Mobilmánia – Bajnok & Zefi 40 év (2020)

Fémforgács

Amikor betettem a lejátszónkba a Mobilmánia új korongját azon morfondíroztam, hogy a Fémforgácson lenne-e helye egy albumajánlónak. Egy ennyire ismert zenekarnak, bizonyos értelemben tét nélküli értékeléssel, miért lenne itt helye, amikor sokszor éppen az underground névtelenségből, ill. mítoszából szeretnénk a hallgatók elé tárni a számunkra nagyszerű alkotásokat a legkülönbözőbb metal/rock stílusokban?

Van helye és célja: pont a mondat második fele miatt. Végül is, az éternek ezen a fémesen csillogó felületén mindenki az általunk kedvelt stílus, a rockzene legkülönfélébb irányzataiért, a hard rocktól az ipari zene határát és a füleket is véresre súroló zenékig lelkesedünk és célunk megosztani másokkal is azt, ami szerintünk jó. A Mobilmániát, éppen a közös zenénk örökérvényűsége miatt, mára több generáció alkotja. Zenéjük emiatt is, több korosztálynak szól. A banda egy népes, a magyar rockzene útját kitaposó család tagja, azon a mára kiszélesedett sávon is kikerülhetetlen – legfeljebb félreugrasz, és benyitsz egy erről a folyosóról nyíló ajtón, ahol másik alműfaj koncertjére jutsz. Jóllehet, a Mobilmánia hazánk egyik népszerű bandája, ám ennek az elixírnek is jár egy díszes cégér: zenéjét ajánljuk baráti összejövetelekhez, fénypokolhoz és hangviharhoz. Végül pedig: a mára igen nagy táborrá vált magyar HR/HM-színtér népes csapatának ugyan „csak” egy része, így is közel negyven fős majdnem-all-star gárdája + további pop/rock énekesek szerepelnek az albumon, ezért 2020. fontos lemezei között mindenképpen megemlítendő.

Az előrendelt kiadvány megérkezte után a kiváló hangzásnak (és a hi-fi-nknek) köszönhetően hallhatta volna a zenét több szomszédunk is, ha tömbházban élnénk. Szinte kötelességem lett volna, hogy visszaadjak a társadalomnak a tartozásomból: én is így ismertem meg a fülemet a padlóra tapasztva – amikor az eszem megjött magától -, a csak 1 LP-vel, de megelőzően már három koncertszettel is tömegnek játszó P.Mobilt. Az én akkori szpotifájom, az alsó szomszéd, szalagról „osztotta meg”, lakásunkban is élvezhető hangerőn és csak a személyes találkozásunkkor kérhettem a lejátszási lista frissítését – de minek tettem volna? A jubileumi gyűjteményt megrendelve edzettük fülünket-lelkünket: éppen ~3 hete hallgattuk, hogy „’84-ben 10 Ft ez a dal”, majd Lóri megköszöni az akkori elmúlt-tíz-évet. És lám, itt vagyunk most, ~35 évvel később: a már akkor is ikonikus nóták egy részét a két veterán zenész és a köréjük gyűlt hatalmas csapat egy-két-három szám erejéig a követő évtizedek újabb közös zenekarainak (RockBand, TRB és persze a Mobilmánia) kiemelkedő dalaival játszották fel két csillogó korongra.

A következő évek újabb lemezeit várva a Bajnok & Zefi 40 év c. lemezt nem nevezném életmű-összefoglalónak, jóllehet annak is kiváló lenne. Inkább egy időszerű best of-nak az út hosszabb-rövidebb felén. Felsorolni is nehéz a sok-sok közreműködő énekes és hangszeres nevét, ezért inkább a füzetben szereplő listával illusztrálom.

Mindenkinek, aki a kezdetektől szereti e dalokat öröm olvasni a dalszerzők jól ismert neveit: olyanokét is, akik ma már nem játszanak, vagy nem játszhatnak együtt. A digipackos kiadvány füzetét Horváth Attila dalköltő sorai színesítik, nem kis terjedelemben. A sok-sok nagyszerű, még szórakoztatásában is magvas dalszöveghez képest ez az írás inkább személyesebb hangvételű – mégis ezreknek szól. Alkalmanként Zeffer Andrástól is hallhattunk-olvashattunk a személyes küzdelmeket költészetté formált gondolatok eredetéről.  Az albumot hallgatva mégis egy újabb mélységbe merülhetünk és tudatosul bennünk, hogy ez a kiadvány ezúttal több, mint zene és több, mint gondolat a szövegben.

