ÁRSTÍÐIR – "Két évszakunk van, a tél és a nyár. Semmi más."

Az izlandi zenei színtér egyik legizgalmasabb zenekara, a 2008-ban alakult Árstíðir rendszeresen megfordul Budapesten. Először a Pain Of Salvation / Anneke van Giersbergen közös turnén láthatta az izlandiakat a magyar közönség, azóta pedig már számos alkalommal tiszteletüket tették a fővárosban.

Az akusztikus alapú, de számos zenei forrást felhasználó Árstíðir 2019-ben kétszer is játszott a Dürer kertben, legutóbb december 18-án, amikor egy különleges karácsonyi műsort adtak a középső teremben. Milán Péter a három törzstaggal, de öt zenésszel színpadra álló Árstíðir egyik oszlopos tagjával, Ragnar Ólafsson billentyűs/énekessel beszélgetett a remekül sikerült decemberi koncert előtt.


www.facebook.com/arstidir




Kérlek, először beszélj az Árstíðir kezdeti időszakáról. Mikor és milyen körülmények között találkoztatok és milyen zenei célokkal alakult a zenekar?


„Gunnar, Daniel és én az egyetemen találkoztunk. Gunnar jogot tanult, Daniel mérnök, én pedig irodalmat. Az hozott össze bennünket, hogy mindannyian szeretjük az énekharmóniákat. Daniel kanapéján múlattuk az időt, gitároztunk és énekharmóniákat találtunk ki. Mind a hárman szerettük a Beatlest, a Crosby, Stills & Nasht, Neil Youngot, a Simon & Garfunkelt..."



Főleg amerikaiakat?


„Igen, de izlandiakat is, mint pl. Magnús Jóhann, vagy zenekarokat, mint a Trúbrot. Olyan zenekarokat, ahol férfiénekesek voltak és harmóniákat énekeltek. Mi is hasonló dolgokkal próbálkoztunk, és az első album így is készült el. Gitároztunk, énekeltünk, vörösbort ittunk."



Az Árstíðir zenéje olyan változatos, annyi különféle forrásból táplálkozik, hogy nem könnyű kiválasztani egy szálat és arról beszélni...

„A gyökerénél akusztikus a zene, de vannak klasszikus hatásaink, ami a vonós részeket illeti, de progresszív elemek is hallhatók a zenénkben, főleg a ritmika terén; minimalista hatások is érezhetők, de van népzene is, és még egy kis metal is. Jómagam metal zenekarokban is játszom, sok metal zenekarom van, egészen a hardcore-tól a technikás death metalig..."


 




Milyen zenekarokban játszol?

„Ask The Slave, In Siren, Lightspeed Legend néhány a zenekaraim közül, de a Sólstafir koncertjein billentyűzöm is. Szóval, én metalfej vagyok. Ami az Árstðir zenéjét illeti, a számos hatás között egy kevés metal is van. A metal az erőteljességet biztosítja. Úgy is mondhatnám, hogy ha van egy zenei levesed, amiben különféle összetevők találhatók, ha van benne metal, akkor az megadja az ízét."



Fűszeresebb lesz...


„Igen.”



Annak idején, amikor formálódott az Árstíðir, könnyen rá tudtatok hangolódni egymás stílusára?

„Igen, mert ugyan különböző karakterek vagyunk, ugyanazokat a dolgokat szeretjük. A zenénk azért olyan változatos, mert különféle hatásaink vannak. Nekem is megvannak a magam hatásai, Daniel bluegrass-háttérrel rendelkezik, Gunnar az elektronikus zene felől érkezett. Minden album kapcsán hosszasan beszélünk arról, hogy mit is szeretnénk csinálni."



A 21. század zenei klímájára jellemző a különféle irányzatok fúziója...


„Így igaz. Izlandon még inkább, mint másutt, mert itt minden kisebb. Annak idején Göteborgban nőttem fel, néhány évig ott éltem. A városban működött metal színtér, klasszikus zenei színtér, volt hardcore színtér, és ezek soha nem beszéltek egymással. Izlandon ugyanazok az emberek játszanak metalt, klasszikust, hardcore-t, rapet. Az olyan izlandi zenekarok, mint az Árstíðir, a Sigur Rós, Björk, de még a Sólstafir is, természetszerűleg ilyenek. Bizonyos mértékig ez minden izlandi zenekarra jellemző. A Sólstafir például black metalként kezdte, de már ők is különféle hatásokkal rendelkeznek."





Eleinte olyan zenét játszottak, mint az Enslaved...

