RUDÁN JOE – Karácsonyi koncert a Kodály Központban (beszámoló)

Úgy tűnik, hogy az ország (sok szakmatársa szerint a világ) egyik legkiválóbb rockénekese, Rudán Joe hagyományt indított tavaly novemberi nagykoncertjével. Így idén nagyon sokan jöttek el abban a reményben, hogy ismét hasonló élményben lesz részük. És voltak, akik tavaly ugyan nem látták a zenei meglepetésekben bővelkedő műsort, de a híre hallatán útnak indultak a karácsony előtti utolsó szombaton.

 



A várakozás tehát nagy volt, a belépők egy része már nyáron gazdára talált, október-novemberben pedig minden jegy elkelt. Édes, ám nehéz teher lehet egy előadóművész számára, ha már az első nagykoncertjén rekord magasságba emeli a lécet. Hogyan lehet túlszárnyalni egy művészi teljesítményt, hová lehet fokozni a katarzis mértékét? Nem sportverseny ez, gondolhatja egy tapasztalt rocker, és túllép a kérdésen. Inkább a repertoár összeállításán dolgozik, és a meghívott vendégekhez illő és méltó darabokon jár az esze. Család, aktív zenekari formációk és egy nagyon kreatív hobbi mellett is időt kell találnia a próbákra, a koreográfiára és a technikai megoldásokra. Támogatókat is kell találni egy ilyen volumenű rendezvényhez. Tiszteletjegyeket intézni (nem kihagyni senkit, mert sértődés lesz), pólókat gyártatni, reklámozással foglalkozni, menedzselni saját magát. Mert Joe ezt egyedül csinálja. Persze, ott a család, a barátok, a zenésztársak, akik hasznos (és kevésbé hasznos) tanácsokkal látják el, de a rohangálás a főhösre marad.

Ilyen háttérrel és előzményekkel állt össze a várva várt koncert, melynek helyszíne a hibátlan akusztikájú, gyönyörű Kodály Központ, Pécs és az ország egyik büszkesége. Miután becsengettek, egy Deep Purple klasszikus, a Black Night riffjei – részben bigbandre hangszerelve – nyomták mellkason a közönséget. Csak a miheztartás végett. Nehogy valaki 'A sevillai borbély' bemutatóján képzelje magát, csak azért, mert ülős a buli. Majd ugyanebben a felfogásban következett a Még egy tárral, Joe második önálló nagylemezének címadó tétele. A refrént már a közönség is énekelte, hamar kialakult a rockkoncertekre jellemző hangulat. (Itt talán megállhattunk volna egy rövidke bevezető, vagy köszöntés erejéig, de ez csak az én véleményem.) Aztán jöttek az akusztikus estekről is jól ismert dalok (Kopott ház, Dust in the Wind, Gyönyörűségek völgye). Ezeket a dalokat a vonós szekció, valamint az első vendégművész, Makovics Dénes játéka tette izgalmassá. Őt – többek közt – a Bikini zenekarból is ismerhetjük, de Joe egykori zenekarában, a Codában is megfordult.

 


(Fotó: Zsombor Pál)
 



Kihagyhatatlan opuszként felcsendült az első szólóalbum címadó dala is (Én ez vagyok), amit a tavalyi koncerten már látható filmszerű fotósor tett teljessé. Ezt a háttérben felállított hatalmas kivetítőn láthattuk, amin alapvetően a koncert élőképei voltak beadva a távolabb ülők kedvéért. Az első blokk, a Highway Star lendületes dallamaival zárult. Itt azért ki kell emelnem Tóth Laci fantasztikus gitárszólóját, ami nem mindennapi élmény sokadik hallásra sem. A második blokkot a fúvósokra áthangszerelt Éjfélkor Whisky a Go-Go hamisítatlan rock'n'roll érzéssel indította. Ezt követte a jazzes felfogásban interpretált Feeling Good, majd a swinges örökzöld New York, New York, melyet a városról készült monokróm képek kísértek a digitális vásznon. Ezt követte Freddie Mercury-tól a Crazy Little Thing Called Love, majd a Sway. Végül az I Feel Good (I Got You) zárta az első felvonást.

A szünetben a beszélgetésekből valami felszabadult mámor érződött. Dicsérték a hangzást, a zenészek elegáns (többnyire fekete) öltözékét, a látványos háttérképeket, a hangszeresek kivételes játékát és persze Joe hangját. A hangot, ami nem hasonlít senki másra. A hangot, ami nem ismer korlátokat, mégsem tolakszik, mégsem nyomul. Szépen lassan bekúszik a bőr alá, hogy még órákon-napokon át visszacsengjen a fejünkben, mint egy csodás ünnepi emlék. Új divatirányzat a fénytechnikában, hogy bele-belevilágítanak a közönség soraiba. A külső felvételek így színesebbek, kevésbé statikusak. Egy-egy gyorsan áthaladó pászta nem is zavarna senkit (jól csinálják ezt a nagyok, az Iron Maiden vagy a Judas Priest), ám egy néhány másodpercre a retinákon felejtett lézernyaláb nem feltétlen arat osztatlan sikereket. Ezt néhányan szóvá is tették. Talán ez az egyetlen kritika hangzott el az est folyamán. Ha figyelembe vesszük, hogy egy zenei produkcióról beszélünk, azt hiszem, ennyi belefér.

Annak viszont mindenki tudott örülni, hogy vaku nélkül szabadon használhattuk a mobiljainkat. A tavalyi koncerten ugyanis elkötelezett inkvizítorokként rontottak a sorok közé a rendezvényközpont emberei, akik ezzel folyamatosan zavarták az előadást. Mivel a mobiltelefon személyes adatokat tartalmaz, el nem kobozhatják, így ez a kitartó tevékenység meddő trollkodássá aljasult. Idén viszont kigyúlt a fény a kompetens fejekben, így mindenki átadhatta magát a zenének és készíthetett néhány képet örök emlékként (saját célra).


