KAT – The Last Convoy (2020)

A KAT egy ősrégi lengyel csapat, akik a vasfüggöny innenső oldalán a brit heavy metal új hullámának kezdetén, az 1970-es évek legvégén kezdtek mozgolódni. Első lemezük csak a következő évtized közepén jelenhetett meg, az idén szeptemberben megjelent The Last Convoy pedig már a tizedik albumuk a sorban. A tekintélyes múlt ellenére itthon nem nagyon emlegetik, vagy emlegetjük a nevüket. A származás mellett talán az is közrejátszik ebben, hogy a fénykorban, a ’80-as években sem voltak egy sűrűn turnézó zenekar. A debütáló anyag kiadása óta eltelt három és fél évtizedben néhány korongjuk ugyan anyanyelvükön jelent meg, de alapvetően angolul alkottak.

A KAT zenei irányvonala is több pálforduláson esett át. A kezdeti hard rock/NWOBHM stíluson fokozatosan keményítve jutottak el a thrash/speed műfajokhoz, végül pedig a hagyományos fémzenénél kötöttek ki. A teljes életművet nem ismerem, a lényeg, hogy alapvetően a friss lemezükön is a ’80-as éveknek és a ’90-es évek végének germán metalja a fő csapásirány. Ha egy csapatot kellene megjelölnöm tájékozódási pontként, akkor az a régi Accept lenne.

A friss KAT albumon kilenc dal szerepel, melyek több, mint harmada – illetve lényegében a záró rejtett track is – feldolgozás, így a CD valahol egy nagyobb lélegzetű EP, illetve egy nagylemez között helyezkedik el. A csapat és a kiadó ugyan sorlemezként kezeli az anyagot, de ahhoz kevésnek érzem a saját szerzeményeket. Nem minőségileg, hanem számszerűleg, hiszen csak két dal mondható róla újnak. A Mind Cannibals című nótájuk 2005-ös szerzeményük újravett verziója, mig Flying Fire daluk új változatában Tim “Ripper” Owens vendégeskedik, akivel egyben új lemezüket is hírdetik. Ennek ellenére olyan érzetünk támadhat, mintha a zenekar kreatív csatornái elapadtak volna… A feldolgozások egytől egyig klasszikus csapatok jól ismert nagy slágerei, melyekhez nehéz volt érdemben hozzányúlni. Őszintén szólva, nem is nagyon törekedtek arra, hogy a saját képükre formálják bármelyiket is. A Deep PurpleHighway Star“-ját korrektül elnyomják, a legkritikusabb ponton, a hangszálgyilkos Gillan énektémákon sem véreznek el.

A korai ’80-as évek emblematikus Scorpions nótája, a Blackout előadásával sem vallanak szégyent, a legjobban azonban az AC/DCYou Shock Me All Night Long“-ja áll a csapatnak. A három feldolgozás közül messze ez a legegyszerűbb szerzemény, melyet kicsit ki is tudtak színezni. A saját dalok a hosszú, balladisztikus Dark Hole – The Habitat of Gods kivételével valamennyien középtempós, gitár-gazdag metal nóták, könnyen rögzülő refrénekkel és remek gitárszólókkal. Piotr Luczyk gitáros egyedüli alapítóként három feloszláson és újrakezdésen túl, több mint négy évtizede vezeti a csapatot, feltehetően a nyilvánvaló örömzenélésen túl más célja már nincs is a bandával. Társai is meglett negyvenesek. Ez a fajta sallangmentes, kicsontozott heavy metal hitelesnek is tűnik tőlük. Aki maga sem vár egyebet egy friss lemeztől, bátran belefülelhet a The Last Convoy dalaiba! 

Az ajánlót írta: Andris

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.