A Quimby, az AWS, a Junkies, az Alvin és a Mókusok és a Zorall után a Pennhurst is váratlan bejelentést tett: a zenészek közleményben tudatták, hogy az együttes és az énekesük, Pápai Zsolt útjai különválnak. A csapat még keresi a frontember utódját. Úgy tűnik, nem tett jót a karantén a magyar zenekaroknak. A Quimby nemrég jelentette be, hogy az énekesük, Kiss Tibi terápiás céllal visszavonul, így nem tudnak idén bulikat vállalni, az AWS pedig a frontemberük, Siklósi Örs lebetegedésére hivatkozva szintén törölte az idei évre tervezett koncertjeit. (Innen is jobbulást kívánunk a két énekesnek, akiknek a felépülése a közlemények alapján igen hosszú […]
A Mi folyik itt? Újabb magyar zenekar jelentett be tagcserét bejegyzés először a On Stage jelent meg.