„Igen, pontosan."



Hogyan tekintesz vissza az Árstíðir eddigi lemezeire? Elégedett vagy valamennyi kiadvánnyal?


„Igen. Ha visszamennénk az időben, és újra az első albumon dolgoznánk, nem készítenénk el ugyanúgy, ahogyan megszületett. Ez vonatkozik a felvételekre, a hangszerelés bizonyos részeire, de szeretem az első albumot, van benne némi ártatlanság, amit már nem tudnánk újra létrehozni. A második lemezt (Svefns og vöku skil) is szeretem, amely viszont szinte már túl komoly volt, ahogyan a harmadik lemez, a Hvel is kedvemre való. Itt kezdtük megtalálni az egyensúlyt az akusztikus dalok, az elektronikusabb részek között, de ezen a lemezen dobot is használtunk. A dob egyébként azóta nagyobb szerepet játszik a zenénkben. Ez egyébként érdekes, mivel nincsen dobosunk."



Ne feledkezzünk meg arról a lemezről sem, amit Annekével készítettetek Verloren Verleden címmel.

„Anneke 2013-ban a Pain Of Salvationnek nyitott, és mi is részt vettünk ezen a turnén. Ez a Pain Of Salvation akusztikus turnéja volt, a Falling Home album anyagával voltak úton. Ezen a túrán találkoztunk Annekével, barátok lettünk. Anneke már ezen a turnén elénekelt velünk egy dalt, az Anathema Everwake című dalát, amit Anneke az Anathemával is előadott. Anneke és az Árstíðir minden este játszott együtt. A Pain Of Salvation énekes/gitárosa, Daniel Gildenlöw is fellépett velünk közösen, előadtuk a Road Salt-ot. Ezenkívül mi is részt vettünk Anneke programjában, végül aztán mindannyian közösen a Pain Of Salvation tagjaival eljátszottuk az 1979-et. A turnénak az volt az érdekessége, hogy Daniel Gildenlöw egy nappalit rendezett be a színpadon. Azt a hangulatot akarta megjeleníteni, amikor a nappaliba belépnek a vendégek. Még előszobacsengő is volt, amikor beléptünk. Daniel Gildenlöw a közös munka atmoszféráját képzelte el, mi pedig ekkor találkoztunk Annekével, elkészítettük a közös lemezt. Ez egy nagyon kreatív turné volt."






Több érdekes dal is hallható a lemezen, Purcell, Bernstein művek, vagy a Solveig dala Grieg Peer Gyntjéről... Az Árstðir zenéjében kulcsszerepet játszanak az énekdallamok. A zenekarban mindenki nagyon jól énekel. Arra lennék kíváncsi, hogy mikor és miként ismertétek fel, hogy az éneknek döntő szerepe lesz a zenében?

„Annak idején Reykjavíkban mindannyian zenéltünk, de senki nem volt Izlandon, aki énekharmóniákat énekelt volna. Amikor Daniellel először találkoztunk, feldolgozásokat játszottunk Reykjavík bárjaiban. Két fickó akusztikus gitárral. Később csatlakozott hozzánk Gunnar, és továbbra is feldolgozásokat adtunk elő oly módon, hogy a magunk verzióit játszottuk, a mi szájízünk szerint. Mivel mindnyájan tudtunk énekelni, felmerült a kérdés, hogy ki legyen az énekes. Eldöntöttük, hogy valamennyien énekelni fogunk, és így születtek meg az énekharmóniák. Ily módon fedeztük fel ezt az énekstílust. Olyan dalokat játszottunk, amelyekben erre lehetőség nyílt: Neil Young, Lynyrd Skynyrd."



Southern rock...

„Igen. Mielőtt megalakítottuk volna a zenekarunkat, bárokban játszottunk, ahová az emberek azért mennek, hogy kellemesen töltsék el az időt. Később metal átiratokat is előadtunk. Ilyen volt a Still Loving You a Scorpionstól, amiben szintén hallhatók jó énekharmóniák. A programban volt a Whitesnake dala is, a Here I Go Again."



Beach Boyst nem játszottatok?

„De, az I Get Around-ot játszottuk. Előadtuk a Love Bites-t is a Def Leppardtól. Örültünk, hogy képesek vagyunk erre, a közönségnek szintén tetszett. Senki sem adott elő Def Leppardot egy reykjavíki bárban, senki sem tudott ilyen dalokat elénekelni. Ekkor gondoltunk arra, hogy ha képesek vagyunk mindezt megvalósítani, akkor megalakítjuk a saját zenekarunkat. Így kezdődött."



