KORI – Klippel az első dal a P. Box, Omen zenekarokból ismert Koroknai Árpád új csapatától

Tegnapután címmel és egy klip kíséretében hozta ki első dalát a Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx) új formációja. Ez a szám Kozma Norbert gitáros (Rúzsa Magdi stb.) szerzeménye, amelyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, a klipet pedig Debrecen legmagasabb pontján forgatták hozzá a Hypermedia stábjával. A Tegnapután dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben.

"Miután a P. Box zenekarral szünetbe kezdtünk, azonnal nekiálltunk építkezni, amit a vírus okozta leállás sajnos meg is rekesztett egy kicsit. Új dalokat ez időszak alatt is folyamatosan írtunk, de elsősorban azt szerettük volna, ha koncertprogramunk áll bevetésre készen...

 


www.facebook.com/koriarpi


...A Tegnapután egy igazi rock nóta, könnyen megjegyezhető dallamokkal, erős billentyűs részekkel, de igyekeztünk kissé eltérni benne a hagyományos verze-refrén felépítéstől, a refrén dalszövege is változik benne. A dal címe kisfiam szóhasználata, ő még egész sajátosan használ kifejezéseket a mára, holnapra, ami ehhez a dalhoz pont illett is! (nevet)

Az új srácokkal teljesen egy hullámhosszon vagyunk zeneileg, így sokkal szabadabban zajlik a munka is, nem kell semmilyen elvárásnak megfelelnünk. Az alapvető attitűd változatlan, az újkori P. Box dalokból megszokott dallamos hard rock jellemzi a készülő dalokat, melyekkel egyre inkább szeretnénk színesíteni a koncertprogramot is, mire elkészül az első nagylemezünk!"
 

 

KORI feat. KOZMA - Tegnapután (2020)



KORI:
Koroknai Árpád - ének
Simonyi László - gitár, vokál
Németh Attila - billentyűs hangszerek
Miski Zoltán - basszusgitár
Sávai Bence - dobok


A zenekar augusztus 15-én, szombaton Debrecenben egy ingyenes koncerten mutatkozik be, ahol a program gerincét P. Box és Omen dalok adják majd, de elhangzanak Szfinx-, és teljesen új nóták is, tehát egy teljesen átfogó Koroknai Árpád életmű-koncertet láthatnak az érdeklődők a Roncsbárban, ahol olyan vendégek is csatlakoznak hozzájuk, mint Kozma Norbi (gitár), Monok Tomi (basszusgitár - Szfinx, Acoustic Gallery), Volosinovszki "Cini" János (dob - Szfinx, Acoustic Gallery).
 







 

 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!