POKOLGÉP – 35 jubileumi koncert, nyár végén jön ki a DVD

HammerWorld Forró Drót (hu/atom)

Augusztus végén jelenik meg a Pokolgép 35 éves jubileumi Aréna-koncertjének felvétele DVD-n.

"2018-ban, a 35 éves jubileumát ünneplő Pokolgép Aréna-koncertjének első felében a jelenlegi felállás lépett a színpadra, túlzás nélkül teljes életművet átfogó, széles merítésű műsorral. A DVD-n ez az anyag kapott helyet, így a 17 dalos program egy dinamikus vágású és a Pokolgéphez illően forró látványvilágú koncertfilm keretein belül most újra átélhető!

'Kicsit talán hihetetlen, de ez a Pokolgép zenekar első igazi koncert DVD-je!' - nyilatkozta a zenekar a DVD-n extraként is megtalálható videóinterjúban, amit Szénégető Richárd készített a csapattal. Készült ugyan korábban élő képanyaguk, de az még javában a DVD-korszak előtt történt."

 



'A képi utómunkálatokat én végeztem, mert szívesen foglalkoztam vele, és így legalább biztosan a saját koncepciónk mentén készült el ez a koncertfilm!' - mondta a vágást és egyéb tevékenységeket végző Kleineisel Márk, a zenekar dobosa.

"Az anyag remekül átadja a zenekar élő koncertjeinek hangulatát, a zene örömét, és mégis egyedi műsort rögzítettek, amelyről Kukovecz Gábor gitáros és zenekarvezető így nyilatkozott:

'A közönség rendszeresen segít abban, hogy mit játsszunk a koncerteken, így a Pokolgépnek nincs két egyforma koncertje. Sportcsarnokos buli nem mindig adódik egy metal zenekar életében, így ide is egy teljesen más programot állítottunk össze.'

A DVD extrájaként felkerült interjúban pedig a zenekar közeli és távoli terveiről, a DVD megszületéséről, és néhány kulisszatitokról is szó esik. További extraként egy több, mint 100 képből álló fotóalbum is található a kiadványon. A GrundRecords gondozásában napvilágot látó koncertfilm remek mementó egy felejthetetlen koncertről, aminek minden Pokolgép rajongó polcán ott a helye! A kiadvány először a zenekar Barba Negra Track-es koncertjén vásárolható meg, 2020. augusztus 21-én és 22-én, míg várhatóan a lemezboltokba augusztus 24-én, hétfőn kerül." 

 









 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.