Némelyik Árstðir dal régi gregorián dallamokra emlékeztet, ezenkívül olykor egy angol zenekar, a King’s Singers is eszembe jut a zenétek hallatán. Biztos ismered őket.

„Hogyne, nagyon is. Az Árstíðirral elő is adtunk King’s Singerst, mégpedig azért, mert kihívás elé állít bennünket. Nagyon nehéz elénekelni a dallamaikat, jól lehet fejlődni a zenéjük segítségével."



A klasszikus zene is megtalálható az Árstíðir hatásai között. Például Edvard Grieg, akinek Peer Gynt-je az egyik kedvenc művem.

„A Peer Gynt is egyike azoknak a daraboknak, amelyek felmerültek az Árstíðir kezdetén. Magam is szeretem."



Van olyan terv, hogy klasszikus zenei darabokat dolgozzatok fel a jövőben?

„Nem igazán. Nincs igazán előtérben nálam."



Nem jelent kihívást?

„Lehetséges. Már volt két közös munkánk: az egyik Anneke van Giersbergennel, a másik pedig Magnus Þór Sigmundssonnal. Sigmundsson egy izlandi legenda. Amikor elindítottuk az Árstíðirt, ő volt a hősünk. Hét évvel később a hősünk szól, hogy készítsünk el egy lemezt közösen, a válaszunk pedig az volt, hogy természetesen csináljuk meg. Össze is hoztuk Magnusszal ezt a kollaborációt. Tehát ez a két együttműködést bonyolítottuk le két különböző művésszel; 2015-től 2018-ig a Nivalis lemezzel bezárólag négy albumot készítettünk, plusz az Annekével közös lemezt, és ez egy kicsit már sok volt. Kissé elfáradtunk, a közös munkákat is szüneteltetjük. Ez után a turné után visszamegyünk Reykjavíkba, majd írjuk a következő albumot, de ez időbe fog telni. Nincs miért sietni. A Nivalis albumot egy kissé el is siettük, mivel a Season Of Misthez szerződtünk, de közben a Magnusszal közös lemezen is dolgoztunk. Meglátjuk, milyen együttműködéseket hoz a jövő. A zenekarban egyébként egy szabályunk van. Ez az egy szabály az, hogy nincs szabály. A következő lemez klasszikus is lehet, vagy teljesen elektronikus is, de blues is."



Vagyis még nem tudod, milyen lesz a következő lemez.

„Hagyjuk, hogy a zene döntsön. Mi írunk, írunk és írunk, a dalok jönnek. Mindnyájan írunk egyébként, és ha valamire azt mondjuk, hogy ez jó, akkor elkezdünk vele dolgozni. Néhány hónap múltán valószínűleg már van néhány dalunk, elkezdünk foglalkozni a hangzással, de a lényeg az, hogy maga a zene mutassa az utat. Nincs benne túl sok agyalás, sokkal inkább érzés. Mivel a zene a szív művészete, nem az elméé."
 

 




Kérlek, beszélj arról a kapcsolatról, ami az izlandi zenész, egy elszigetelt föld lakója és a között a zene között van, amit létrehoztok?

„Egy olyan szigeten lakunk, ahol fél évig sötét van, fél évig világos. Két évszakunk van, a tél és a nyár. Semmi más. Amikor jön a sötétség, az egy bizonyos hangulatot eredményez, a nosztalgia hangulatát. Ez minden izlandi zenében hallható. Benne van az Árstíðir, a Sólstafir zenéjében, de a Björk, a Sigur Rós zenéjében is. Ennek egy része a természetben, egy része a kultúrában rejlik, és valószínűleg a kettő kombinációjában is, de – és erről a koncerten is beszélek majd – minden izlandi zene, legyez az tradicionális, vagy kortárs, rendelkezik ezzel a melankolikus érzéssel, a szomorúsággal, az elvágyódással, a lehangolt érzésekkel. Érdekes egyébként, mert ez nem csak a zenében van jelen. Minden, amit csinálunk, az szomorú és komoly."



Épp kérdezni is akartam, hogy ez az élet minden területére érvényes-e, netán az emberi kapcsolatokra is.


„Úgy gondolom, hogy igen. Vegyünk például egy focimeccset. Az egyetlen focicsapat nálunk van, amelyen lehangoltan énekelnek az emberek. A világ többi részén az emberek biztatják a csapatot, gyerünk fiúk, stb, éneklik, hogy ollé, ollé, ami felemelő hangnemben zajlik, viszont Izlandon lehangolt hangnemben énekelnek. Izlandon minden drámai és szomorú hangnemben történik. Ez tükröződik az időjárásban, a történelemben, a földrengésekben, a vulkánkitörésekben."