A lemez szerkesztése, zenei rendezése rengeteg apró ötletet sorakoztat fel. Így az album dalai teljesen korszerűek, időszerűek. Mégis döbbenetes, hogy a Schuster Lóránt által jegyzett, abban a korban is társadalom kritikus P. Mobil-dalszövegek a későbbi éra Horváth Attila-verseivel együtt milyen érvényesek ma is. Az emberi létről szóló felvételek között egyszer felemelő, máskor szívszorító hallani a színtér több kiváló énekese által előadott érzelmeket, a minden értelemben kiválóan artikulált szövegeket.

Több alkalommal élőben is rácsodálkoztunk az egész (Vikidál Gyulával is tágabb) zenekar vokális képességeire. A két CD-n azonban jól szerkesztve, nem ugyanazok, de legalábbis nem ugyanúgy éneklik a dalokat, így azokat sem, amiket a ’Mániában Zefi, vagy Bajnok adnak elő. Néhány éve, mint rajongót (többünket), „az a szerencse ért”, hogy a rendkívüli igényességgel kidolgozott, a power metalt a neo-klasszikus HM-mel ötvözve játszó Avenford énekese, Gamsz Árpád a Mobilmánia mikrofonja mögé állt. Az aréna-koncertes debütálása (!) óta vártam, hogy néhány, most általa is lemezre énekelt régi dalt korongon hallhassunk.

A nem kronológiai sorrendben listázott dalok között egyszerűen nincs üresjárat! Csak a különleges pillanatokat próbálhatom meg kiemelni. Rögtön a ’70-es évek hangulatát idéző játékkal, Hammond-dal és ráterülő vonósszőnyeggel indul a Mobilizmo, ami abban a pillanatban HM-es zengésre vált, amint Kalapács József érces hangja betölti a teret. A Gamsz Árpi által énekelt Metálmániára már azt is kihallom, hogy a gitárok néha pontosan úgy szólnak, mint mondjuk Bencsik Samu, vagy Sáfár Vilmos kezében, de többségében tudatosan máshogy, ahogy Nusser Ernőtől, vagy alkalmanként Árpitól megszoktuk… ám a hangszeres sosem választ könnyű középutat, a zenészek nem játszanak arra, hogy majd a jól ismert dal maga viszi el a hátán a zenét.

Egy-egy felvétel új értelmet nyer, amint más adja elő. Így a Keresztes Ildikó énekével színesített Valakire gondoltam, vagy az Eddásra szabott, Pataky Attila elénekelte Bárhová magaddal viszel is. Ez utóbbiban a lágy és kemény tónusok között olyan karcos hangok jelennek meg, amik nem voltak hallhatók az eredetiben. Keresztes Ildikó pedig oly pontosan énekli minden frazírozás nélkül a dallamkotta megfelelő hangjait, mint tán a saját lemezeinek legjobb dalaiban. Szívszorító hallani Balázs Fecó előadásában A tegnap itthagyott c. tételt, mint ahogy a Keresztes Ildikóval előadott későbbi duettben is (Bárcsak tudnánk vigyázni rád). Ezt hallgatva tűnik fel, milyen sok dal szól a távozásról, az elmúlás közelsége okozta bizonytalanság érzéséről és mégis… a végén mind valamiféle feloldást hordoz. És kezdem érteni vélni a dalok sorrendjének szerkesztését, ami mintha érzelmi fel-lehullámzással egyensúlyozna az emberi érzések háborgása-gomolygása és a mindennapok felemelő pillanatai között. Majdnem hinném, hogy az Öregesen, ahogy jók esik nem szólhat így Ferótól, ám pont a napokban láttam az A38-ason adott akusztikus bulijukat (hisz műholdra néz a mi ablakunk is), és nincs bennem kétkedés, hogy a Nemzet… (khm) örökifja ilyen kijózanítóan hasítón énekel egy Mobilmánia-dalt.

Nem meglepetés, hogy egy mindössze ~tizednyi „Horváth Attila-életmű” lemezen a hétköznapokról maga Charlie is énekel. És nem tekintem kakukktojásnak Szandi kiváló énekét sem. Bár nem követem az ő munkásságát, ezen a korongon olyan találóan adja elő az eredetileg Stulával játszott Utak filmjét, hogy elképzelem alatta a filmkockákat… Ugyanígy hiteles előadás a Zeffer András és Szirota Jennifer által közösen énekelt duett (Ha szeretnél ma még).

