Fémforgács
A mexikói The Advent Equation stílszerűen Advent időszakában jelentkezett második nagylemezével. Úgy érzem több szempontból is párhuzamot lehet vonni köztük és a hazai Reason között. Mindkét csapat első és második egész estés kiadványa között sok idő telt el. A Reason 10, míg a kezdetben csak szimplán Advent néven zajongó banda 8 év szünet után adta ki második albumát. De abban is hasonlítanak kicsit egymásra, hogy mindkét formáció esetében elég nyilvánvaló az Opeth-ihletettség. Nos, most már csak az a kérdés, hogy a Remnants of Oblivion is annyira bejön-e, mint a Reason The Divine Rest-je.
Előre lelövöm a poént: nem.
Persze rossznak egyáltalán nem mondanám a The Advent Equation által játszott muzsikát, de a friss opuszukat inkább csak “erős közepes”, vagy épp “átlagosan jó” titulussal tudom illetni. A Reason második eljövetele pl. minden szempontból erősebb: dalok, fogósság, ötletesség, hangulat és hangzás tekintetében egyaránt. Nem volt még időm letesztelni a mexikóiak bemutatkozó nagylemezét, de elképzelhető, hogy az jobban sikerült mint a folytatása. A 2012-es Limitless Life Reflections ugyanis kifejezetten pozitív kritikákat kapott helyi és nemzetközi viszonylatban is. Ezek hatására a srácok olyan zenekarok előtt nyithattak hazájukban, mint az Opeth, a Tesseract, vagy épp a Dark Tranquility. Arról az albumról akadt olyan ítész, aki úgy nyilatkozott, hogy „jobb, mint a Watershed”. Ha valaki nem tudná, a Watershed az utolsó Opeth album, ami még a progresszív death metal kategóriába sorolható, amin még volt hörgés is. Tervbe van véve a Limitless… meghallgatása, főleg e kijelentés/vélemény tükrében. Lévén én azt az Opeth lemezt is kedvelem.
De ennyi bevezető után nézzük, mit tud a Remnants of Oblivion!
A borítón látható “bolygóról” első ránézésre akár az épp felrobbanó Halálcsillagra is asszociálhatnánk. Mindenesetre hatásos fekete, sötétkék, lila színekben pompázik. A friss zenekari fotókat is gyaníthatóan emiatt hangolták lilásra. Az Ignition egy instrumentális bevezető tétel, masszív billentyűszőnyeggel. Elég tipikusnak mondható progos témázgatásokra épül, de én alapvetően komálom az ilyesmit, még úgy is, hogy nem egyszer és nem kétszer hallottam már ezekhez hasonlót korábban más zenekaroktól. A klipesített Patterns of Spiraling Reality egy fogós dal, Margil H. Vallejo basszeros/énekes tiszta hangja bár nem egyedi, de jól képzett. Hangszíne pedig kellemes. Néha az orgánuma, dallamvezetése a mi Bátky Zolinkat is megidézi. Ebben a kvázi kezdő nótában még nem hallható hörgés.
Igaz, a későbbiekben sem túl sok. Én speciel ezt nem bánom, mert az extrém vokálért felelős névtelen valaki (sehol sincs feltüntetve, hogy valamelyik bandatag, vagy esetleg egy külsős illető hörgicsél a lemezen…) nem túl meggyőző. Elég súlytalan, erőtlen a hörgése. Tehát nem egy Mikael Akerfeldt a csóka. Pedig a címadó szerzeményben már kap némi teret, de őszintén szólva nem sok vizet zavar. Nem érzem indokoltnak az extrém vokált. Főleg, hogy a zene sem igazán keményedik be annyira, hogy jogosan lehetne rájuk aggatni a progresszív death metal stílusmeghatározást. Én inkább sima, vagy épp melodikus progresszív metalnak hallom a The Advent Equation-t. Amibe néha feltűnik egy kis hörgés. De erőteljesen dominál a tiszta/dallamos ének. Úgy 90%-ban az hallható a lemezen. De mondom, akkor sem lenne egy rossz szavam se, ha még azt a kis hörgést is száműzték volna! Zeneileg amúgy pl. egy Dream Theater-hez képest igen visszafogott a mexikói banda, leginkább Carlos Licea billentyűs ereszti szabadjára az ujjait. A dob és a basszus megmarad az alapozás szintjén, bár érezni, hallani, hogy ügyes zenészek kezelik a ritmushangszereket. Luis Gomez sem ontja magából a gitárszólókat, inkább riffjeivel, díszítéseivel hívja fel magára a figyelmet. Azért aki nem süket, az hallja, hogy nem kis zenélés folyik az An Eternal Moment-ben sem. A pulzáló basszus és a virgonc zongora kimondottan tetszetős. A három hosszabb vokális nótát három rövidebb tétel követi. A Facing the Absolute fogós énekdallamai újfent megidézik BZ-t, de működőképesek a tördelt ritmusok, kozmikus billentyűfutamok is. A lemezt a két részre bontott The Creations zárja. Ennek első felvonása a szűk háromperces Hypnos a korong leginkább Opeth-es dala és gyanítom emiatt lett egyben a kedvencem is. Frankó kis nóta egyébként a Balance Through Extincion is, zeneileg némileg az Evergrey-re hajaz, csak itt az ének nem olyan melankolikus, mint a svédeknél. A 8 és fél perces The Creations Part II: Thanatos zárja ezt az ideális hosszú, háromnegyed órás lemezt. Nem tesz hozzá semmit az eddig hallottakhoz, de szerencsére el sem vesz belőlük. Inkább csak nyomatékosítja bennem, hogy nem rossz csapat a The Advent Equation, de egyelőre még nem is kiemelkedő.
Mindenesetre annyira meggyőztek, hogy meghallgassam az első nagylemezüket, de a Reason friss, remekbe szabott albumával ellentétben ez a korong nem fog bekerülni 2020 csúcsteljesítményei közé. Ettől függetlenül jólesik hallgatni, egy tisztességes zsánerlemez, proggereknek bátran merem ajánlani!
