Jigokü – Itt az első EP Szegedről

Rockvilág.hu online rockmagazin

Megjelent a 2018 elején alakult szegedi modern metal banda, a Jigokü bemutatkozó EP-je Hate:Speech címmel, melyről a TAG (Funnyman) című szám klipet is kapott.

A zenekart Magony Gergely, Balogh Ádám és Kuczora Gábor alapította, miután előző bandájuk (Forbidden Noise) a földbe állt. Kezdetben teljesen szobaprojekt volt, egy gitáron íródtak a számok, melyeket az összejövetelek során rögzítettek házi körülmények között. Mikor megíródott elég nóta, megkérték Szekeres Dávidot (ex-Godgiven, korábban a két zenekar többször is játszott együtt, és jó kapcsolat alakult ki közöttük), hogy segítsen leprogramozni a dobokat. 

2019 elején két számot rögzített a zenekar a Ghostship Recordings-ban Tóth Gábor (Harmed) vezetésével: a Third Cross és a Molten Glass áprilisban meg is jelent a digitális platformokon. Előbbi kapott egy videoklipet, amit Dávid és Gábor közösen készített. Ezután Dávid is teljes jogú taggá vált. Tovább íródtak az újabb szerzemények, ezalatt kiderült, hogy Ádámmal nem teljesen egyeznek a többiek zenei elképzelései, így 2019 végén közös megegyezéssel, baráti viszonyban elváltak útjaik. 

Az új énekest Antalfi Ádám (ex-The Moriarty Project, ex-Everwhite) személyében találta meg a Jigokü, aki már felénekelte a február 22-én megjelenő, Hate:Speech című EP dalait. Ez az EP 4 számot tartalmaz, ezek közül az első (Inevitable) már kapott egy klipet. Ezt Takács Borisz (B42DIY) készítette.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.