Fémforgács
Körülbelül másfél hónapra raktam ki az első EP válogatást és már a 10. résznél járunk. Ezúton és köszönöm Armand-nak, hogy segített abban, hogy így felpörögjön a sorozat, meg abban is, hogy változatosabb legyen a felhozatal. Vágjunk is bele a jubileumi részbe!
Japán rohadt nagy metal ország. Azt viszont lehet kevesebben tudják, hogy milyen erős hardcore punk színtere van. A Kruelty pedig kiválóan összekeverte ezt a kettőt. Súlyos death és sludge metalba oltott hardcore-ja mocskos és beteges. Sötét menetelések 15 percben, amitől biztos azonnal elfelejti mindenki a kawai cosplayereket.
Ha az olyan nevek mint a Lord Mantis, a Coffinworm vagy esetleg a Primitive Man mondanak valamit, na akkor teljesen jó helyen jár a kedves olvasó. Viszont amit itt kapni fog az minden csak nem kedvesség. 8 évvel a Widowmaker után tért vissza a zenekar önálló hanganyaggal. Ők nem szaroznak mellék projectekkel vagy névváltoztatással a kísérletezős ötleteikhez, így ez a lemez is megint másabb picit mint az eddigiek. Ami összeköti őket továbbra a ultra sötét, morbid sokszor groteszk hangulat világ. Továbbra is a sludge, black metal és noise mezsgyéjén próbálják feltárni az emberi elme legeldugottabb bugyrait. A felsorolt zenekarok rajongóinak erősen ajánlott.
Ha valaki azt mondja nekem Baltimore az első ami beugrik a hardcore és ez nem véletlen. Rengeted tehetséges fiatal zenekar került ki innen, az egyik ilyen az End It. Eben a pár percben prezentálnak egy olyan húzós, thrash-es ,crossover őrületett, hogy azonnal kapnám fel a gördeszkát úgy, hogy soha életemben még kezem ügyében sem volt.
Na ennél a lemeznél kicsit csalni fogok, ugyanis ez nem EP hanem LP, viszont semmivel nem hosszabb mint a Dragged Into Sunlight egy dala. Nyers energiával átitatott és túlfűtött érzelmekkel telepakolt, női acsargós powerviolance/grindcore, amiből a feloldozó dallamok sem hiányoznak. A hangzás mocskos és szinte hasítja a fület. Nasum, Napalm Death, Nosebleed, Rotten Sound csak pár név amik alapján már lehet is ráugrani.
A hetedik részben ejtettem szót a Portrayal of Guilt-ről és már itt is a következő hangzóanyag tőlük. Noha ismét egy rövid split kiadványról van szó, de kijelenthetjük, hogy egyelőre megállíthatatlannak tűnnek számomra főleg, minőség tekintetében biztosan. Ezt a bemocskosult screamot szinte tökéletesen prezentálják, be emelve olyan metalos elemeket amivel egyszerre friss és súlyos, szinte csak szuperlatívuszokban tudok a zenekarról beszélni. Az már csak hab a tortán, hogy ezért ismertem meg a Slow Fire Pistol-t, ami a screamo klasszikusabb irányát viszi, viszont nem kevesebb minőséggel.
