P. Box – Koroknai Árpád énekes is távozott, a többiek más néven, új énekessel folytatják

Még 2015-ben, a májusi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg a P. Box eddigi legutolsó albuma, amely a Mindenekfelett! címet kapta. A magyar hard rock egyik legpatinásabb zenekara a 2005-ben kiadott, Pangea címet viselő korongja óta tíz esztendő telt el. A hosszú kihagyás oka a zenekar fő dalszerzőjének, egyben billentyűsének, Cserháti Istvánnak a 2005-ben bekövetkezett, tragikusan korai halála volt. A legendás muzsikus azonban még életében arra kérte zenésztársait, hogy tartsák életben a bandát. Szabó Krisztián csatlakozásával vált ismét teljessé a felállás, amely 2014-ben vált ismét igazán aktívvá.

Tavaly Kiss Konrád dobos távozott (akinek helyére Kovács Tamás érkezett), majd 5 évvel a legutolsó P. Box lemez után, és 15 év P. Box tagságot követően idén januárban éppen a billentyűs, Hammondos Szabó Krisztián jelentette be, hogy kiszáll a bandából. Most pedig Kori, azaz Koroknai Árpád énekes jelentette be, hogy egy új csapattal folytatja az útját. Egyúttal az is kiderült Kori Facebook-posztjából, hogy a P. Box működését bizonytalan időre felfüggesztik.

„Drága barátaim! A P. Box tagjaival közösen úgy döntöttünk, hogy a jövőt illető eltérő elképzeléseink miatt ebben a felállásban a zenekar működését bizonytalan ideig felfüggesztjük. A csapat tagjai más néven, más énekessel dolgoznak tovább, és én is egy új zenekarral folytatom az utam. Köszönöm az eddigi támogatásotokat, a folytatásban is számítok rátok! Az új csapatról infók hamarosan!”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.