2020-02-18

NICUMO

Nicumo – mélyebb és intenzívebb lesz a harmadik lemezük

Inertia címmel május 27-én jelenik meg a melankolikus metalt játszó finn Nicumo harmadik lemeze, amiről a banda dobosa, Aki Pusa így nyilatkozott: “Az Inertia album nagyjából ott folytatódik, ahol második albumunk, a Storms Arise abbamaradt. Az atmoszféra azonban jóval mélyebb és intenzívebb, mint az előző lemezeink esetében. Az évek során egészen sokat fejlődtünk, és szerintem ez […]

Cro-Mags

Danzig és Cro-Mags a Fezen fesztiválon

Két régi legendás bandát is bejelentett a Fezen fesztivál szervezőcsapata. A Misfits énekeseként hírhedtté vált Glenn Danzig kultikus bandája, a Danzig, illetve a New York hardcore (és később a crossover) megkerülhetetlen zenekara, a Cro-Mags, illetve annak a Harley Flanagan vezette formációja is ott lesz a fesztiválon. A fesztivált 2020. július 29. és augusztus 1. között […]

a38

Szerdán Unearth az A38 Hajón

Nagyon úgy tűnik, hogy az Unearth mostanában nagyon ráflesselt Budapestre. A veterán metalcore-banda tavaly kétszer is játszott nálunk (először a Darkest Hourrel, aztán az As I Lay Dying előtt), és egy éven belül mindjárt harmadszor is visszatérnek. A buli február 19-én lesz az A38 Hajón, az előzenekarok ebben a körben a Prong és a német thrasher Dust Bolt. Jegyek még kaphatók az A38 […]

Nagy Feró

Republic 30 koncert vendégei: Nagy Feró, Bródy János, Bagossy Brothers Company (2020.márc.14., Aréna)

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. Bizony, immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, hogy aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon.  A 1990-es megalakulást követő év végére meg is született […]

Fekete Zaj

Jön a Godflesh a Fekete Zajra

Újabb egzotikus fellépőcsomagot jelentett be a Fekete Zaj fesztivál szervezőbrigádja, akik idén is rendkívül egyedi zenekarokkal kedveskednek az érdeklődőknek. Az aktuális csomag húzóneve az indusztriál metal úttörőjének számító Godflesh zenekar, de mellette lesz még a rendezvényen “luxemburgi neofolk, vancouveri new wave, emo Göteborgból, rituális ambient Szibéria szívéből, és transszerű sikolyokból formált túlvilági performansz” is. Íme […]

amon amarth

FEZEN 2020 – Érkezik a Danzig és a Cro-Mags – tovább erősítette a rock-metal vonalat a FEZEN

Két amerikai zenakarral bővítette idei fellépőlistáját a FEZEN. A már korábban bejelentett Amon Amarth, Anthrax, Death Angel mellé érkezik a Danzig és a Cro-Mags is. A szervezők ígérik: a java még hátravan. Glenn Danzig szinte mindenhol kitörölhetetlen nyomot hagy zenei pályafutása alatt, a Misfits-cel a világ egyik legjobbnak tartott punk zenekarát hozta létre, majd saját […]