2020-05-25

Vandenberg: 2020

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2020

Kiadó: 
Mascot Label Group

Weblap: 
vandenbergband.com

Stí­lus: 
hard rock

Származás: 
Hollandia

Zenészek: 

Adrian Vandenberg – gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Ronnie Romero – ének
Randy van der Elsen – basszusgitár
Koen Herfst – dobok

Közreműködtek:

Rudy Sarzo – basszusgitár
Brian Tichy – dob
Sem Christoffel – basszusgitár
Mart Nijen Es – dob

Dalcí­mek: 

01. Shadows Of The Night
02. Freight Train
03. Hell And High Water
04. Let It Rain
05. Ride Like The Wind
06. Shout
07. Shitstorm
08. Light Up The Sky
09. Burning Heart – 2020
10. Skyfall

Értékelés: 

Ritchie Blackmore jó szokásához híven ismét felfedezett egy ismeretlen énekest, Ronnie Romerót. Hiszen ki a fene hallott Ronnie James Dióról 1975 előtt, vagy Graham Bonnetről, Joe Lynn Turnerről, Doogie White-ról, mielőtt a Rainbow énekesei lettek. De ide sorolhatnám akár a Deep Purple-ben Ian Gillant váltó David Coverdale-t is. Szóval Ritchie-nek jó érzéke van ahhoz, hogy meghallja a „hangot”, és a vele készített lemezek iszonyú magasságokba röpítették ezeket a tehetséges énekeseket. Most azonban Ritchie elfelejtett lemezt írni Romerónak! Azóta repked egyik zenekarból a másikba, próbál kezdeni valamit a hírnevével, de talán most eljött az ő ideje. Adrian Vandenberg megírta neki a hőn áhított „Rainbow-lemezt”.

Én már akkor imádtam Vandenberget – a nyolcvanas évek első felében –, amikor David Coverdale még nem is hallott róla. A Michael Schenker Group előzenekaraként turnézva tett szert népszerűségre Japánban, tanult is a „Mestertől”, olyan dallamosak a szólói néha, hogy szinte fütyülni lehet, majd „elengedi a kezét” és fog hirtelen 24 hangot két másodperc alatt. Eszméletlen technikás a pasas! Micsoda pech, hogy mindössze egy Whitesnake-lemezen játszhatott igazából! (Az ‘1987’ felvételeiről pont lemaradt, ott csak egy szólót vettek fel vele utólag a Here I Go Againhez, aztán meg izgalmában, hogy ilyen nagynevű csapatba került be, „túlgyakorolta” magát és ínhüvelygyulladás miatt nem tudta feljátszani a ‘Slip Of The Tongue’ lemezt, amit egyébként ő írt teljes egészében.)

Adrian 1994-ben csinált egy blues-rock lemezt Manic Eden néven azokkal az arcokkal (Rudy Sarzo, Tommy Aldridge), akikkel nem játszhatott egy lemezen ’89-ben, csak Covi helyett Ron Young énekével. Miután az is megbukott, majd a Coverdale szólólemeznek indult ‘Restless Heart’ sem lett sikeres, visszavonult és Wolf Hoffmannhoz hasonlóan más művészeti ágban kamatoztatta tehetségét. Festőművész lett. Tényleg, az összes Vandenberg-album borítóját is ő festette, a sivatagi országút fölött elhúzó cápákkal vagy a maja piramisok alól előtörő aligátorral, és persze, hogy a Vandenberg logót is ő tervezte! Pár éve visszatért a Vandenberg’s Moonkings élén, ismét a blues-rock volt a csapásirány, de nem ez áll neki igazán jól, hanem a hard rock muzsika. Ráadásul a blues-rockban pláne bűncselekménynek számítanak a rádióbarát négysoros szólók. Én így utólag inkább úgy fogom fel, hogy visszaszoktatás volt ez a részéről. Önmaga visszaszoktatása a színpadhoz.

Az új dalokat meghallgatva első gondolata talán mindenkinek az volt, hogy akkor most jön egy Whitesnake-klón lemez. „Adrian Vandensnake… Whitenberg…” – ahogy BZ írta egyik kommentjében. Nos, nekem meg elsőre Blackmore riffjei ugrottak be. Talán azért kígyózik az ember gondolata másfelé, mert nem annyira meghatározó a billentyű, mint a Rainbow-ban, inkább csak a szőnyegezés megy, mint a Shadows Of The Night refrénjében is. Ebben valóban jobban hasonlít a Whitesnake-re. Meg a lemez vége felé Adrian el is felejtkezik magáról és öntudatlanul átmegy Fehérkígyóba. De onnan is csak a legjobbat! A Shitstormról leginkább a Fool For Your Loving ugrik be, ami azért követendő példának nem rossz. És ha már oda tévedt, ott is maradt, a következő Light Up The Sky is erős hasonlóságot mutat holmi Éjszaka Gyermekeivel (Children Of The Night).

