ZIVATAR – Megjelent és meghallgatható a harmadik album: Demons From The Deep

HammerWorld Forró Drót (hu/atom)

Demons From The Deep címmel megjelent és végig is hallgatható a gyöngyösi Zivatar harmadik albuma, a 2018-as When Leaves Fall And Cold Winds Come lemez folytatása. Az eredetileg egyszemélyes industrial doom/death formáció Petheő Attilához kötődik, de már évek óta zenekarként léteznek, alkotnak koncerteznek. A legközelebbi koncertjük november 30-án lesz a debreceni XI. Full Of Angel fesztiválon, ahol többek között a Gutted, az Angerseed és a Frost is fellép majd.

Petheő Attila: "Idén nyáron kezdtem el a felvételeket, az ének egy jó barátom, Szabó Krisztián segítségével került rögzítésre az NSG stúdióban, Gyöngyösön, a keverés pedig a Shapat Terror-os Sohajda Péter Standing Waves stúdiójában zajlott. Két dalt - Amnesia és A Dream To Fade - a 2004-es Orion EP-ről emeltem át, egy kis átdolgozás után, a többi dal keletkezése pedig olyan 2010-2012 környékére tehető, tehát ezek is elég régi szerzemények. Két dalban Tóth 'Adamskij' Ádám hegedül, aki a 2015-ös The Sixth Chamber albumon is hallható volt. Ez a lemez számomra végre pontot tesz a múltra. A terv az volt hogy eljussak erre a pontra, ahonnan újra kezdődhet az alkotás folyamata. Innentől kezd izgalmas lenni a dolog, hiszen sok éve nem írtam új dalt."

 


www.facebook.com/zivatarproject



Az industrial doom/death bandát Petheő Attila (Doomsday, The Penta Concordia, De Facto, Tesstimony, Green Men) álmodta meg. 2012 óta egyszemélyes formációban működött a Zivatar, korábban pedig egyfajta alvó zenei projektként. 2015-ben készült el a The Sixth Chamber című debütáló album, majd teljessé vált a zenekar, és így készült el a 6 tételes második lemez 2018-ban, amely továbbra is a korai My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema komor, gyászos hangulatát idézi, szövegeiben pedig az angol romantikus költészetből (Byron, Shelley), valamint az amerikai XX. századi író Joseph Campbell, és más ismeretlen szerzők műveiből merít.  



 

ZIVATAR - Demons From The Deep (a 2019-es album)












A 2019-es FOA Facebook oldala


XI. FULL OF ANGER UNDERGROUND METAL FESZTIVÁL

Debrecen, Kaptár Klub (Domb u. 1.)
2019. november 30., szombat

Fellépők/Bands:

Frost - Black Metal (HU)
3 év után újra Debrecenben - a visszatérő banda legelső koncertje, 'Deathtree Mystery' lemezbemutató!

Gutted - Brutal Death Metal (HU)
A külföldi fesztiválok és turnék után 2 év elteltével újra a Fesztiválon!

Angerseed - Death Metal (HU)
'Forever Burning Hatred' EP megjelenés!

Doomas - Doom/Death Metal (SK)
5 év után újra a Fesztiválon - 'Portal' lemezbemutató

Zivatar - Industrial Doom/Death Metal (HU)
Első alkalommal Debrecenben!

DVVAD (
https://www.facebook.com/dvvad666/) - Blackened Death Metal (HU)
Első ízben a Fesztiválon!

Rotting Worm - Groovy Death Metal (HU)
Első alkalommal Debrecenben!


 
 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.