Fémforgács
Rengeteg hozzászólásban, fórumon olvastam az elmúlt időszakban olyan mondatokat, hogy a lengyel black metal vonal az új iránymutató, meg hogy minden aranynak tekinthető lassan, ami innen érkezik. Tény és való, hogy az elmúlt bő 10 év során számtalan jó fekete fémet termelt ki az ország magából, azonban már a forgács hasábjain is észrevehető, hogy lassan elérjük azt a mennyiséget, aminél már túlcsordulunk egy adott hangulatból. Egyre kevesebb lemez kap figyelmet, komoly megkülönböztetést és ez annak köszönhető, hogy az egyértelmű sikert sokan akarják meglovagolni. Egy bizonyos pont után már igazán a minőség sem képes megkűzdeni azzal az érzéssel, hogy ezt már hallottuk. Bárki bármit mond, még az undergroundban is megvannak a trendek, amik jönnek-mennek attól függően, minek van legalább egy lehelletnyi újdonság szaga. Ilyen helyzetben nem is könnyű értékelni olyan lemezeket, amik manapság jutottak el hozzám az országból. Hogyan lehetnék például igazságos a Czort második anyagával például? Azt hiszem itt a vélemények tényleg attól függnek, ki mennyire telt már el ettől a típusú zenétől. Gondoljunk csak bele, hogy megvan itt újra minden mára sablonossá vált mostanában.
- Arctalan, névtelen huszárok a maguk sötét csukjájában.
- Karcos, rideg, de rétegzett fekete muzsika azzal a tipikus lengyel hangulattal amit a harmóniák és a fogósabb riffek okos kombinációja jellemez.
- A narratív jellegű, természetesen lengyel nyelven megszólaló károgás.
- A dalok primitív, ősi energiákat sugároznak, miközben igazán jól kidolgozottak.
- Jelen van a nihilizmus és ugyanakkor némi bújtatott pátosz és dallamvilág.
Erre az öt elemre simán rábólinthattok az anyagról kedvencemmé vált Narodziny końca esetében.
Mindez a Cultes des Ghoules, Blaze Of Perdition, Bestial Raids, Mgła, Furia, Plaga, Besatt örökséggel nyakon öntve bizony nem semmi minőséget jelent, de a felsorolható kapcsolódások azt is mutatják, mennyire egyéniség híján van az egyébként második nagylemezét megjelentető ördögimádó brigád. A mértékletességről sem igazán hallottak még, hiszen a közel 50 perces Apostoł 8 tétele a maga átlagos 5-6 perces játékidejével bizony nagyon nyomasztónak, folytogatónak tűnik. Pedig a szűkösebben meghúzott idővonal talán segített volna azon a problémán, hogy másképp válaszolhassunk a “Mit hallgatsz most?” kérdésre. Megfelelő esetben ugye az lehetne a válasz, hogy egy frankó lengyel black metal lemezt, de itt csak az lehető az őszinte válasz, hogy egy újabb lengyel black metal lemezt… Ugyan a dalok jól megírtak, mégis hiányzik belőlük egy plusz töltet: nincsenek igazán kiemelkedő momentumok, kapaszkodók. Nincs robbanás, meglepő mömentum, pusztán többnyire középtempóban andalgó folyamok, amelyek ideig-óráig tudnak csak szórakoztatni. Kifejezetten üdítő volt a kiadvány vége felé a Dysonans Duszy rövid gyorsulása és a záró W Sercu Chaosu post metalos lazulása. Igazából egyik sem volt erős szerzemény, de legalább mertek mások lenni az Apostoł nagy részével ellentétben…
Ha most döbbentél rá, hogy elment melletted tíz évnyi lengyel nehézfém, akkor érdemes pótolni azt és nyugodtan kezdhetsz akár a Czort lemezével is, hiszen tényleg csak a jóllakott kisgyerek beszél belőlem velük kapcsolatban. Ha pedig hasonló cipőben jársz, fogyassz valami erősebbet…mert lesz szó hamarosan olyan lemezről is…