Ez az izlandi melankólia a skandináv országokban tapasztalhatónál is erősebb?

„Azt hiszem, igen. Minden skandináv nemzetben él egy bizonyos melankólia, de ennek színe eltérő. Azt hiszem, hogy az izlandiak és a finnek a legkomolyabbak. Ugyanakkor mi másképp vagyunk komolyak, mint a finnek. Hogy ezt kifejtsem, mi szomorúbbak vagyunk ők pedig depressziósak."



Az utóbbi időkben Izlandon komoly zenei áttörés ment végbe, mégpedig több irányzat kapcsán. Mi lehet az oka ennek a figyelemreméltó jelenségnek?


„Azt hiszem, ennek oka a fúzióban keresendő. Mindenki mindenkivel kollaborál és nincsenek szabályai a zenélésnek. Ez a környezet, ahol mindent megtehetsz, egy szabad, bátorító légkört eredményez."



Az új generációk ebbe nőnek bele...

„Igen. Nincs bennük félelem."



Nincs bennük félelem, hogy bármit felhasználjanak...

„Pontosan. Amikor Göteborgban éltem, és az emberek zenekart alapítottak, arról beszéltek, hogy vajon ilyen jellegű hardcore-t, vagy olyan hardcore-t kellene játszaniuk. Mielőtt egyetlen hangot is lejátszottak volna. Ez korlátozza a fantáziát. Lehet nagyszerű progresszív zenét játszani, ha csak progresszív rockot hallgatsz, ez rendjén van, de Izlandon nincsenek korlátok, mindenki keveri a paletta színeit, és azt hiszem ez az izlandi zenei színtér titka. Itt nem fogsz hagyományos punkbandát találni, vagy más hagyományos megközelítésű zenekart, csak az állandó kísérletezést."



 



Létezik egy Árstíðir Lífsins nevű zenekar, biztosan hallottál róluk.


„Igen, amikor beütöm a nevünket a Google-ba, gyakran ők is előjönnek."



Hallottad a zenéjüket?

„Nem. Azt hiszem, a mi első lemezünk előbb megjelent, mint az övék, vagyis a mi zenekarunk régebbi. Elég szerencsétlen, hogy majdnem ugyanaz a név, de minden jót kívánok nekik."



Ha már szóba jött a téma, mi a véleményed a black metalról?

„Az a metal, amit én játszom, progresszívabb, progresszív black metalnak nevezném, de játszom egy doom zenekarban is, egy progresszív rock zenekarban, de még egy glam rock csapatban is énekelek. A Lightspeed Legend a glam rockot és a svéd metal hangzást elegyíti, mint az In Flames, Soilwork.”



A göteborgi hangzás...

„Igen, szeretem. Ide tartozik az Evergrey is. A Pain Of Salvationt is megemlíthetem, akiknek már a turné előtt nagy rajongója voltam. Visszatérve a black metalra. Ez az az a műfaj a metalon belül, amit talán a legkevesebbet hallgatok. Inkább a technikás death metalt preferálom."



Az amerikai irányvonalat?

„Igen. Soilwork például."



A Soilwork svéd.

„Igen, persze."



Suffocation?

„Igen, a Suffocationre gondoltam. Meg olyan zenekarokra, mint a Cannibal Corpse. A bátyám Izlandon olyan technikás death metal bandákban énekel, mint a Severed, az Ophidian I, ezen kívül egy Plastic Gods nevű stoner/doom zenekarban, de van egy Divine Defilement nevű újabb death metal zenekara is."



Mi a helyzet az izlandi black metallal, amely eléggé kinőtte magát mostanra?

„Igen, egyértelműen. Svartidauði, Misþyrming... Ahogy mondtam is, igazából ez nem az én asztalom, de nagyra értékelem, amit csinálnak. Az Eistnaflug metal fesztiválon szoktunk is találkozni és sörözni. Mindenki, aki Izlandon metalt játszik, ismeri egymást. A Svartidauði tagjai is jó barátaim."



A folkzene is részét képezi az Árstíðir zenéjének. Hogyan tudnád leírni az izlandi népzenét? Miben különbözik a skandináv országok népzenéjétől?

