2019-09-24

Slash – gitár
Myles Kennedy – ének
Todd Kerns – basszusgitár, vokál
Brent Fitz – dobok, billentyűk
Frank Sidoris – gitár

01. The Call Of The Wild
02. Halo
03. Standing In The Sun
04. Ghost
05. Back From Cali
06. My Antidote
07. Serve You Right
08. Boulevard Of Broken Hearts
09. Shadow Life
10. We’re All Gonna Die
11. Doctor Alibi
12. Lost Inside The Girl
13. Wicked Stone
14. Mind Your Manners
15. Driving Rain
16. By The Sword
17. Nightrain
18. Starlight
19. You’re A Lie
20. World On Fire
21. Avalon
22. Anastasia

Amilyen hosszú a csapat neve – Slash feat. Myles Kennedy and The Conspirators –, olyan hosszan formálódott. Először volt ugye a kilencvenes években a Slash’s Snakepit formáció, melyhez nem sok köze volt a mostaniaknak, inkább ex-Guns N’ Roses zenészek csatlakoztak Slashhez. Tíz évre rá megcsinálta a ‘Slash’ című szólólemezét, melyen már két dalban vendégeskedett Myles Kennedy, az Alter Bridge énekese (Lemmy, Ozzy, Chris Cornell és sok más mellett). Persze a turnéra nem lehetett elvinni a lemez énekeseit, ki kellett választani egyet, aki rá is ér és el is tudja énekelni a többiek dalait. Slash választása Kennedyre esett. A turnéról készült koncertlemez, a ‘Live In Manchester’ már Slash feat. Myles Kennedy néven jelent meg. Az is igaz, hogy ezen már szerepelt Todd Kerns basszer és Brent Fitz dobos is, de csak a 2012-es ‘Apocalyptic Love’ lemezen vette fel az állandósulni látszó társulat a The Conspirators nevet, és ekkor csatlakozott hozzájuk Frank Sidoris ritmusgitáros is (Bobby Schneck helyére), hogy koncerteken vastagítsa a hangzást. A ‘Live At The Roxy 9.25.14’ koncertlemezen hallható először játéka, de „hivatalos” tag csak a 2018-as ‘Living The Dream’ lemezen lett.

Ez Slash negyedik koncertlemeze, és a harmadik, amelyről videófelvétel is készült. Az első és a harmadik lemez turnéját hozták ki eddig DVD-n, most itt a negyedik album, a ‘Living The Dream’ bemutató előadása. Jól bemutatják, a 12 dalból 7 elhangzik a koncerten. Majdnem sikerült megvalósítaniuk azt, amit az U.D.O.-nak, hogy elhagyva a korábbi bandák sikereit, csak az aktuális felállás négy lemezéről játszanak dalokat. Egy Nightrain azért becsúszik a műsor vége felé, a közönség „meg is hálálja” egy össznépi őrjöngéssel, még egy circle pit is alakul majdnem a terem közepén. A korábbi koncerteken azért volt még pár egyéb Guns N’ Roses, Slash’s Snakepit, de még Velvet Revolver dal is. Most szigorúan tartják magukat a Myles Kennedy-féle lemezek műsorához. A felvétel a londoni Eventim Apollo (korábban Hammersmith-ként híresült el) színpadán készült idén február 20-án.

Hogy nyomatékosítsák ezt a lemezbemutató dolgot, rögtön a ‘Living The Dream’ nyitó dalával, a The Call Of The Wilddal kezdenek. Semmi faxni, nulla kivetítő, csak egy molinó a lemezborítóval és csapassuk! Ide nem is kell más, ez színtiszta rock & fuckin’ roll – ahogy a 2010-es lemez borítóján volt. Slash fölveszi a szokásos imidzsét: cilinder alól kilógó fürtök, napszemüveg, húsos ajkak, és a tökéig lógatott Les Paul. Ahogy nem ismerném fel az utcán e szerelés nélkül, ugyanúgy beállhatna bárki a helyére egy kis ajakszilikonnal. Persze ahhoz playback kellene, ami pont az ellentéte ennek a nyers, élő muzsikának. A koncert elején mintha kicsit hátra lett volna keverve az ének DTS-ben, váltogattam a hangot, DD 5.1-ben jobban szólt, aztán helyreállt az egyensúly. Vagy csak megszokta a fülem.