 




A rockos, jazzes, swinges első rész után, a második felvonás egy újabb meglepetéssel indult. A Vivat Bacchus énekegyüttes egy tőlük már megszokott, humorral fűszerezett bevezető, a Szent karácsony éjszakáján átköltése után a The House of the Rising Sun reggae-stílusú acapella átiratát szolgáltatta alapul Joe énekéhez. A nótát a Highway To Hell követte az AC/DC -től. Ezt a dalt is hallhattuk már Joe előadásában, de ilyen kísérettel még aligha. A közelgő ünnephez talán jobban passzolt volna a Stairway To Heaven, de azt hiszem, ez megint csak a saját véleményem, amivel nagyjából egyedül vagyok. (Ha-ha!)

Az ünnepi hangulat egyébként érezhetően fellopakodott a színpadra, amikor egyszerre három vendég is érkezett Závodi Janó (gitár), Fodor Betty és Szerekován János operaénekesek személyében. Atyavilág, micsoda crossover-gála kerekedett! A Ha volna két életem komolyzenei megközelítésben, és rögtön utána az Ave Maria könnyűzenei köntösben. Utóbbi zongorakíséretét Kovács Péter biztosította, aki szintén Joe egykori zseniális zenésztársa. Egyik ámulatból estünk a másikba, amikor már Szűcs Antal Gábor, a Skorpió és a Dinamit legendás gitárosa adta elő saját szerzeményét. Megvolt az első közönségénekeltetés is, hiszen Totya "dédapját" mindenki jól ismerte.

A Tinédzser dalt már Vikidál Gyulával együtt énekelte Joe.
Sugárzó szeretettel és tisztelettel beszélt egyik nagy példaképéről. A nézők közt nemigen akadt, aki ne ismerte volna a legendás énekes életművét. Ennek megfelelően fejből ment a Menj tovább, majd a Zöld, a bíbor és a fekete, ahol a duó már trióvá bővült. Persze, hogy Kalapács Józsi, a magyar metal ikonja szállt be a mára már sokak emlékét idéző balladába. Gyula bátyánk kapott egy kis pihenőt, amíg a "pokoli páros" közös múltjának legnépszerűbb dalával, A jellel "büntette" a nagyérdeműt. És ha már Pokolgép, természetesen nem maradhatott el az a nóta, amit még soha senki nem tudott (és talán nem is mert) úgy előadni, ahogyan csak Joe tudja. A Hol van a szó nagyívű lírájától minden karon feláll a szőr. Aki ezzel nem így van, ne is hallgasson semmilyen zenét, mert nem érti. Mielőtt az emelkedett hangulat valami bánatos melankóliába tűnt volna át, megkaptuk a Rock and Rollt, ahogy a csövön kifért.


 


(Fotó: Zsombor Pál)
 



Saját stílusában nagyon élt a zenekar, a Rudán Joe Band.
Gyenes "Süni" Attila a bőgőnél, Gyenes Máté – ahogy az est során többször – gitáron és billentyűknél is, Tóth Laci a szólógitárnál és persze Joe, aki szinte egyedül is betöltötte a színpadot. Végül aztán szó szerint megtelt a színpad, amikor a Piramis gyönyörű karácsonyi dalát - Kívánj igazi ünnepet! - együtt adta elő minden művész, aki részvételével hozzájárult ahhoz, hogy megint tűkön ülve várjunk egy teljes évet a következő Rudán Joe nagykoncertig. Kedves Joe, köszönjük szépen ezt a csodás karácsonyi ajándékot!

(-rgy-)
 
 



(Fotó: Zsombor Pál)




Rudán Joe 2019. december 21.
Karácsonyi Koncert Pécs, Kodály Központ


A Rudán Joe Band:
Rudán Joe - ének
Tóth László - gitárok
Gyenes Attila - basszusgitár, vokál, hangszerelés, kották
Matus Péter - dobok
Gyenes Máté - billentyűs hangszerek, gitár

Közreműködők:
Makovics Dénes - fuvola, szaxofon
Dívják László -  ütőhangszerek
Sára Zsófia - hegedű



Vendégek:
Vikidál Gyula
Kalapács József
Szűcs Antal Gábor
Závodi János
Fodor Bernadett
Szerekován János



A Rudán Joe Big Band zenészei:
Imre Gábor - dob
Kovács Péter - zongora
Gráf Ádám - trombita
Kovács László - trombita
Lakatos jenő - trombita
Szekeres János - trombita
Asztalos Tamás - harsona
Csernik János - harsona
Matyi Viktor - harsona
Plecskó László - harsona
Ungvári Bélyácz Betti - alt szaxofon
Nagy Gyula  - alt szaxofon
Jaremko Igor  - tenor szaxofon
Kaszás András - bariton szaxofon

Vonósok:
Lemel Ágnes - hegedű
Radnai Ágnes - hegedű
Szabó Dóra Karola - hegedű
Varga Ágnes - hegedű
Schubert Dóra Dorottya - brácsa
Erdős Barbara - brácsa
Siptár Miklós - cselló

Vivat Bacchus énekegyüttes:
Balásy Szabolcs
Szentgyörgyváry Károly
Szentgyörgyváry Péter
Szentgyörgyváry Gergely
Bognár Szabolcs
Kőszegi-Papp Sámuel



Crew:
Friskó Fidó Péter - hang,
Horváth Márk - road, Szekeres Róbert - road,
Pónya Levente, Jónás Péter - vizuál,
Bárdos Ferenc, Bezdán Kati, - kamera











 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!