„Azt hiszem, a különlegessége a hangszerek hiányában rejlik. Nálunk egyáltalán nincsenek hangszerek ebben a zenében. A kóruséneklés Izland egyfajta nemzeti sportjának tekinthető. Az izlandi lakosság hozzávetőlegesen tíz százaléka tagja valamelyik kórusnak. Ez jelentős szám. Az izlandiak sokat énekelnek. Hagyományosan van egy jellegzetes hangzása annak a zenének, amit az izlandiak énekelnek. Történeti síkon fontos, hogy 890-ben vikingek mentek Izlandra, akik ott is maradtak, majd sokáig semmi sem történt. 1100-1200 környékén szerzetesek érkeztek Írországból, akik magukkal hozták gregorián énekeiket, de Izland elszigetelt maradt. A vikingek eljutottak Európa minden részébe. Az izoláció következtében Izland kimaradt mindazokból a dolgokból, amelyeket Európában felfedeztek. Ilyen volt a zeneelmélet, Bach, Mozart, Beethoven stb. Az izlandiak ezekről mit sem tudtak. Így a maguk módján énekeltek zeneelmélet nélkül. A zenei DNS-ünkben a mai napig megvan ez a régi típusú éneklés, amely néha figyelmen kívül hagyja a zeneelmélet szabályait, és van benne egy bizonyos hangnem, nagyon hideg, nagyon melankolikus. Minden dallamban benne van ez az erős melankólia."





Talán egy kissé furcsa lesz a téma, de valahányszor a régi izlandi sagákat olvasom, vagy bármely olyan olvasmányt, amely a viking korhoz kötődik, érzékelem a különbséget az akkori vikingek, normannok és mai leszármazottaik között. Az egykori vad, vérengző viking harcosok, valamint azon féktelen erő kapcsán, amit birtokoltak, van egy olyan benyomásom, hogy ezt az erőt a régi skandinávok leszármazottai manapság zenei, művészi területekre csatornázták be. Mit gondolsz erről?

„Azt hiszem, mondasz valamit. Úgy gondolom, az izlandiakban van valami ebből a viking mentalitásból. Nagyon spontán emberek vagyunk, nem szeretjük a tervezést. Az izlandiak ellentétei a svájciaknak, a németeknek, vagy akár a svédeknek. Ők mindent elterveznek, amihez kell idő. Az izlandiak mindig elkésnek, soha nem terveznek. Ha izlandi vagy, és ily módon dolgozol, akkor ez nagyon ártalmas a bankvilágra. Elég megnézni, mi történt nálunk a bankrendszerrel. (nevet) A művészetek terén viszont kifejezetten jó ez az attitűd, mert a művészetben spontánnak kell lenned. Van egy izlandi kifejezés, ami azt jelenti, hogy 'rendben lesz'."



Magyarul is van egy kifejezés, ami hasonló dolgot jelent.

„És az hogy szól?"



Ez az a szólás, hogy 'ej, ráérünk arra még'.

„Ilyen kifejezés az is, hogy 'holnap', 'majd holnap'. Ilyen értelemben az izlandiak közelebb állnak a magyarokhoz, mint a svédekhez. A svédek és az izlandiak nagyon különbözőek."



Régebben több skandináv zenésszel is találkoztam személyesen, és a többségük barátságos fickó volt, szemben azzal a képpel, amit a viking leírások sugallnak a szerzetesek fejét betörő harcosokról stb.


„Izland egészen békés vidékké vált. Amikor az első emberek Izlandra érkeztek, állandóak voltak a klánok közötti háborúskodások. De Izland már jó ideje békés föld. És valóban, ezt a hajtóerőt a művészetbe fektetjük."



Egy kérdésem még lenne annak kapcsán, hogy köztudott, hogy az Árstíðir szeret koncertezni, de ehhez képest a stúdiózással hogy álltok?


„Szeretünk stúdiózni is, turnézni is, valójában mindkettőre szükség van. A legtöbb ember, aki szereti az Árstíðir zenéjét és a lemezeket, jobban megérti őket, ha lát bennünket élőben is. Fontos számunkra, hogy a zenét megelevenítsük, mert bizonyos értelemben a zenénk élő játékra termett."



Nem megerőltető hosszú időn át úton lenni?

„Elég jól hozzászoktunk. A turné során az ember közel van a többiekhez, de meg kell tanulni, hogy mindenkinek meglegyen a maga tere. Azonban ez kialakul a turnék során. Oroszországban már ötször turnéztunk, Európában kétszer is egy évben, egyszer már Amerikában is turnéztunk, negyven koncertünk volt negyvenkét nap alatt. Őrült volt. A turnébusz le is robbant. Szóval, már mindent átéltünk, de még mindig itt vagyunk."










 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!