Az amerikai módszer – Sacred Reich – 11.15.2019 – Dürer

Nagyjából 20 éve lehetett, amikor életem első Def Leppard kazettáit másolgattam át, illetve ekkortájt láttam először a 92-ben megjelent kult-klasszikus Kőbunkó c. filmet.         Joggal merülhet fel a kérdés, mégis mi az isten köze van ezeknek az Amerikai thrash legenda Sacred Reich-hoz. Tulajdonképpen annyi, hogy a Leppardot és a Reich-ot is ugyanabból a filmből ismertem meg. Örökké bennem él a pillanat és az érzés, amikor meghallottam az American Way-t a fent említett klasszikus Kőbunkó egyik jelenetében, ahol a jégtömbből kiolvasztott ősember betéved az idilli amerikai kertváros egyik házába, majd egy véletlen mozdulat közepette megkapcsolja a TV-t, ahol történetesen Sacred Reich üvölt az MTV-n. Na igen, akkor még jó zenék mentek.

 Nos, elég az anekdotázásból! Nézzük meg mi is történt azon az ominózus napon a Dürerben A Reich legénysége legutóbb 1991-ben járt nálunk a Sepultura és a Heathen társaságában. Akkoriban voltam kemény 1 éves, szóval nehéz lett volna végigzúzni azt a éjszakát. Cserébe maradt a pelenkába csapatás.

 

Mindazonáltal óriási örömhírként szolgált a Cudi Purci Booking által szervezett metál őrület, melynek a Dürer nagyterme adott helyet. Belépve a nagyterembe egyből lejött a családias légkör, ám engem az is meglepett, hogy ez a szerény 150-200 ember egyáltalán ismeri a Sacred munkásságát. Itt azért kicsit meg is kell cáfolnom önmagam, hiszen a Reichnak véleményem szerint egy ligában kéne lennie az Annihilator/Testament határmezsgyéjén tevékenykedő formációkkal, viszont úgy érzem valami miatt nem sikerült abszolválni ezt a státuszt.

 

Az estét a californiai Night Demon nyitotta, akik amolyan power trioként egy meglehetősen erős, feszes szettet játszottak. Stílusuk abszolút a felvarrómellényes NWOBHM kultikusabb vonulatát idézi, mely számomra igazán meggyőző muzikalitást és színpadképet közvetített.

Voltaképp úgy éreztem magam, mintha egy 80-as évek aranybányájában termelt B-kategóriás horrorfilm egyik jelentében lennék.

Jarvis Leatherby csapatánál elképzelni sem tudtam volna jobbat az este megnyitására. A Night Demon után zeneileg egy 180 fokos fordulat következett és mire észbe kaptam már üvöltött is a sírásó szakkör.

A svéd death metal régisulis négyese egyébként konkrétan a svéd Big Four egyik alapzenekaraként aposztrofálandó a legendás Dismember, Entombed és az Unleashed mellett.

Habár a buli némi malőrbe ütközött már az elején ugyanis Mika Lagrén (szegény ember Randy Savage-e) baltája egyből megadta magát, szóval kellett pár perc  mire kiokoskodták a megoldást, viszont onnantól kezdve a pokol legmélyebb bugyra is kevésnek bizonyult, hogy eltűrje ezt a gonosz mészárlást.

Számomra egyedül a hangzás tűnt gyenge pontnak, amiatt viszont nem is igazán tudtam kivenni túl sokat a zenéből. Ennek ellenére csodás kis dobhártya-darálásban vehettünk részt. Még Dave McClain is a színpad széléről nézte a svédeket.

A jó egyórás szett után jött is egyből az este főzenekara, a Sacred Reich. Az arizonai thrash-fogat habár nem az eredeti felállásban, de annál ütősebb zenészekkel (köztük Dave McClain ex-machine Head, illetve korábban Sacred Reich).

Phil Rind hangja még mindig a stílus egyik legeredetibbje, még a huszonpár év után is egész elképesztően hozza a témáit ének- és basszus ügyileg egyaránt. Wiley bácsi sem sokat változott az apukás körszakállon kívül.  Van két relatíve új tag, bár igazából egy, hiszem a Joey Radziwill gitárossal kiegészült formációban az a Dave McClain püföl, aki nem kevés időt töltött a Machin Head-ben, illetve korábban a Sacredben is dobolt.

A hangzás kiváló, az energia még kiválóbb, a profizmus pedig magasiskola. Ennyit tudok elmondani. Philék a családias légkör és az indokolatlan „Akelázások” és „Acélszívezések” ellenére is úgy nyomták, mintha ’86-ban lennének.

A nemrég megjelent Awakening korong népszerűsítéseként lenyomtak pár dalt  onnan is, melyek teljesen meggyőzőnek bizonyultak, ám hazudnék, ha azt mondanám, az új lemez miatt jöttem. Számomra az American Way az amerikai trash korszakalkotó műve, így hát nagyon vártam, hogy előkerüljenek a klasszikus Reich opuszok. Nem kellett sokat várni, hiszem a nyitó Manifest Reality után már bele is vágtak az Amarican Way mezőgazdasági arató riffjeinek. Mondanom sem kell mindenki megőrült.

Majd eztán érkeztek a jobbnál jobb, súlyosabbnál is súlyosabb szerzemények, mint pl.: a Crimes Against Humanity, vagy  a már-már horrorba irányuló szövegvilágú WHO’s To Blame sötét dallamai, esetleg a hardcore punk-ot idéző Independent, az Ignorance, Death Squad, vagy a Love… Hate, Surf Nicaragua és hasonlók.

Az erős másfél órás koncert gyakorlatilag egy retúrjegy volt a zenekar univerzumába.

Amilyen ígéretes koncerteket jelentgetnek be mostanság, nem lepődnék meg a Sacred is előfordulna köztük.

Cikk: Bütch
Képek: Tancsik Mátyás-Metál.hu.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!