztam vele. (Talán mert a FB-on egyébként sem igen szoktam tetszést nyilvánítani, kommentelni.) Most viszont három olyan együttes kapcsán is így szereztem tudomást az új lemezről, akik valamiért kimaradtak a fent említett információs mátrixból. A texasi, progresszív power metalt játszó Immortal Guardian-t már nektek is említettem, de a brazil, okkult doom-ban utazó The Evil is csak FB-oldalán tudatta rajongóival, hogy célegyenesben az új anyag, amelyhez éppen az utolsó nótát rögzítik, és a német Demon Incarnate-tól is ugyanígy tudtam meg, hogy az elmúlt időszakban összerakták soron következő albumukat. Plusz Jason Bieler (ex-Saigon Kick) egyik posztját olvasva is előbb tudtam meg, hogy hamarosan friss dalcsokrot hallunk tőle, mint ahogy arról bármelyik hírportál írt volna.

Demon Incarnate

Úgyhogy tegnap fogtam magam, és elkezdtem abc-sorrendben végigmenni kedvenceimen, és akinek az oldalát eddig nem követtem, ott most pótoltam ezt a mulasztásomat. Első lendülettel a j betűig jutottam, de már most elárasztották az üzenőfalamat a megjelölt zenekarokkal kapcsolatos hírek, kiszorítva onnan szinte minden más, a munkámmal összefüggő vagy az ismerősi körömtől származó bejegyzéseket. Kellett ez nekem? 🙂 (Igen.)

Jason Bieler

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.