93 – ismerd meg Brian Werner új projektjét

Fémforgács

Brian Werner szeptemberelején jelentette be, hogy 7 év után kilép az USA death metalos Vital Remains-ből, ahol is 2012–2019 között töltötte be az énekesi posztot. Kilépése után rögtön megalapította 93 nevű zenekart, amihez az alábbi nagyszerű zenészeket gyűjtötte maga köré: Tim Yeung (Morbid Angel, Diving Heresy), Matt Devries (Chimera, Fear Factory), Rithiya Khiev és Chris Joao.

Ez a projekt már jó ideje tervben van a színfalak mögött lévén, hogy az utóbbi időben meglehetősen kényelmetlenül éreztem  magam a Vital Remains soraiban. Szerettem volna visszatérni zenei gyökereimhez, a zenélés és a lemezkiadás által okozott örömszerzéshez. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezekkel a srácokkal dolgozhatok együtt, mivel ők mindannyian első osztályú zenészek, és a köztünk lévő összhang is fantasztikus. Van már pár megírt nótánk, és reméljük, hogy a jövő év elején be is vonulhatunk egy stúdióba, hogy felvegyük őket.

“Do what thou wilt shall be the whole of the Law” és “Love is the law, love under will.” E két kijelentés legfontosabb eleme az “akarat” és a “szeretet” szó. A görög nyelvben ez a Thelema (“akarat”) és az Agape (“szeretet”). Az ógörög numerológiában minden betűnek van egy szám-megfelelője, minden betű számos összege pedig 93. Így néz ki tehát a képlet:

Thelema: Θελημα = 9 + 5 + 30 + 8 + 40 + 1 = 93
Agapé: Αγαπη = 1 + 3 + 1 + 80 + 8 = 93″

A projekttől íme egy kis rövidke ízelítő.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.