Fémforgács
Az ötödik X felé közeledő thrasherek valószínűleg nosztalgiával emlékeznek a svájci kopogó szellemre. A Poltergeist a ’80-as és a ’90-es évek fordulóján a Depression és a Behind the Mask képében két remek lemezzel jelentkezett, majd a harmadik album után, a ’90-es évek közepén pályatársaik többségéhez hasonlóan ők is lehúzták a rolót, amelyen csak 2013-ban kopogtattak újra. Az újjáalakulás utáni első lemezük négy éve jelent meg a Pure Steel Records színeiben, friss albumuk mögé pedig az európai kiadók egyik korelnöke, a jövőre már harminc éves Massacre sorakozott be. A hőskor után tehát – amikor is a Century Media istállójánál muzsikáltak – ismét egy patinás kiadó gondozza a lemezüket.
A csapat két alapembere a riffgyáros V.O. Pulver, illetve a rövid ideig a Destruction soraiban is megfordult André Grieder énekes. Az ötös további tagjai az újjáalakulás után is jöttek-mentek. A jelenlegi felállás 2017-ben állt össze Chasper Wanner gitárossal, Reto Crola dobossal és Ralf W. Garcia bőgőssel.
Mit várhatunk egy idén már harmincöt éves speed/thrash banda friss albumától? Természetesen nem a műfaj megújítását, legfeljebb egy olyan lemezt, ami visszahozza a régi emlékeket és nem fullad izzadságszagú, erőltetett nosztalgiába. Gyorsan le is lövöm a poént; itt szerencsére az előbbiről van szó, a Feather of Truth ugyanis mentes az erőlködéstől. Ez a lemez akár 1991-ben, a klasszikus Behind the Mask-kal egyidőben is készülhetett volna; persze a hangzása elárulja, hogy mai anyagról van szó. Az LP verzióban tíz, CD-n pedig tucatnyi nótát rejtő lemez nem kínál zsákbamacskát.
A veteránok a nyitódallal azonnal a dolgok közepébe is vágnak, felvezetés nélkül indítják a gépezetet. A lényeg a Poltergeist speed/thrash metaljánál továbbra is Pulver kidolgozott, szólókkal megpakolt technikás gitárjátéka, illetve Grieder sokoldalú éneke. A sokoldalút természetesen a stílus keretein belül kell érteni, szóval André a rekesztés és a kiabálás/üvöltés kombináció mellett a címadóban például kifejezetten dallamos dolgokat is hoz. Csak néhány címet emelnék ki, hogy érzékeltessem a lemez változatosságát. A The Attention Trapben a rekesztést hallva, elsőre azt hittem, hogy Zetro vendégeskedik. A The Godz of the Seven Rays egy Painkiller korszakos Judas Priest-et idéző gitártémával indít, majd elkezdődik a betonozás, később kicsit gyorsítanak is a tempón. A The Culling nyitánya pedig az elsőlemezes Testament-et idézi, Grieder talán itt nyújtja a legjobb teljesítményt, a magasak is mennek neki. Konkrét nyúlások szerencsére nincsenek a nótákban, a Bay Area rifforgia és a tekerős gitárszólók pedig mindig jól esnek a füleimnek, ezekkel is folytatják, a következő Megalomaniac is ezekre épül. A dalszerkezetek tele vannak váratlan fordulatokkal, nem spórolnak a szólókkal sem. És csak öt dalt említettem a tucatnyiból. A lemezen mindvégig kitart a lendület, a felvétel az utolsó daloknál sem fullad unalomba. Ezen a lemezen minden ott van, ami valaha jó volt a thrash metalban!
És hogy valamibe bele is kössek… az a borító. Minőségében és kidolgozottságában, pontosabban ezek hiányában leginkább az utóbbi három katasztrofálisra sikeredett Vendetta borítók vetélytársa lehetne ezzel az ókori egyiptomi tematikájú kép. Emiatt gyorsan le is vonok fél pontot. Azért senkit ne ijesszen el a lemezborító! A Feather of Truth egy nagyszerű album! A negyvenes éveiket taposó headbangereknek egyenesen kötelező, de az újhullámos techno-thrashereknek is érdemes odafigyelniük a svájci öregfiúk nyár közepére várható ötödik CD-jére!
Az ajánlót írta: Andris
