Fémforgács
Lassan itt a nyár és a kényszer bezártság után az élet is lassan visszaáll a megszokott kerékvágásába. Igaz, ezzel a hülyék száma is megsokszorozódott az utcákon, de ez kit érdekel… itt a nyár, csöcsök és az újabbnál újabb zenék. EP sorozatunk 29, epizódjában öt olyan bandát hoztunk el nektek, kik az elmúlt időszakban kapálták össze demóikat, bemutatkozó EP-jüket. Sajnos hazai most sincs benne, vagyis csak érintőlegesen… de remélem a következőre már be esik pár újdonság hazánkból is. Lesz itt fojtó hullámokkal érkező mocsári dagonya, kalandos atmoszféra, komor depressziós fekete őrlemény, mantrajellegű zajmassza és szabbatista iskolában tanult feszes riff vezetés.
A német sludge/doom/death metalos Stonewielders egy meglehetősen markáns kis EP-vel tért vissza. Igaz Old Earth Gone címre keresztelt anyaguk három dala a Covid-19 időszaka alatt készült, vagyis a “kényszertől” motivált, ennek ellenére nem egy összetákolt valamit kapunk tőlük. Dalaik riff-hullámai fojtogató erővel csapnak le és kiérződik belőlük egy mély, nyomasztó befordult atmoszféra is, amit talán a világjárvány, vagy az épp felgyűlt energia, harag, illetve más hatásoknak az eredményeként tör elő. A bő 22 perces anyag egy kellemes kakatón őrlő malom.
A Deathnoisefrequency egy Szaúd-Arábiából származó noise / death metalos duó, akik két tételes Horrid Dirge bemutatkozó anyagukkal egy meglehetősen kalandos atmoszférikus utazásra visznek el minket. 12 perces EP-jükön egyfajta ösztönös hullámokként hömpölyögnek végig zenéjük kellemes nyugtalanságot adó elfolyós hangzavaraik, amiknek van egy fajta sötét, rituális ambient rezonanciája. Érdekes megfigyelni a dalaiknak a címeit: Chapter III; Chapter IIII. Ugyan a duó is teljes anyagát az év végére teszik közzé. (Egyenlőre most még csak egy videót láthattok tőlük, a teljes EP július 17-én jön ki.)
Bár igazából demónak van kikiáltva, azonban közel 52 perces terjedelme miatt simán lehetne ez az anyag a német Lethargie első albuma is. Az egyszemélyes lo-fi DSBM formáció 7 tételében erős hatással jönnek elő a ’90-es évek korai black metal jegyei. Lassú, komor, depressziós vánszorgású, amolyan minimalista dallamok, amik hordoznak egy nyers monotóniát, amik az anyag végére inkább zavaróak, sem mint élvezetesek. Természetesen azért meg van a mag puritán szépsége, csak még kicsit jobban egységbe kell ezt fogni… igaz ez egykoron a mai nagy blacker bandáinknak sem ment túl jól.
A cseh Rato Triste egy nagyon finom kis két tételes sludge / noise dagonyát tol az orrunk alá áprilisban megjelent EP-jén. A két dal egyfajta kaotikus, mantra jellegű zajmasszára van ráültetve, ami alól lidérces hangulatú, önpusztító, fojtogató iszap mászik a füleinkbe. Az egész kaotikus, de mégis összetette, rendezett, és élvezetes. A magyar nyelvű dalszöveg betét senkit ne zavarjon meg, a zenekarban ugyanis a hazai crust punk / d-beat Mass // Reaction énekese nyomja.
A Pit Hag erősen a szabbatista / Trouble / Candlemass vonalú érából táplálkozik, némi epikus doom hatással, ami első dalukban domborodik ki a legjobban. A Kansas-i srácok nem bonyolítanak túl semmit. Nem is kell! Komótosan, de annál élvezetesebben hozzák nekünk a klasszikus riffekkel megpakolt talpalávalóikat bemutatkozó EP-jük négy dalában, aminek hangzása kicsit koszos, de az csak még izgalmassá teszi ezt a még csiszolatlan drágakövet, ami remélem egyszer egy nagylemez fényével is ragyogni fog.
