Steve Hackett – Genesis Revisited Band & Orchestra: Live At The Royal Festival Hall (DVD)

Saját szólókarrierje mellett Steve Hackett fontosnak tartja, hogy egykori zenekara, a Genesis örökségét is ápolja, nehéz őt elválasztani a klasszikus progresszív rock formációtól. 1996 óta ad ki albumokat a legendás banda legjobb korszakának dalait játszva, azét a korszakét, melynek ő is aktív részese volt. Ezek az albumok magukba foglalják a Genesis legjobb alkotásait. Teszi mindezt azért (is), mert a többi egykori tag nem igazán foglalkozik vele, és az a bizonyos nagy Genesis-felállás aligha fog összejönni.

Steve Hackett járatos a klasszikus zenében, Thijs Van Leerhez és Jon Lordhoz hasonlóan ő is írt több olyan albumot, mely teljes egészében klasszikus zenét tartalmaz, tehát a rock és klasszikus zene fúziója nem áll távol tőle. Ám itt a rockzene dominál, a nagyzenekarnak a kíséret és a megerősítés jut (bár végig jelen van az albumon), külön részeket nem kaptak. Az egyik kivétel Hackett első szólóalbumának, a ’Voyage Of Acolyte’-nek az egyik tétele. Noha eredetileg is klasszikus felfogásban fogant a tizenkét perces Shadow Of Hierophant, itt rendesen bedolgoznak a vonósok, hogy felerősítsék a dalt. Hackett szólószerzeményei – melyek közül négy is elhangzik különböző korszakokból – kiválóan simulnak a Genesis tételei közé.

Nemcsak azt a négy stúdióalbumot favorizálja, amin a Banks-Collins-Gabriel-Hackett-Rutherford ötös játszik, hanem a ’Trick Of The Tail’ és a ’Wind And Wuthering’ albumok dalait is műsoron tartja, amin Peter Gabriel hangja már nem hallható. Az utóbbi lemez nagy részben rákerült a tavaly kiadott ’Wuthering Nights’ koncertalbumra, de most is meghangszerelt három dalt szimfonikus zenekarra.

Hackett tehát nagyzenekari kísérettel is megtoldotta nosztalgikus műsorát, és az amúgy is fajsúlyos Genesis-darabok jobban eltolódtak a klasszikus zene irányába a nagyzenekari hangzással.

Zenészei kiváló munkát végeztek, bár ami engem zavar – és ezt már az előző koncertalbumnál is írtam –, az Nad Sylvan énekhangja: merjen már saját maga lenni, minek egy Peter Gabriel-epigon? De nem csak ő énekel, mert Hackett első szólóalbumáról, a ’Voyage Of Acolyte’-ről elhangzik a korábban említett Shadow Of The Hierophant, amit Amanda Lehmann ad elő, aki tíz éve dolgozik együtt Hackettel. Hősünk pedig hozza a formáját: mindent felvonultat a progresszív rock gitározás fegyvertárából, kétség sem férhet hozzá, hogy korunk egyik zsenije a fickó.

Amikor láttam, hogy a Supper’s Ready is bekerült a kínálatba, kíváncsiságom még inkább fokozódott. Ez a darab (szándékosan nem írok dalt) a Genesis ’Foxtrot’ albumának gyakorlatilag a teljes B oldalát elfoglalja: több tétel különböző zenei témákkal, sőt egy picit még hosszabb is, mint az eredeti, mely szintén komolyzenei koncepcióról árulkodik, ehhez kellett még valamit hozzátenni. Az eredmény egy igazi szimfonikus rock darab lett.

Tény, hogy a progresszív rock és a klasszikus zene hasonló, a műfaj számos darabja vetekszik a tradicionális komolyzene darabjainak minőségével. Talán nem blaszfémia, ha Hackett eme alkotását (is) ide soroljuk.