Bull Elephant – erőszakos monstrum

Fémforgács

Alig egy év telt el az angol Bull Elephant első lemezének megjelenése óta, ami a banda nevét viselte, azonban zenéjüket meghazudtolva már érkezik is augusztusban a zenekar a folytatással. A progresszív death/doom metal címkével ellátott, anonim társaság ugyanis trilógiában gondolkodik az anyagait illetően és ez mögött bizony koncepció is húzódik. Nem akármilyen történet ez: a háború vége felé közeledve egy fiatal náci a harci elefántok feltámasztásával kívánja megfordítani a háború kimenetét, amihez ördögi kísérleteket és szertartásokat használ. A művelet aztán balul sül el és erős fegyver helyett lovecrafti démonok és boszorkányok célpontjává válik az illető… nagyjából ezt sikerült kibogoznom belőle. Elég kreatívak tehát a srácok, reméljük ez átjön a zenén is. De helyettem beszéljen a második fejezet címadó tétele, amit már meghallgathattok. Lejjebb a kiadvány borítóját is megszemlélhetitek.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.