Fémforgács
Vannak, akik csak sikerkönyveket szeretnek olvasni, míg mások szívesen merülnek el életművekben is, így megismerik, hogy egy író honnan hová jutott el, mire magával ragadja az olvasót. És lehet ehhez hasonlóan hallgatni egy zenei stílust is, pl. a NWOBHM-et.
Ha a NWOBHM-zenei mozgalmat évtizedek távlatából egy többé-kevésbé homogén, akkoriban új stílusnak tekintjük, akkor a Traitors Gate, a nyugat-angliai Weston-Super-Mare-ból származó, 1981-ben alakult zenekar neve a stílus „kialakítói” között kell szerepeljen. A zenekar stílusát ugyan heavy rocknak is nevezik; ez érthető, hiszen a jól ismert címkével később határozták meg a műfajt. A görög bejegyzésű kincsvadász Obscuren NWOBHM Releases kiadó, illetve a Supreme Music Creation gondozásában megjelentetett CD minden esetre felfedi, hogy nem csak a londoni pubok világában, de szerte Angliában több helyen is játszottak valami új fajta zenét, az akkor már a kemény rockzenében (metalban) meghatározó Judas Priest és Motörhead nyomdokain. Hogy mi elsősorban a hihetetlen csúcsokra tört Iron Maident ismerjük, és (ma már) mögöttük közvetlenül a Saxont, a Def Leppardot, a mára feltámadt Diamond Head-et… láthatjuk, hogy igen sok mindenen múlhatott. Az általam korábban nem ismert Traitors Gate zenéjét hallgatva azonban megállapíthatjuk, hogy ’81-ben ebben a zenekarban benne volt a lehetőség, hogy ismertebbé váljanak. És a felvételek utólag sem adnak arra választ, hogy mindez miért maradt meg a lehetőség szintjén. Az ugyanezen lap hasábjain nemrégiben hallott/bemutatott Zenith nevű bandának a Traitors Gate-énél jobb minőségű felvételei közben pedig ezt máshogy éreztem. (NB: némi nyomozás után kiderült, hogy a Zenith-et éppen az itt bemutatott banda Andy Sayers-e alapította!)
A kiadvány borítója eredeti, azon egy korhű logo és kézirajz látható, mint egy történelmi korokban játszódó Dickens-, vagy Scott-történet illusztrációja.
Valóban döbbenetes, hogy a világ által Steve Harris-től megismert maidenes basszus milyen kiválóan hallható a Traitors Gate dalaiban, gyakorlatilag ugyanazokban az években. Ahogy az évtized első felében hazánkban is, az Egyesült Királyságban is élő kapcsolat lehetett a zenei mozgalom szereplői között, a koncertszervezések nyomán talán többször látták is egymást a színpadon. Így az egymásrahatás elkerülhetetlen. Ám a basszusjáték kapcsán mindegy már az elsőség kérdése; legalább most hallhatjuk a Traitors Gate előadásában. A banda 1983-ban olyannyira a névtelenség homályába süllyedt, hogy még az ONR kiadványát kísérő promon sem szerepelnek a zenekari tagok. Ám a neten kutatva végül eljutottam Andy Sayershez, aki az első trió-felállás ritmus/szóló gitárosa-énekeseként adta meg a bandatagok nevét. A hármasban Martyn Dykes dobolt és Ian Mereweather játszott basszuson. Hozzájuk csatlakozott Mikel Lloyd énekesként, és Nigel Shellford mint gitáros. A csapat 1981-től 1983-ig adott koncerteket. Nemcsak ráakadtam a zenekar egyik alapítójára, de néhány kérdésre készséggel válaszolt is, csak megvárta, míg a Leads United megveri a Newcastle-t:
- FF: Ahogy hallgatom a dalokat, úgy hiszem itt a stílus egyik legkorábbi élénk basszusát hallom, ami aztán a Maiden védjegyévé vált. Megtudhatjuk, hogy ezt “párhuzamosan” fedeztétek fel, vagy inkább azonosak voltak a gyökereitek? Talán gyakran játszottatok azonos színpadokon?
- Andy Sayers: Boris (Ian) a basszerunk sokat dolgozott azon, hogy elérje ezt a hangzását. De igen, ugyanabban az érában játszottunk, mint a Maiden, és talán ez magyarázatot is adhat.