Ronnie Romero több dalban is megpróbál Coverdale-kedni, ami valóban egyfajta tudathasadásos állapotot eredményez, amikor mindezt Rainbow-riffekre teszi, de végül is volt közös nevezője a Blackmore-Coverdale vonalnak is, úgy hívták, hogy ‘Burn’. Meg ‘Stormbringer’. És az Adrian által jól megkomponált refrénekben aztán úgyis helyreáll a rend. Mert Axel Rudi Pellhez hasonlóan Adrian Vandenberg is egyedül írja – szövegestül – a dalokat. De végül is mindegy, hogy kinek mi ugrik be róluk, ha a végkövetkeztetés az, hogy jó.

Ha viszont meghallgatjuk a lemez harmadik dalát, a Hell And High Watert, ahol a billentyűs hangszer is fajsúlyosabbá válik, mindjárt egyértelműbb lesz a kép. Alkottam is egy találós kérdést Blackmore-rajongó Bigfoot barátunknak: „Melyik Rainbow-dal kezdődik délben?” Kb. 10 másodperc múlva köpte is a választ Messengeren: „High noon oh I’d sell my soul for water.” Hát igen, aki tud, az tud! Szinte ráénekelném a nyitó riffre a Stargazer kezdő sorait! Később, a – végre – elnyújtott szólórésznél meg inkább az Eyes Of Fire sejlik fel bennem, a JLT-éra egyik legjobb száma, de a Gates Of Babylon is benne van Ronnie hajlításaiban. A közel ötperces játékidő végre hagy időt a kibontakozásra, két részletben közel két percen át a szólógitáré a főszerep, és ennek a dalnak már egyetlen porcikáját sem lehet „levájtsznékezni”. A záró Skyfall úgy indul, mintha a Manic Eden lemezről maradt volna le, de aztán bekeményít, a gitárjátéka a JLT-éra egy másik gyöngyszemére, a Deep Rainbow The Cut Runs Deep című dalára hajaz. Persze ezt is átgyúrta Vandenberg a saját képére, és az öt és félperces játékidő lehetőséget ad végre nemcsak a szólózásra, de a ritmusváltásokkal való játszadozásra is.

A harmadik dal, amiben kedvére kiszólózza magát Adrian, a Ride Like The Wind. Az ilyen – staccato és legato triolák váltogatásával teletűzdelt – szólók miatt szerettem bele annak idején, most is többet vártam ezekből, de a „rádióbarát méret” mániája miatt a legtöbb dal négy perc alatti, amibe nem fér bele egy olyan kibontott szóló, mint amilyen annak idején a Waiting For The Nightban vagy a Fighting Against The Worldben volt. Ebben viszont végre hallok egy olyan virgát, mint annak idején pl. a This Is Warban! Viszont a Shout az egyetlen, ami igazából a régi Vandenbergre emlékeztet az új dalok közül, mondjuk a Wait ugrik be a stílus alapján, csak itt most gyorsabb az egésznek az üteme.

A Let It Rain ugyan lehetne amolyan bugyilecsúsztatós ballada, mint a The Deeper The Love, ha lágyabban vezetnék elő, a dallamvilága, lüktetése némileg emlékeztet is rá, de a Vandenberg nem ilyen banda. Odateszik magukat keményen, és így egész más karaktere lesz a dalnak. Ha már ballada kell, ott a saját magáról elnevezett csapat eddigi legnagyobb slágere: A nosztalgiafaktort maradéktalanul kimaxolják az 1982-es Vandenberg-nóta, a Burning Heart 2020-as változatával. Sok minden változott 1982 óta, az az üveghangokkal tűzdelt akusztikus gitár intró nem. Zseniális ma is!

Összegzés: 

Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Jó, talán hívhatjuk White Rainbow-nak, mert megkörnyékezte a kígyó, mint Évát a Paradicsomban! Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!

Dátum: 
2020. május 25

Pontszám: 
9.5

Szerző: 
CsiGabiGa

Brian May

Szívinfarktust kapott és kórházba került a Queen gitárosa

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a világhírű Queen együttes gitárosa. “Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba” – idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel közösségi oldalára. Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a […]

A Szívinfarktust kapott és kórházba került a Queen gitárosa bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Dark The Suns

Dark The Suns – 10 év után új dalt adtak ki

10 év után egy vadonatúj dalt adott ki a dallamos gark/goth zenét játszó finn Dark The Suns zenekar. Suru Raivosi Sydämeni Pimeydessä című daluk készülő negyedik lemezük első előzetese. “Ez az új dal bemutatja a megújult Dark the Suns-t, amely ötvözi a zenekartól korábban megismert melankolikus dallamokat az agresszívebb kifejezéssel. Ez elmúlt években számos új dalt […]

Enyhe szívrohamot kapott Brian May

A Queen gitárosára, Brian Mayre rájár a rúd mostanában. Pár hete a farizmát érte komolyabb sérülés egy kerti balesetben, most pedig egy enyhébb szívrohamot esett át a hetvenkét éves legenda. Maynek szerencsére sikerült átvészelni a rohamot, így már poé…