Amilyen hosszú a csapat neve – Slash feat. Myles Kennedy and The Conspirators –, olyan hosszan formálódott. Először volt ugye a kilencvenes években a Slash’s Snakepit formáció, melyhez nem sok köze volt a mostaniaknak, inkább ex-Guns N’ Roses zenészek csatlakoztak Slashhez. Tíz évre rá megcsinálta a ‘Slash’ című szólólemezét, melyen már két dalban vendégeskedett Myles Kennedy, az Alter Bridge énekese (Lemmy, Ozzy, Chris Cornell és sok más mellett). Persze a turnéra nem lehetett elvinni a lemez énekeseit, ki kellett választani egyet, aki rá is ér és el is tudja énekelni a többiek dalait. Slash választása Kennedyre esett. A turnéról készült koncertlemez, a ‘Live In Manchester’ már Slash feat. Myles Kennedy néven jelent meg. Az is igaz, hogy ezen már szerepelt Todd Kerns basszer és Brent Fitz dobos is, de csak a 2012-es ‘Apocalyptic Love’ lemezen vette fel az állandósulni látszó társulat a The Conspirators nevet, és ekkor csatlakozott hozzájuk Frank Sidoris ritmusgitáros is (Bobby Schneck helyére), hogy koncerteken vastagítsa a hangzást. A ‘Live At The Roxy 9.25.14’ koncertlemezen hallható először játéka, de „hivatalos” tag csak a 2018-as ‘Living The Dream’ lemezen lett.
Ez Slash negyedik koncertlemeze, és a harmadik, amelyről videófelvétel is készült. Az első és a harmadik lemez turnéját hozták ki eddig DVD-n, most itt a negyedik album, a ‘Living The Dream’ bemutató előadása. Jól bemutatják, a 12 dalból 7 elhangzik a koncerten. Majdnem sikerült megvalósítaniuk azt, amit az U.D.O.-nak, hogy elhagyva a korábbi bandák sikereit, csak az aktuális felállás négy lemezéről játszanak dalokat. Egy Nightrain azért becsúszik a műsor vége felé, a közönség „meg is hálálja” egy össznépi őrjöngéssel, még egy circle pit is alakul majdnem a terem közepén. A korábbi koncerteken azért volt még pár egyéb Guns N’ Roses, Slash’s Snakepit, de még Velvet Revolver dal is. Most szigorúan tartják magukat a Myles Kennedy-féle lemezek műsorához. A felvétel a londoni Eventim Apollo (korábban Hammersmith-ként híresült el) színpadán készült idén február 20-án.
Hogy nyomatékosítsák ezt a lemezbemutató dolgot, rögtön a ‘Living The Dream’ nyitó dalával, a The Call Of The Wilddal kezdenek. Semmi faxni, nulla kivetítő, csak egy molinó a lemezborítóval és csapassuk! Ide nem is kell más, ez színtiszta rock & fuckin’ roll – ahogy a 2010-es lemez borítóján volt. Slash fölveszi a szokásos imidzsét: cilinder alól kilógó fürtök, napszemüveg, húsos ajkak, és a tökéig lógatott Les Paul. Ahogy nem ismerném fel az utcán e szerelés nélkül, ugyanúgy beállhatna bárki a helyére egy kis ajakszilikonnal. Persze ahhoz playback kellene, ami pont az ellentéte ennek a nyers, élő muzsikának. A koncert elején mintha kicsit hátra lett volna keverve az ének DTS-ben, váltogattam a hangot, DD 5.1-ben jobban szólt, aztán helyreállt az egyensúly. Vagy csak megszokta a fülem.
Már az első számnál az az érzés jön le, hogy ez egy Axl Rose nélküli Guns N’ Roses. Slash nem tudja meghazudtolni magát, a zene, a riffek, a szólók ugyanolyanok, mint anyabandájában. Csak a dalok mások. És az énekes. Myles Kennedy a legjobb és a legrosszabb dolog, ami ezzel a bandával történt. Szenzációs hangja van, teljesen más súlycsoport, mint Axl, ugyanakkor frontemberként igen visszafogott. Abban meg Axl Rose a király. Talán az az oka, hogy egyébként egy alternatív metal bandában játszik, vagy hogy ott gitár lóg a nyakában, nem nagyon tudja felvenni a ritmust a többiekkel. Sokszor csukott szemmel, átszellemült arccal énekel – persze tökéletesen, de ez akkor sem rock and roll. Todd Kerns basszer a koncert közepén átveszi az énekesi szerepkört két dalban (a ‘Slash’ album Iggy Pop– és Lemmy-dalában, ezekhez nem kell akkora hangterjedelem, mint a többihez), és számomra egész más lesz hirtelen a banda arculata. Ő tudja, mi az a rock and roll érzés. És a tömegnek is át tudja adni.
Lemegy öt dal, mire a Back From Cali után Myles eljut odáig, hogy köszöntse a közönséget. A Serve You Right elején viszont megmutatja, hogy a mély hangokban is jó, aztán a refrénben már két oktávval feljebb jár. Hatalmas hang élőben is! A Lost Inside The Girl nyugodtabb perceivel megágyaznak a Wicked Stone őrületének, melyben Slash úgy elnyújtja a tekerést, hogy a négyperces dalból 12 perces koncertfavorit lesz. Myles itt is hátrahúzódik és felkapja gitárját, beszáll ritmusozni, látszik, hogy nem tud mit kezdeni magával.
A koncert vége felé aztán jönnek az igazi favoritok, az említett egyetlen Guns-nóta a repertoárban a Nightrain, amiben Myles végre mutat valamit a benne mélyen rejlő frontemberből és hagyja énekelni a közönséget. Első nagy slágere a ‘Slash’ albumról a Starlight, mely elemlámpa-erdőt varázsol a nézőtérre, hogy aztán a főprogramot a World On Fire 18 perces verziójával zárják. Ebben aztán minden van: Slash gitárszóló, melynek egy részét – szájában a pengetővel – ujjal pengeti, aztán átvált hagyományos tekerésre, közönség énekeltetés, zenekar bemutatás (az egész koncerten néma gitárosnak először itt jön meg a hangja, mikor bemutatja énekesét), melybe belefér egy villanásnyi dobszóló is, és nagy lezárás a végén, jobbra el és vége. A ráadásban az Avalont gyorsan lezavarják, de a fantasztikus Anastasiát hagyják érvényesülni.
A kiadvány gyönyörű háromlemezes digipack csomagolásban érkezett (2 CD + DVD), melyhez még egy 12 oldalas booklet is tartozik. A két CD-n rajta van a 126 perces koncert teljes anyaga, ahogy a DVD-n is, DD 2.0, DD 5.1 és DTS hanggal. Nekem utóbbi a gyengém, szóval rosszat nem mondhatok róla (azon kívül, amit már az elején említettem). A koncert hagyományos kliprendezéssel került rögzítésre, 2-3 másodpercenként váltogatják a kamerák képeit, egy-egy gitárszóló alatt azért ott ragadnak Slash ujjain… Extraként egy tízperces ‘Behind The Scenes’ dokumentumfilm van mellé, nem túl izgalmas képekkel a színpadszerelésről és a soundcheckről, ám az interjúkból megtudhatjuk, hogy Slash mennyire hűséges a régi embereihez, a roadok, hangmérnökök, világosítók nagy részével a Guns- vagy Snakepit-idők óta együtt dolgozik.