Enter – Images from Floating Worlds (1991)

A következőkben egy valóban földalatti kiadványról lesz szó. Az olasz Enter neve hallatán ugyanis nem hiszem, hogy sokan tudnák mit is tartogat frissen megjelent albumuk. A négyfős csapat a ’80-as évek progresszív zenéjében utazik, annak is a rockos formáját játsszák, bár helyesebb lenne múlt időben fogalmaznom, ugyanis a kiadvány eredetileg 1991-ben jelent meg, ami most a Pure Steel Recordsnak köszönhetően ismét megjelent.

Arról az időszakról van tehát szó, amikor a Fates Warning és a Queensryche is kreativitása zenitjén járt, a Dream Theater pedig éppen az emblematikus második korongján dolgozott. Az olaszok hat dalt rögzítettek, melyek játékideje még a harmincöt percet sem éri el. Zenéjükben központi szerepe volt a billentyűs hangszereknek, melyek monumentális hangzása emelkedett, magasztos hangulatot kölcsönzött a daloknak. A lemez megszólalásáról a When Dream and Day Unite című debütáló Dream Theater album hangzásképe jutott eszembe. A dobok pont úgy szólnak, mint Portnoy hangszerei, a billentyűk pedig Kevin Moore akkori hangzását idézik. A basszusgitár témái is jól kivehetőek, hasonlóan az 1989-es Dream Theater koronghoz. Maga a zene azonban inkább a ’80-as évek közepének Yes-ével, a billentyűs hangszerekkel gazdagon megtámogatott Rush-sal (kb. a Grace Under Pressure-től a Hold your Fire-ig terjedő korszak) és a kanadai Saga-val hozható párhuzamba, mint a metalos kortársakkal. A lemezt a két leghosszabb szerzemény foglalja keretbe. Már a nyitó Atlantis (An Empire) dalban akkora muzsikálás folyik, hogy a lemez 2-3 perc után a lejátszó elé szegezett. Az olaszok lemezén mégsem a technikai bemutatón, hanem az atmoszférán van a hangsúly. A stílus az utóbbi évtizedekben számomra sajnálatos módon pont az előző irányba ment el.

A Still Ages egy billentyűs hangszerekre és többszólamú vokálokra épülő dalcsoda, kb. a későbbi Dream Theater szerzemény, a Wait for Sleep vonalán. A Toto-t idéző vokálcentrikus Lemuria is az ízléses billentyűjátékra épül, olyannyira, hogy gitárosa nem is volt a zenekarnak. A rövid névadó szerzemény (Enter) egy ének nélküli hangszeres bemutató, öncélúságtól mentesen. A játékos billentyűs dallamokkal és szólókkal  tarkított Holy Office a lemez legvidámabb szerzeménye. A záró Gondwana nálam kiérdemelte a legjobb dal címkét. A hosszú instrumentális részeiről a hazai Solaris és az East nevei is eszembe jutottak. A dalszövegek mögött feltehetően volt egy közös koncepció, romantikus elvágyódás a modern civilizáció előtti időkbe, a szerzemények címei legalábbis erre utalnak.

Nehéz feladat egy közel harminc éves album pontozása. Ha a ’90-es évek második felében, az akkori túltelített progresszív mezőnyben futok bele, feltehetően 9 ponttal jutalmaztam volna a korongot. Ha viszont a kortárs stílusbeli lemezekhez hasonlítom, ez a méltatlanul elfeledett, sőt igazán sosem ismert album egy vaskos 10 pontot érdemel. Engedtessék meg, hogy az utóbbi pontszámnál maradjak! A billentyű alapú progresszív rock rajongói nem tehetik meg, hogy szó nélkül elmennek mellette!

Az ajánlót írta: Andris

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.