Kun Péter a Lelkünkből szól!

Pár nap telt el azóta, hogy megemlékeztünk Kun Péterről, aki most lenne 53 éves. Tragikus halálának körülményei megrázták a rajongókat, sokan képesek lettek volna meghalni a hír után.
Kun Péter emlékére pedig összeállítottunk egy kis anyagot róla amit itt olvashattok:

Kun Péter

1967. október 29-én született Pusztaszabolcsban. Már gyerekkorától kezdve része volt életének a zene hisz apja hivatásos zenész volt, őt pedig negyedikes korától gordoniskolába járatták emellett elkezdett gitározni tanulni. S a későbbiekben a gitárt választotta hangszeréül. 1981-ben több zenekarban is játszott, hétvégente pedig apjával esküvőkön, és bálokon zenélt.

1984-től a Triton illetve a Magazin együttes 1988-tól egy évig a Sing Sing majd az újjáalakult Triton tagjaként zenélt. 1990-ben a Pokolgéphez csatlakozott Nagyfi László helyére, de lemezfelvétel nem készült vele, mert 1991-ben csatlakozott az Edda Művekhez.

Kun Péter 1993 július 8 – 11-ig a harmadik Edda-táborban lépett fel. július 10-én amikor egy szponzor choppereket ajánlott fel ő megbeszélte a frontemberrel. hogy az egyik motor gyorsasági legyen. Azon a hajnalon ahelyett, hogy lefeküdt volna aludni ittas állapotban motorozni indult, viszont nem állapota miatt halt meg. Az egyik testőre utána ment annak ellenére, hogy ő is alkoholt fogyasztott, vélhetőleg Kun Péter meggondolta magát a 70-es út
47-es kilométerkövénél. Leállt a motorral éppen keresztben az út közepén a Yamahával, mikor testőre nagy sebességgel kivágódott a kanyarból és elütötte őt. Az orvosok szerint az ütközés pillanatában életét vesztette, már nem lehetett megmenteni. Az esti koncert elmaradt, de akkor még nem akarták a rajongóknak elmondani, hogy Kun Péter meghalt, azt mondták nekik, hogy balesetet szenvedett. Majd másnap reggel jelentették be a sajnálatos hírt. Temetésére 1993 július 17-én a százhalombattai katolikus temetőben több ezer rajongó jelenlétében került sor. Lánya halála után 5 hónappal született meg Kun Petra Virág néven.

Kun Péter emlékvideó:

Nyugodj békében, Kun Péter!
Örökké szívünkben élsz!

Kövessetek minket facebookon:
https://www.facebook.com/haverockkozosseg

A cikk forrása:
Wikipedia

 

 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!