2020-12-14

Albumkritikák

Lacrima Mortis – Posthumous (2020)

Közeledve az év vége felé azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az esztendő a jól és kevésbé jól sikerült visszatérésekről, folytatásokról szólt, de azért akadtak új versenyzők is szép számmal. Ilyen például a brazil Lacrima Mortis nevű formáció, akik külsőségekben és zene terén is megadták a módját a bemutatkozásnak nemrég megjelent Posthumous című nagylemezükkel, amin […]

BLIGHTED_EYE

BLIGHTED EYE – Wretched EP (2020)

Így év végére már rendesen lezsibbadt az agyam a sok fémzenétől (nem rossz értelemben persze), ezért aztán elhatároztam, hogy az utolsó hónapot inkább kihagyom lemezkritika-írás szempontjából és rápihenek a jövő évre. Ezt körülbelül egy hétig sikerül…

black metal

Malakhim – halva született csillagok ragyogása

Svédország északi, Västerbotten nevű tartományában kezdte meg működését a Malakhim nevű zenekar, akik származásuknak megfelelően a black metal területén kívánnak érvényesülni. Ortodox felfogású, mégis modernnek nevezhető zenéjük fokozatosan nyerte el mai formáját, hiszen megjárták a demók és EP-k által szegélyezett fejlődési ösvényt, aminek csúcsa lehet 2021 elején megjelenő Theion című debütáló nagylemezük. Amatőrökről azonban szó […]

Albumkritikák

Mosh-Pit Justice – The Fifth Of Doom (2020)

A  szemfülesebb hazai thrashereknek ismerősen csenghet a burgasi Mosh-Pit Justice neve, mivel a csapat magyar kapcsolattal is rendelkezik. A The Serpent című első EP-jüket a miskolci Thrash Zone nyár végén kazettán is megjelentette. A 2012-ben indult trió rendhagyó leosztásban ugyan, de kezdetektől fogva stabil felállással muzsikál. A basszusgitáros Mariyan kivételével a másik két srác (Staffa […]

mood

Mood – hallgass bele a kultikus doom metal zenekar friss koncertanyagába; december 21-én érkezik a Glow Burn Live DVD!

Már meghallgatható a “Glow Burn Scream” a Mood december 21-én megjelenő, Barba Negrában rögzített “Glow Burn Live” című jubileumi DVD kiadványáról. A legendás magyar doom metal banda 17 év szünet után tért vissza a színpadra, 2019. január 4-én egyszeri alkalommal ragadtak újra közösen hangszert, hogy a rajongókkal együtt megünnepeljék az alapítás 25 éves évfordulóját, és történetüket méltó […]

death metal

Devotion – indulás a kísértetek völgyébe

A spanyol Devotion nevű death metal horda 2012 őszén kezdte meg pályafutását egy Valencia melletti próbateremben, a mondhatni hirtelen jött ötletből pedig néhány év múlva egy ütős bemutatkozás született Necrophiliac Cults címmel. David García (Nadir, Obscure), Nosfer (Orthodoxy, Profundis Tenebrarum) és Vicent Riera (Nadir, Der Führer Des Schattens) hármasa mellé új emberként érkezett Txito (Visceral […]