- FF: Mi olvasók-hallgatók manapság általában a londoni HM-klubéletről olvasunk. Annak idején meg, a Vasfüggöny mögött főképp csak a lemezes bandákról hallhattunk. Bristol, Bath, vagy az otthonotok, Weston-Super-Mar környékén is forrongó HM-életet tapasztaltál?
- AS: Olyan helyi bandákkal játszottunk, akiket inkább New Wave-nek, (újhullámos – de nem összekeverendő a későbbi pop bandákkal! – szerző), mintsem HWOBHM-zenekaroknak neveztek. Ez a színtér meglehetősen korlátozott volt akkortájt Bristolban. Emlékszem arra, amikor felléptünk a Shiva előtt, az nagyon jó buli volt!
- FF: ’81-ben igazán úttörői voltatok ennek a hangzásnak. Emellett egyfajta torzítatlan gitáros Motörhead-atmoszférát hallok ki a zenétekből, a reszelős ének nélkül. De ahogy látom a Saxon-rajongókat is a képeken, ilyesmit is hallok a muzsikában. Kik hatottak rátok akkor a leginkább: akikkel egy időben (illetve együtt) játszottatok, vagy az előző generáció?
- AS: Mi bizonyosan egyediek voltunk arrafelé. Akkor, a legmélyebb hatást ránk, hogy helyesen kezdjem a sort, a Black Sabbath gyakorolta, mellette a Budgie és a Rush.
- FF: Ha megengeded megjegyeznem, az ének nem olyan karcos, erőszakos, mint a korabeli HM-zenekarok hangzásában, inkább amolyan UFO-s. Ez szándékolt?
- AS: Ez volt Myke hangja és az ő stílusa.
- FF: Törvényszerű volt, hogy széthullot a csapat?
- AS: Nigel távozott a zenekarból és akkor szétestünk. Pedig alakulhatott volna jobban is. Nagyon jó megtapasztalni az érdeklődést a NWOBHM iránt manapság. A következő bandám, a Zenith is adott ki egy EP-t, ami új kiadványon ugyanakkor jelent meg, mint Traitors Gate ezen összeállítása (2020. júniusa – szerző). Később az Outsider-ben játszottam, jelenleg pedig egy Sabbath Tribute-ban, a Sabbotage-ban zenélek. Alig várom, hogy újra színpadon lehessek!
A kiadó leírása szerint a Traitors Gate előadása jó fogadtatásban részesült. Számos dalt rögzítettek, míg a banda 1983-ban már szét is széledt. Így a 2020. júniusában megjelentett korongon rövid ~2-3 év zenei termése hallható. Az az érzésem, hogy nem várták meg, amíg kiforrott stílusban tudnak heavy metalt játszani. A CD három szakaszra osztható. Az első néhány felvétel stúdió minőségű, bár mai füllel kissé kopottas hangzású. A negyedik daltól olyan demók hallhatók, amik többször is ismétlik a kiforrottabb nóták motívumait, bár minden dal önálló hangzással bír. Ám az összes dal jellegzetessége (OK, tudom, már említettem) a játékos basszus, így a harmadik szakaszban lemezre írt, rossz minőségű koncertfelvételeken is főképp ez hallható a legjobban. Rockzenéről szólva persze kihallatszik a dob pufogása-csattogása is. A színes ritmusszekció a friss heavy metalra jellemző, számos ritmusváltással gazdagított dalokban mindvégig érdekes. Ezzel szemben az ének dallama és előadásmódja inkább a heavy rock zenéket idézi. Nem hallani benne azt a kifejezőerőt, vagy erőszakosságot, amit oly jó volt hallani a sikeresebb kortársak lemezein akkor és jó hallgatni most is.
A dalok egy része (’81-et írunk!) még erősen hard rockos. Pontosabban fogalmazva hard rock alapokon ügyesen fémesre csiszolt zene (Lady of the Night – linkje a kép alatt). Mai hangzásra keverve, vagy inkább ma eljátszva valószínűleg lenne olyan hatásos, mint bármely mai proto-metal nóta. Fura, hogy a szerkesztők milyen melankolikus dallal indították a lemezt. Ráadásul a többszöri megtorpanásokkal pont az indító dal veszít a lemez lendületéből. Mégis érdeklődéssel várom, a következő dalokat. A harmadik dalra (Give the Girl) a lelkesedésem kissé alábbhagy, mert a nóta maga akármennyire is hangulatos NWOBHM, nem elég változatos. A riffeken túl így nem teljesedik ki. Valami olyasmire számítottam, hogy a dal végül az akkori Demon, a Cloven Hoof, a Tokyo Blade, a Quartz, az ugyanitt más cikkben már említett Avenger zenéjéhez hasonlóan izgalmassá váljék.