Már az első számnál az az érzés jön le, hogy ez egy Axl Rose nélküli Guns N’ Roses. Slash nem tudja meghazudtolni magát, a zene, a riffek, a szólók ugyanolyanok, mint anyabandájában. Csak a dalok mások. És az énekes. Myles Kennedy a legjobb és a legrosszabb dolog, ami ezzel a bandával történt. Szenzációs hangja van, teljesen más súlycsoport, mint Axl, ugyanakkor frontemberként igen visszafogott. Abban meg Axl Rose a király. Talán az az oka, hogy egyébként egy alternatív metal bandában játszik, vagy hogy ott gitár lóg a nyakában, nem nagyon tudja felvenni a ritmust a többiekkel. Sokszor csukott szemmel, átszellemült arccal énekel – persze tökéletesen, de ez akkor sem rock and roll. Todd Kerns basszer a koncert közepén átveszi az énekesi szerepkört két dalban (a ‘Slash’ album Iggy Pop– és Lemmy-dalában, ezekhez nem kell akkora hangterjedelem, mint a többihez), és számomra egész más lesz hirtelen a banda arculata. Ő tudja, mi az a rock and roll érzés. És a tömegnek is át tudja adni.

Lemegy öt dal, mire a Back From Cali után Myles eljut odáig, hogy köszöntse a közönséget. A Serve You Right elején viszont megmutatja, hogy a mély hangokban is jó, aztán a refrénben már két oktávval feljebb jár. Hatalmas hang élőben is! A Lost Inside The Girl nyugodtabb perceivel megágyaznak a Wicked Stone őrületének, melyben Slash úgy elnyújtja a tekerést, hogy a négyperces dalból 12 perces koncertfavorit lesz. Myles itt is hátrahúzódik és felkapja gitárját, beszáll ritmusozni, látszik, hogy nem tud mit kezdeni magával.

A koncert vége felé aztán jönnek az igazi favoritok, az említett egyetlen Guns-nóta a repertoárban a Nightrain, amiben Myles végre mutat valamit a benne mélyen rejlő frontemberből és hagyja énekelni a közönséget. Első nagy slágere a ‘Slash’ albumról a Starlight, mely elemlámpa-erdőt varázsol a nézőtérre, hogy aztán a főprogramot a World On Fire 18 perces verziójával zárják. Ebben aztán minden van: Slash gitárszóló, melynek egy részét – szájában a pengetővel – ujjal pengeti, aztán átvált hagyományos tekerésre, közönség énekeltetés, zenekar bemutatás (az egész koncerten néma gitárosnak először itt jön meg a hangja, mikor bemutatja énekesét), melybe belefér egy villanásnyi dobszóló is, és nagy lezárás a végén, jobbra el és vége. A ráadásban az Avalont gyorsan lezavarják, de a fantasztikus Anastasiát hagyják érvényesülni.

A kiadvány gyönyörű háromlemezes digipack csomagolásban érkezett (2 CD + DVD), melyhez még egy 12 oldalas booklet is tartozik. A két CD-n rajta van a 126 perces koncert teljes anyaga, ahogy a DVD-n is, DD 2.0, DD 5.1 és DTS hanggal. Nekem utóbbi a gyengém, szóval rosszat nem mondhatok róla (azon kívül, amit már az elején említettem). A koncert hagyományos kliprendezéssel került rögzítésre, 2-3 másodpercenként váltogatják a kamerák képeit, egy-egy gitárszóló alatt azért ott ragadnak Slash ujjain… Extraként egy tízperces ‘Behind The Scenes’ dokumentumfilm van mellé, nem túl izgalmas képekkel a színpadszerelésről és a soundcheckről, ám az interjúkból megtudhatjuk, hogy Slash mennyire hűséges a régi embereihez, a roadok, hangmérnökök, világosítók nagy részével a Guns- vagy Snakepit-idők óta együtt dolgozik.

Nagyon hangulatos koncertlemez Slash idei turnéjáról. Mondanám, hogy az eddigi legjobb a három közül, de a ‘Live At The Roxy 9.25.14’-et nem láttam. A neten fellelhető videók alapján azért borítékolom. Aki viszont a Guns-idők fölött szeretne nosztalgiázni Slashsel, az ne válassza ezt az albumot, mert – majdnem – sikerült megvalósítaniuk azt, amit az U.D.O.-nak, hogy elhagyva a korábbi bandák sikereit, csak az aktuális felállás négy lemezéről játszanak dalokat. Én díjazom ezt a hozzáállást, főleg, hogy a Guns No’ Roses is aktivizálta magát az utóbbi időben.