The Toy Dolls – A 40 éves brit punklegenda szeptemberben Budapesten lép fel

A The Toy Dolls számtalan feloszlás és visszatérés után még mindig hozza azt a vidáman polgárpukkasztó kavalkádot, ami miatt a koncertjeik is feledhetetlennek ígérkeznek! Az 1979-ben alakított brit punk rockerek 2018-ban a Rockmaratonon, tavaly pedig a Lesz Feszten tették tiszteletüket, szeptemberben azonban visszatérnek hozzánk, ezúttal Budapestre. A 40 éves jubileumi turnét folytatják 2020-ban is Olgáék, akik múlt ősszel egy Episode XIII című új albumot is kiadtak. A koncert a Dürer Kertben lesz szeptember 10-én.

A brit sajtó kezdetben egyslágeres bandának nevezte őket és csak legyintett rájuk – mára 40 év, 13 stúdióalbum, pár feloszlás és újjáéledés után világszerte töretlen a The Toy Dolls népszerűsége és lendülete.

A happy punk ikonjai közel 60 évesen változatlanul nem veszik magukat véresen komolyan – szeptemberben Budapestre is elhozzák azt vidáman polgárpukkasztó, üdítő kavalkádot, ami miatt igazán kihagyhatatlan egy-egy Toy Dolls-buli.

A koncert Facebook oldala

A Phoenix Music Hungary bemutatja:

The Toy Dolls – 40th Anniversary Tour

2020. szeptember 10.
Budapest, Dürer Kert

Jegyek:
– kedvezményes elővételben: 5500 Ft
– normál áron: 6500 Ft

Online vásárlás – Tixa

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!