2019-10-14

The 69 Eyes

The 69 Eyes – mindig jön valami új

A múlt hónapban West End címmel jelent meg az idén 30 éves finn dark rocker The 69 Eyes új stúdióalbuma.   “A West End albumcím egy komor képet jelenít meg. Amikor valami meghal, jön helyette valami új, nekünk pedig változnunk kell, hogy életben maradjunk. Úgy érzem, hogy ez a bolygó egyfajta fordulóponthoz ért. Közel van a nyugati […]

Tankcsapda

TANKCSAPDA – Liliput Hollywood (2019)

Szégyen, nem szégyen, de lehet, hogy én vagyok az egyetlen rockrajongó Magyarországon, aki még az életében nem hallgatott végig egyetlen Tankcsapda-albumot sem, pedig amikor a debreceni brigád megalakult, már évek óta nyakig csücsültem a metalfanatiz…

Cristina Scabbia: "Fontosabb jó embernek lenni, mint vallásosnak"

Az olasz Lacuna Coil Black Anima címre keresztelt új lemeze három nappal ezelőtt töltötte meg a boltok polcait, és máris rekordokat döntöget. Korábban a csapat többször elmondta: sötétebb, keményebb és érettebb, mint az eddigi albumaik, és nem is beszéltek mellé.

A szövegeket a két világ közötti kapcsolat éppúgy áthatja, mint a lélek sötét oldala és az emberi érzések – természetesen nemcsak a pozitív érzelmek.

Cristina Scabbia, a banda frontasszonya nemrégiben a NME magazinnak adott interjút, amelyben személyes élményeiről mesélt.

cats_1.jpg

A rajongók minden bizonnyal tudják, hogy az énekesnő 2016 őszén veszítette el édesapját, Dariót, egy évvel később pedig édesanyja, Francesca is itthagyta az élők világát. Cristina most mesélt bővebben először szülei elvesztéséről és a vallásról is – szülei ugyanis mélyen hívő emberek voltak.

“A szüleim hosszú és boldog életet éltek, szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen sokáig velem voltak. A világot jelentették számomra, naponta többször is beszéltünk telefonon.”

– kezdte az énekesnő.

“Rájöttem: sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam volna. Évekkel ezelőtt megpróbáltam felkészíteni magamat arra, hogy elveszíthetem őket. Megpróbáltam elképzelni, hogyan is fogok megbírkózni a dologgal. Azt gondoltam, bezárkózom és depressziós leszek. De valójában >>golyóálló

– emlélkedett Cristina, aki elmondta: szeretné azt hinni, hogy szerettei jelen vannak körülötte valamiféle energia formájában, de erre nem talál bizonyítékot. Voltaképpen ez akadályozza meg abban, hogy mélyen hinni tudjon.

71879859_2730124333688598_7205655706102398976_n.jpg

“Olaszország mélyen vallásos ország. Itt él a pápa is. Fiatal felnőttként én is jártam templomba, de nem értettem, miért kell minden héten oda menni, ha az emberek nem úgy viselkednek, mint a templomban. Azt gondolom, fontosabb, hogy jó ember legyél, mint Isten-félő.”

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!