KoЯn: The Nothing

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2019
Kiadó: 
Roadrunner Records
Weblap: 
https://kornofficial.com
Stí­lus: 
alternatív metal
Származás: 
USA
Zenészek: 

Jonathan Davis – ének, duda
James "Munky" Shaffer – gitár
Brian "Head" Welch – gitár
Reginald "Fieldy" Arvizu – basszusgitár
Ray Luzier – dobok

Közreműködők:

Jules Venturini – programozás
Nathan Davis – programozás
Tiago Nuñez – programozás

Dalcí­mek: 

01. The End Begins
02. Cold
03. You'll Never Find Me
04. The Darkness is Revealing
05. Idiosyncrasy
06. The Seduction Of Indulgence
07. Finally Free
08. Can You Hear Me
09. The Ringmaster
10. Gravity Of Discomfort
11. H@rd3r
12. This Loss
13. Surrender To Failure

Értékelés: 

Szeptember első borongós reggelén jutottam hozzá a KoЯn régóta várt új albumához, de nagy hiba volt autóba ülni vele, mert olyan végtelen fájdalom árad a zenéből, hogy ön- és közveszélyes dolog vezetni a hallgatása közben (vagy nem figyelsz rá, de akkor meg minek szóljon). Még a dallamos részekből is annyira áradt a sötétség, hogy azt a kevéske keddi napfényt is kioltotta, a Carmina Burana ehhez képest valami könnyed lounge mókának tűnt.

Az elsőre átjött, hogy ezen a lemezen nincs mit „jóra hallgatni”, mert remek, de egy teljes napot vártam a második menettel, hogy tiszta fejjel tudjak ítélkezni. A másnapi ragyogó napsütésben az M6-oson már nem tűnt annyira riasztónak az anyag, és Verlaine Őszi sanzonját juttatta eszembe:

"Ősz húrja zsong,
 Jajong, busong
 A tájon,
 S ont monoton
 Bút konokon
 És fájón..."

Persze Tóth Árpád fordítása inkább keserédes hangulatot sugall, míg a ’The Nothing’ egyértelműen a szenvedés szinonimája, amelyben hátborzongatóan oszcillálnak a 25-ös zongorahúrok a gitáron. Ez a banda 13. stúdióalbuma a sorban, a zenei hozzáállásban követi a ’The Serenity Of Suffering’ súlyosságát, nyoma sincs skrillexes kísérleteknek, hiába tehetnék meg lemezmilliomosként, hogy (újabb) új utakat keressenek. A körülmények is arra késztették Jonathan Davist, hogy írja ki magából a megpróbáltatásait és ehhez a zene volt a megfelelő eszköz. Tavaly drogtúladagolásban elhunyt a második felesége, akitől ugyan külön élt annak súlyos függősége és mentális problémái miatt, de a köztük lévő érzelmi kötődés megmaradt.

„Szörnyű egy év volt a tavalyi, szabadulni akartam mindattól, amin keresztülmentem és meg akartam osztani ezt a rajongókkal is. Nehéz megmagyarázni, de engem a zene segített át a nehézségeken, a lemezen hallható kiborulás és sírás nem színészkedés, én így adtam ki magamból a fájdalmat. Van, aki pszichológushoz fordul ilyenkor, én a zenéhez.”

A lemez címét az 1984-es ’The NeverEnding Story’ főgonosza ihlette, és a filmben sikerült legyőzni a sötét erőt, tehát itt is megvan Davis személyes vonatkozása.

Keretes szerkezetű drámai mű született, amelynek a vészjósló The End Begins a kezdete Davis skót dudajátékával és kétségbeesett jajveszékelésével, ebből a súlyos Cold bontakozik ki, aminek az élét a ridegen visszhangosra kevert refrén se tudta kivenni.

A zenei ámokfutás folytatódik a teátrális You’ll Never Find Me-vel, amiben később is visszaköszönő funk motívumok bukkannak fel, az ilyesmi mennyire jellemző volt a nu metal korszak hajnalán! Nem nagyon szeretem a skatulyákat, de a magam részéről ma már inkább tekintem alternatív metalnak, amit a KoЯn játszik.

További 8 tétel következik, amely nem hoz megoldást a drámában, tele indulatokkal, megtorpanásokkal, az Idiosyncrasy tébollyal keveredő lebegésével, a The Seduction Of Indulgence törzsi ritmusaival, az elveszített kedvesnek szóló Finally Free-vel, és néhány egészen rádióbarát megoldással a zúzások között, amit nem vittek persze túlzásba.

A végkifejletet a This Loss masszív riffekbe ágyazott, megnyugvásnak tűnő üzenete hozza el:

„This is plain to see
Been holding on too long to this tragedy
And it's time to be free

To understand what this path's laid out for me
So here I am again…”
.

Megnyugvást, de semmi mást, mert a rákövetkező sor megrendítően tárgyilagos:

„Happiness is a club I’ll never be in…”.

Ebből bontakozik ki a mű keretének a másik fele, ami egy szomorúan szép, már nem jajveszékelő, de még sírással küszködő panasz.

Azt hiszem, mégis elég ebből az albumból 44 perc…

Összegzés: 

A KoЯn saját bevallása szerint is visszatért a saját gyökereihez, marcona és rendkívül sötét zenével ágyaz meg a súlyos mondanivalónak. Szerintem a legfelnőttebb anyag, amit valaha írtak, a hírek szerint az Alice In Chains társaságában fogják a rajongókra borítani a fájdalmukat, állok elébe, ha véletlenül erre járnak!

Dátum: 
2019. szeptember 13
Pontszám: 
9
Szerző: 
Dzsó

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HARD ROCK MAGAZIN - A Rock Napilap! nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!