Mint a koncerteken, úgy a lemezen is feltűnik Tunyogi Péter, egy olyan dalban (Szárnyakon szédülő), amit nehezen tudnék elképzelni nélküle. Ezúttal egy Morricone-zenével színesített filmnek egy mediterrán kisváros napfényes teraszán játszódó fekete-fehér jelenetei alatt halljuk őt. Az albumon Zefi és Bajnok éneke mellett Varga Miklós, Sipos Péter, Roy és Szolnoki Péter előadását is élvezhetjük. Hangjuk rendkívül jellegzetes, mégis szinte csak erre a korongra való ez az előadásuk. Paksi Endre dalválasztása azonban annyira találó, hogy az általam nagyra tartott újabb érás fekete-fehér-bordó-kék Ossian-lemezek bármelyikén megállná a helyét. Mondom őskövület Ossian-rajongóként, ha Endre jellegzetesen kissé bizonytalan hangját (ezért is szeretem) vastag és átható vokál is támogatja. Aki szereti a magyar dallamos rockzenét, nem fog csalódni Kálmán György, Nyerges Attila, Kozma Tamás, Kiss Zoltán, és természetesen Rudán Joe és Vikidál Gyula előadását hallva. S ha valaki Takáts Tamástól hallgatja először a meglehetősen ironikus Asszonyt akarok c. szocialista-realista férfisoviniszta ál(?)himnuszt, alig hinné, hogy ez nem egy kicsit későbbi korban, egy TT(D)BB-korongon jelent meg először!

A hangszereken játszó gárda is legalább ezer lemezen szerepelt már, de nem csak ennek a szorgalmas gyakorlásnak köszönhető, hogy lenyűgöző gitárfutamokat hallunk. Cserfalvi “Töfi” Zoltán, Kispál Balázs, Csillag Endre “Csuka”, Závodi Janó, Lukács Peta, Bogdán Csaba, Alapi István, Szijártó Zsolt, a már említett Ernő és Árpi dalról-dalra adják a legszebb hangokat, hogy mindegyikük a maga jellegzetes előadásában tolmácsolja nekünk, akár a szólót, akár a ritmust. Mindez alig érne valamit Kékesi “Bajnok” László és Donászy Tibor kettőse nélkül. Játékuk több dalban is figyelmet érdemel, ahogy több dalnak – nincs helyem felsorolni, helyette ld. a csatolt képet – új színt adtak a hol feszesebb, hogy játékosabb elővezetésükkel (Nekem az Asszonyt akarok, Oh Yeah és Bor, zene… c. dalokban tetszik a leginkább, talán mert itt a legvidámabb az összhatás.) A fekete-fehér billentyűkért rajongó hallgatóként pedig ki nem hagyhatom Zeffer András játékának megemlítését. Annyira emberi volt látni ahogy az Aréna-koncert közepén az egyik dalnak többször nekifutott, hogy az a futam pont úgy szóljon, ahogy a korongon. Ezt a hitelességet látom-hallom, ahogy a két CD-n a sokszínű hangzást próbálom befogadni a Hammond-tól, a ’80-as évek szintetizátor hangzásán, vagy nagyszenekari vonósokon át a hangversenyzongora zengéséig. Végül pedig: a hangmérnökök sora is tekintélyes (ld. a csatolt képek egyikét).

Persze, lesznek, akiknek hiányérzetük támad, mert néhány ikonikus dalt a messzi távolból, vagy közvetlenül a ’Mánia előttről kénytelenek vagyunk az eredeti lemezekről hallgatni (OK, nem nagy kényszer). De ez csak az az érzés, amikor az ünnepi asztalnál vettünk már minden jóból, ám mégis maradt a tálon. Számomra a legszebb meglepetés az Óra körbejár. A két lemez többszöri csúcspontjai között ez a második korong második dala. A Kiss Zoltán énekelte tétel messze nem csak a dramaturgiai tovább lendítést szolgálja. Már évtizedek óta öröm hallgatni, hogy az a hosszú pillanat, amiről akkor hittük, hogy végleg elmúlt (ti.: amikor nincs már füst a víz felett… stb.), aztán a ’90-es években az élőzenés rockzene mélyrepülésekor újra sirattuk…, mégis, még évtizedeken át megmaradt és megmarad. A két korong egyszerre időkapszula és a Mobilmánia élettel teli legfrissebb lemeze. Minden elismerés megilleti a két ünnepeltet és valamennyi társát, akik az albumon szerepelnek. A szemfülesek előrendelhették a lemezt, így dedikált példányt kaphattak kézhez. Én is ilyen szerencsés vagyok.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.