DYING WISH: nézd meg a koncerten forgatott klipet a Szilánkok című dalhoz!

Haverock Közösség

Októberben közösen ünnepelte a Dalriada a 15., illetve a Nevergreen a 25. születésnapját a Barba Negrában. Az esemény vendégeként a DYING WISH is bemutatta friss nagylemezét. Az új korong Szilánkok című dalához itt készült koncertes videoklip, az Árnyékvilág után az Üvöltő sötét lemez második klipes dalaként.

“Ez az én lázadástörténetem. Mintha magammal kiabálnék, persze a fotelból, sörrel a kezemben, de mégis, mintha ott lenne az a mindent borítani akaró, kételyekkel küzdő énem, aki szilánkká tud válni, akit az egyébként konszolidált énem meg egy legyintéssel elintéz, hogy aztán a refrénből jöjjön egy kis “asztalcsapkodás” kettőnk között.” – mesélte a dalról októberben a HammerWorld Magazinnak Dömötör Balázs énekes.

Az Üvöltő sötét című friss DYING WISH korong október elején jelent meg, rajta több ismert zenész is vendégeskedett, a keverésért és masteringért felelős Cserfalvi “Töfi” Zoltán, a “Wishtrumetal” dalban gitározott Szíjártó Zsolttal (Kárpátia, ex-Omen, ex-Akela, stb.) és Kemencei Balázzsal (Wall of Sleep, Stonedirt) együtt. A lemez hangmérnöke, Boros Béla az Árnyékvilág című tételhez játszott fel egy basszusgitár szólót, Perge Adrián és Hocza Róbert (Mytra) pedig több dalban is a billentyűs hangszerekért feleltek. A felvételek a szolnoki Denevér Hangstúdióban készültek.

Dying Wish – Üvöltő sötét rendelés:
bit.ly/dyingwish_uvoltosotet

Dying Wish – Üvöltő sötét online streaming:
songwhip.com/album/dying-wish/uvolt-sotet

Dying Wish Facebook:
www.facebook.com/dyingwishhungary/ 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.