Atheist – Szeptemberben Budapesten koncertezik a floridai kult brigád

A floridai technikás metal műfaj úttörőjeként számontartott Atheist tavaly lemezszerződést kötött a lengyel Agonia Records-szal. Ezzel egyidőben szintén leszerződtek a new yorki Extreme Management Group, Inc. (Suffocation, Origin, Cattle Decapitation, Cryptopsy) céggel is. Ez utóbbi frigy azért is érdekes, mert az 1987-ben alakult és 2006 óta folyamatosan aktív Atheist, a több mint 30 éves karrierje során egyetlen menedzsmenttel sem kötött szerződést.

A banda jelenlegi felállását a két őstag, Kelly Shaefer énekes és Steve Flynn dobos mellett Yoav Ruiz-Feingold basszusgitáros és Chris Martin, illetve Daniel Martinez gitárosok egészítik ki – ez utóbbi három tag a banda eddigi lemezein nem szerepelt, csak a turnékon vett részt. A két eredeti tag – Shaefer és Flynn, valamint a három új zenész mindent megtesz, hogy az Atheist továbbra is a műfaj elsőszámú pionírja maradjon; egyben újra is értelmezze ezt a stílust. Az új, egyelőre cím nélküli Atheist album (ami a 2010-es Jupiter folytatása) megjelenése még az idén várható. Ezt követően a banda nagyszabású világkörüli turnét bonyolít le. A dátumok között pedig szerencsére Budapest is ott van. A szeptember 9-re, a Dürer Kertbe meghirdetett koncertre az Atheist mellé felsorakozott a pár hete egy új EP-vel feltámadt norvég death metal brigád, a Cadaver, valamint a black/death vonalas francia Svart Crown és a kaliforniai thrash/death csapat, a From Hell. Az Atheist eddig egyetlen alkalommal játszott Budapesten, még 1993-ban.

A koncert Facebook oldala

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!