Riff Waters, és a thrash magasiskolája-Annihilator koncerten jártunk

Nem tudom, mi történik Kanadában, viszont jó pár éve elkönyveltem magamban, hogy ott bármilyen zenei műfaj legbetegebb, legigényesebb, legizgalmasabb formációira rátalálhatunk, és ez alól a thrash metal alapzenekar Annihilator sem kivétel.2 éve már volt szerencsém látni a Jeff Waters vezette brigádot a Testament és a Death Angel társaságában, azonban ebből a zenekarból sosem elég. Mindig érdemes meglesni, mit művelnek élőben. Azért mondom, hogy élőben, mert engem például az utóbbi pár évben kiadott anyagaik nem igazán győztek meg, bár a legújabb korongról kidobott szingli Psycho Ward egészen elképesztően hozza vissza a régi iskolás Annihilator motívumokat, úgyhogy tűkön ülve várom a Ballistic, Sadistic-ot.

Jeff Waters számomra a metal műfaj egyik legérdekesebb, és talán mondhatom, legkvalifikáltabb gitárosa, akinek sikerült egy tipikus „Jeff Waters-univerzumot” kiépítenie. Sose félt keverni a hard rockot a matekosabb, illetve „überparaszt” riffekkel, így teremtvén egy teljesen egyedi és abban az időben kifejezetten újnak számító thrash-elegyet.

Waters bácsi körül köztudottan gyakran fluktuálódnak a zenészek, ám a jelenlegi felállás évek óta viszonylag stabilnak tűnik, leszámítva a doboscseréket. Mindazonáltal Fabio Alessandrini püfölő legény igen jó választásnak bizonyult, szóval Jeff, légyszi ne rúgd ki a fiút! Köszi előre is!

Az estét az Archer Nation nyitotta. A „retro” manapság a rock/metal vonalán is reneszánszát éli, és ezt a californiai heavy/thrash nyitóbanda is kihasználja. Tulajdonképpen nagy megfejtések nem voltak, mégis kaptunk egy feelinges 35-40 percet. Dylan Rosenberg énekest leginkább Dave Mustaine elsietett reinkarnációjaként tudnám ábrázolni (kicsit tán jobban kigyúrta magát).

Virtuóz szólók, leginkább tiszta, néha NWOBHM, máskor US Heavy/Power határán lavírozó éneklést hallottam, megspékelve néhány korhű riff-fel. Nekem tetszett, bár ultra nagy rajongó nem leszek.

Az Archer Nation után fél órás átszerelés, majd intro gyanánt indult is az Ómen c. film főcímdala. ’Hilátorék mindig is szerették a horror tematikát mind zenében és vizuálban is, így az egész koncerten a tökéletesség jegyében történt a hangzás, a fény és a zene egyaránt.

Az intro után a Betrayed-del kezdték a szettet. Erős és meghökkentő kezdés, azt meg kell mondanom. Jeff amúgy simán lehozza a Dave Padden-féle vokált, sőt igazából végig kiválóan hozta a zenekar adott érájához megfelelő éneklést.

Mindig szemet (illetve fület) szúr, mennyire egyben van ez a zenekar. Ritkán hallok ennyire feszesen együtt játszó csapatot. Érdemes megemlítenem Aaron Homma gitározosát. A srác konkrétan úgy lehozza Waters témáit, hogy néha már azt hittem, playback-ről megy. Aaron mellett Rich Hinks basszusgitáros is hatalmas feelinggel és beleéléssel hozza, amit kell. Fabio Alessandrini dobos kicsit fáradtnak tűnt már az elején, de semmi félreütést nem hallottam tőle.

Kicsit előreszaladtam itt a zenészek kielemzésével. Ugorjunk vissza a repertoárra!

A Betrayed után még nagyobb seggberúgásként hatott a King Of The Kill. Mondanom sem kell, a bunyó azonnal kezdetét vette. Vacilláltam én is rajta, hogy kéne egy pogó, de a nyugger énem ismét meggyőzőtt. Maradtam a megfigyelésnél.

Az Annihilator legfőbb muzikális ereje a póverben rejlik, főleg ezekben a Motörhead-et idéző tempókban és tuskó riffekben, melyeket Jeff szinte már robotikus precizitással interpretál. Emellett nyilván a korábban említett hard rock elemekből is sokat merítenek, Jeff nem véletlenül tartja Eddie Van Halen-t és Angus Young-ot hatalmas inspirációnak.

A King Of The Kill után a No Way Out érkezett, majd eztán a One To KIll. Ezek a dalok sem a zenekar lírai oldalát mutatták, bár lehet, hogy ez nem is baj. Utóbbi dal végére már szét lett zúzva mindenki. Ami azt illeti, nekem is kezdett fájni a nyakam. A szerény félház egyébként totál fanatikus közönségből állt, amit Jeff-ék is láthatóan éreztek.

Háborús bevágások, géppuskák zaja. Valahogy sejtettem, mi fog következni. Nem, nem One (haha)!

Annyit mondok, Set The World On Fire. Az albumon egyébként az a Mike Mangini dobolt, aki most a Dream Theater ikonikus tagja. No, de a középtempós ’hilator himnusz most is nagyot ütött.

A dalok között általában stand up comedy-re hajazó átkötések mentek, amikért én nem kifejezetten rajongok. Vagy jól sül el, vagy nem. Jeff pont a határeset kategóriába esik. Néha tök jó sztorikat mesél, máskor meg szarabbnál szarabb poénokkal húzza az időt. Fogalmazzunk úgy, hogy a riffjei jobban fejbecsapnak, mint a poénjai. Nem baj, Waters bácsi megteheti.

Nem fogom felsorolni az összes elhangzott dalt, arra akár az internet is megfelelő segítség lehet, azonban meg kell említenem néhány kuriózumot, mint például a legújabb Psycho Ward, ami abszolút a Stonewall érát idézi, és ezt Jeff sem rejtette véka alá. Ezen a ponton jöttem rá, hogy Jeff Waters voltaképp a metal Tarantinója. Összegyűjti a számára leginspirálóbb saját és külső hatásokat és addig gyúrja, amíg nem lesz belőle egy istenverte mestermű.

Aminek nagyon örültem még a koncert során, az a The Trend instrumentális nóta volt. Nem tudom, szokták-e játszani, de nekem kb. a kedvenc tételem a 2010-es Annihilator lemezről. Nem egy tipikus daluk, de hatalmas potenciál van benne. Ikerszólók, dallamorgiák, tuskó tempók. Szeretjük.

Szintúgy remek volt hallani a Randy Rampage-érából (RIP) származó Burns Like A Buzzsaw Blade-et. Nekem csak „börnzlájkaWASABI”. Jeff amúgy tökéletesen lehozza a karcosabb énektémákat is. A gitározását szerintem nem kell értékelnem.

A majdnem 2 órás koncert a zenekar alaplemezének, az Alice In Hell-nek 30. évfordulójaként is felfogható. Nyilván a W.T.Y.D. és az Alison Hell klasszikusok se maradhattak ki. Az említett két nóta volt az aranylövés.

Órákig tudnék még beszélni az Annihilatorról, de jelen pillanatban fölösleges. Már csak azt várom, hogy jelentsék már be őket a Rockmaratonra is!

Cikk: Bütch
Fotók: Kieron

További képek ITT!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!