2020-07-08

Ottlakán

Ottlakán – Kipusztulás címmel érkezett a bemutatkozó kiadvány

Kipusztulás címmel jelent meg a pszichedelikus stoner doom rock vonalat képviselő hazai Ottlakán zenekar első EP-je. „Korábban nyomdászként dolgoztam egy monoszedőben. A privatizációnak hála, és persze az elavult technikának köszönhetően búcsút intett nekem a munkahelyem, ahol nyugdíjas éveim alatt is dolgoztam. Azóta azzal tengetem a napjaimat, hogy a csirkefarhát és a nagyfröccs mellé, valami értelmeset […]

Worm

Worm – Új EP a medgyesegyházi thrasherektől

Az idén 22 éves medgyesegyházi thrash & roll csapat, a Worm még tavaly ősszel vett fel egy hatszámos EP-t “Félúton” címmel a gyulai No Silence stúdióban Simon István segítségével, mely most már teljes egészében meg is hallgatható. A zenekar 1997-ben alakult Medgyesegyházán. Kezdetektől saját számokat játszottunk, néhány feldolgozás (például: Slayer, Sepultura) mellett. Első demónkat 1998-ban rögzítettük […]

Arbeit Sektor

Arbeit Sektor – Klippremier – Savfürdő

Punky címmel még februárban jelentkezett egy új EP-vel az Arbeit Sektor zenekar. “Hat nóta szerepel az új kislemezen, melyen próbáltuk ötvözni az elektronikus alapokat a punkzene húzós basszus és gitár témáival. Sikerült egy néhol dallamos, nyers, energikus és zúzós kislemezt készíteni. Az EP instrumentális mert sajnos Mike Pattont nem mertük felkérni.” A banda legfrissebb klipje pedig az EP […]

Ian Paice

Deep Purple klasszikusokkal érkezik Ian Paice januárban

A világ egyik legjobb Deep Purple műsorával érkezik Budapestre a Purpendicular zenekar, amelynek dobosa maga az élő legenda, Ian Paice. Az 1963 óta aktív zenész a Deep Purple egyetlen fix tagja, aki az alapítástól a mai napig betölti posztját. Emellett a ’80-as években a Whitesnake korai lemezein is feltűnt, valamint zenélt Gary Moore oldalán. Paice […]

Sub-Zero

Sub-Zero – Elkészült a második album

Megszólalok címmel még a 2012-es októberi Hammerworld magazin egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a ’80-as évek szellemiségében zenélő budapesti Sub-Zero debütáló nagylemeze. Hiába jött ki az album 11 ezer példányban, a banda nem feküdt rá a promótálásra, így a várt siker vagy ismertség nem hullott az ölükbe. Jött egy kis szünet, lassulás, tagcserék, ahogy ilyenkor […]

Steve Von Till

Steve Von Till – Indifferent Eyes – új lemezelőzetes videó

No Wilderness Deep Enough címmel augusztus 7-én érkezik a Neurosis énekes/gitárosa Steve Von Till új szólóanyaga, ami mellé Harvestman: 23 Untitled Poems And Collected Lyrics címmel egy verseit tartalmazó könyv is párosul. “A lemez személyes vágyakról, veszteségekről szól, illetve mindarról a szeretetről, bizonytalanságokról, amelyeket mindnyájan érzünk. Ezekhez társulnak az emberiség egészéről szóló meditációk. A nagy elszakadást járom körbe: az elszakadást […]

Bolyky Brothers

Egy csomó pénzzel támogatja a kormány a vallásos könnyűzene képviselőit

A kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten. „A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, 300 millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány” – mondta Fekete Péter a sajtótájékoztatón. A hangszeres támogatásra vonatkozó információk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (emet.gov.hu) keresztül érhetők el, pályázni augusztus 10-ig lehet. Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy […]

A Egy csomó pénzzel támogatja a kormány a vallásos könnyűzene képviselőit bejegyzés először a On Stage jelent meg.