2020-10-29

bajnoq

A felnövős pillanat, az ön-összeszedés, meg egy kis közélet – Itt a Bajnoq új kislemeze

Utoljára júliusban adott életjelet magáról eddigi legrövidebb és legpörgősebb dalával a Bajnoq. A fővárosi punkrock-zenekar 2018-ban már a debüt EP-jével kiemelkedő helyet kapott a hazai színtéren, és ahogy illik, meg is tartotta azt tavalyi kiadványával. Október 24-én pedig megjelent a srácok új kislemeze Senki / Semmit címmel, amit szokásukhoz híven a SuperSize Recordingban vettek fel […]

Adamantis

Adamantis – Hallgasd meg első lemezüket

Far Flung Realm címmel október 23-án jelent meg az epikus power metalt játszó Adamantis debütáló lemeze. A lemezre 11 húzós erejű metal himnusz került fel, amiket az alábbiakban hallgathattok végig. “A Far Flung Realm a klasszikus ’90-es évek és 2000-es évek eleji power metal iránti szeretetünkben gyökerezik. Úgy érezzük, hogy mindenfajta fém rajongónak kellene lennie valaminek, […]

Shiraz Lane

Shiraz Lane – Klippremier – Broken Into Pieces

Képzeljük el a The Darkness, a Skid Row, a Guns N’ Roses, az Aerosmith és a Hardcore Superstar közös gyermekét, tegyünk rá egy peace jelet és máris kész a Shiraz Lane – a legdögösebb hard rock banda egyenesen Finnországból! A 20-as éveik elején járó fiatalokból álló csapat Finnország egyik legérdekesebb feltörekvő bandája az elmúlt pár […]

Korpiklaani

Korpiklaani – Jylhä címmel februárban érkezik az új album

Jylhä címmel 2021. február 5-én jelenik meg a pörgős dalaikkal sör -és vodka fogyasztásra sarkalló finn Korpiklaani új stúdióalbuma, a 2018-as Kulkija lemez folytatása. Az új album digitális, CD, valamint fekete és fűzöld vinyl formátumban kerül forgalomba, utóbbi mindössze 300 példányszámban. A bejelentés alkalmából a Korpiklaani bemutatta a Leväluhta című nótát, amihez videóklip is készült. […]

koronavírus

Most érkezett: koronavírusos Nagy Sándor – Több előadás is elmarad a Madách Színházban

Fél 6 után nem sokkal értesült a Madách Színház, hogy az egyik művészük, Nagy Sándor elkapta a koronavírust.  Nemrég jelent meg a hír a Madách Színház oldalán, hogy a társulatuk tagjai közül Nagy Sándor koronavírustesztje pozitív lett. A teátrum így a ma esti, illetve több másik előadást is törölt. . „Ma 17 óra 40 perckor értesültünk, hogy Nagy Sándor művész úr Covid-tesztje pozitív lett. Emiatt ELMARAD A MA ESTI 1 X 3 NÉHA 4 ELŐADÁSUNK. Elmarad továbbá OKTÓBER 30-I PÉNTEKI, ÉS OKTÓBER 31-I SZOMBATI NE MOST, DRÁGÁM! CÍMŰ ELŐADÁSUNK IS. Ugyancsak elmarad a NOVEMBER 5-I ÉS 6-I ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK ELŐADÁSUNK […]

A Most érkezett: koronavírusos Nagy Sándor – Több előadás is elmarad a Madách Színházban bejegyzés először a On Stage jelent meg.