Zene: Lady of the Night
Persze a Metallicának bejött az az invenció, amit a Diamond Head dalainak gyors ráspolyozásával jól begyakorolt és (néhány társával) önálló stílusként definiált (félre értés ne essék, nagyon kedvelem!). A Traitors Gate azonban ekkor még nem tudott elrugaszkodni a Priest és a ’head példájától, mint azt tették kortársaik. Ne feledjük azonban, hogy mindössze 2-2,5 év zenéjét halljuk, többségét demo felvételeken, amik után minden banda sokat változik! Az emiatt hullámzó színvonalú lemezen a negyedik tétel, a Weilding the Axe (ez alighanem Wielding the Axe – azaz a szekercét forgatva) a gitárral kattogó rejtélyes kezdésével és a belépő dobbal megidézi nekem a pár évvel korábbi Black Sabbath-t. Végre benne van az a fémes, újszerű hangzás, amit a NWOBHM-stílusa fémjelez. A kezdetekben jól énekelt dallamív aztán megint egyfajta kiforratlanságba fordul, ezért nem tudok túllendülni az erőtlenségén. Ugyanakkor a kiváló, ismét sejtelmes szóló nagyon megragadja a hallgatót. A ritmusváltosokon valóban jól hallható a Rush hatása. Majd jön egy újabb lendületes indítás (Twice for Your Sins). A lüktető zenében gyakran fordulnak elő ütemváltások, csakhogy ezek az egyébként jó elképzelések minduntalan megtörik egy-egy jól induló nóta sodrását. Lám, ha a Traitors Gate folytatja, lehetett volna ez a maga jellegzetessége. Jó hallani a sztereóban szétkevert szólót újra és a fő motívum hangulatos alájátszását, még ha az alapdallamot addigra már jól megismertük is. Következzék hát a demó szintjén maradt dalok sora: ezek leginkább torzítás nélküli Motörhead-feldolgozásnak hallatszanak, a karizmatikus ének nélkül (Warnign Sign).
A még „stúdió” vagy demo minőségű dalok között hallhatunk számos próbafelvételt (Assassin, Haunted by the Past). Egészen olyanok, mint amilyeneket a baráti körünkben a mi zenekarunk felvételein egy szakiskola parkettás kultúrtermében rögzíthettünk, a felügyelő tanár két (mi ez a zaj, felmosom veletek padlót) viharos megjelenése között. Talán maga az újonnan kiadott lemez címe is erre a hangulatra utal: kísért a múlt. A korongon megcsillan továbbra is demo hangzású, de erőteljes zene is, néhány koncert felvétel formájában. Hogy ezek szándékoltan instrumentális dalok, vagy egyszerűen nem sikerült rögzíteni az éneket, nem tudható (Twist of Fate – live, Traitors Death – live). A lemez vége felé élvezhetetlen minőségű felvételeket, inkább kordokumentumokat (Room 13) hallhatunk, ráadásul egy korábbi „tiszta” felvétel (Warning Sign, live), a Motörhead-kópia punk változatát is, a már ismert énekkel. A banda tisztelőinek-követőinek FB-oldalán látható számos felvétel és azokon valóban visszaköszön a formálódó szcéna vegyes közönsége: az anarchia A-betűjével, jellegzetes kockás nadrágokban pogozó punkok és felvarrós farmermellényben headbangelő fiatalok lelkesednek a színpad előtt. Érdekes időutazás annak a pillanatnak a közepébe, amikor A Stílus kialakult. A lemez a NWOBHM-zene korai korszakát kedvelőinek és gyűjtőinek ajánlott. Az értékelésem jellemzi az úttörő szerepet, az erdetiséget és a lemez-kezdő daloknak a korszakhoz mért meglehetősen jó hangzását. Ha a vásárlók ritkábban is hallgatnák a sok egyéb zene között, ne vitassuk el Traitors Gate létezésének jelentőségét!
