‘A kedvesség tesz minket szabaddá’ – Jól startolt Lady Gaga új albuma, ami átsegítette őt a nehéz időszakon

Május végén jelent meg Lady Gaga Chromatica című lemez, amire azonnal rá is raboltak a rajongók: az első héten 53 ezer példány talált gazdára belőle. 

Jól startolt Lady Gaga hatodik című albuma, amely az angol slágerlisták élén landolva rögtön 53 ezres eladást produkált - írja a BBC. Az Az értékesítés gyorsaságának tekintetében az Artpop című kiadvány után a Chromatica az énekesnő legkelendőbb lemeze, amit a zenei szaklapok kritikusai is sorra méltatnak. A korong ráadásul nem csak fizikai, hanem minden formátumban a legnépszerűbbnek számít, beleértve a streaming szolgáltatókon keresztül történő zenehallgatást és a letöltéseket. A bakeliteladás is rekordot döntött: egy hét alatt 8500 Chromatica-vinylt értékesítettek.

A kiadványon több híresség is közreműködött, köztük Ariana Grande, a dél-koreai Blackpink együttes és Elton John. Producerként pedig a francia Dj Tchami, az amerikai Skrillex, illetve a Swedish House Mafiából ismert Ingrosso és Axwell is segítette.

Lady Gaga a lemezről annyit mondott, hogy a színek voltak rá a legnagyobb hatással és az, hogy mennyire más minden egyes ember a világon. Nemcsak azért, hogy milyen rasszhoz tartoznak, milyen vallásúak és milyen a személyiségük, a nemük, a szexuális irányultságuk, minden szempontból minden egyes ember annyira sokszínű. A munka azonban nem volt könnyű, ám az énekesnőnek, aki krónikus betegséggel és depresszióval küzd, ellenszer volt a nehéz időszakban.

"Depresszióval küzdök, de minden nap dolgoztam az albumon és a barátaim kedvessége ösztökélt mindig. Ők mondták, hogy gyere, írjunk együtt új dalokat, meg tudod csinálni. Ők tényleg hittek bennem és lassan nekifogtam az albumnak. Az gyógyított meg, hogy dalokat írhattam, és amikor visszahallgattam a felvételeket, akkor észrevettem, hogy mennyire boldog a hangom a dalokban, és habár a szövegek nagyon versszerűek, tudtam, hogy éneklés közben a világra gondolok és arra, hogy mennyire boldoggá akarom tenni az embereket" - mondta az énekesnő abban az interjúban, amit az RTL Klub Fókusz című műsorában láthattak a nézők.

Lady Gaga az új dalaival azt próbálja közvetíteni, hogy ebben a neház helyzetben, ami a világban most van, az őszinte érzelmek a legfontosabbak.

"Hogyan tudjuk egymást meggyógyítani, miközben sok konfliktus van a világon, vagy sok negatívum? Köztük gyűlölet és háború vagy betegségek... Hogy tudjuk túlélni ezeket?" - teszi fel a kérdést, amit rögtön meg is válaszol: "Úgy gondolom, hogy a kedvesség a kulcs ezekhez a problémákhoz, úgy hiszem, hogy a kedvesség tesz minket szabaddá és ez mindig működik."

Arról is beszélt, hogy a krónikus izületi betegsége miatt bizony a klipforgatások alatt voltak fájdalmai, de a barátai mindvégig támogatták.

"Az igazság az, hogy elfogadtam: krónikus betegségem van. Ez persze nem könnyű, de még mindig tudok járni és még mindig tudok táncolni és színpadra tudok lépni. Sokan vannak, akik szintén betegek és már nem tudnak színpadra lépni. Szóval nagyon hálás vagyok és a hála egy hatalmas dolog."

(Nyitókép: Instagram)

Az RTL Klub Fókusz című műsorának teljes riportját itt tudja megtekinteni:

A 'A kedvesség tesz minket szabaddá' - Jól startolt Lady Gaga új albuma, ami átsegítette őt a nehéz időszakon bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.