Meghallgattuk: Tool- Fear Inoculum

13 év bizony sok, akárhogy is nézzük. Ennyi idő telt el a Tool előző albuma, a 10,000 Days és az augusztus 30-án megjelent új lemez, a Fear Inoculum között. Itt rögtön el is oszlatnék néhány tévhitet, miszerint a lemez megírása ennyi időt vett volna igénybe – mert sajnos sokan ezt gondolják. Az új album megírásának első fázisa 2013-2014 környékén kezdődött el, az intenzív alkotói munka pedig több aktuális interjú alapján is az elmúlt 2-3 év során ment végbe. Persze felmerül a kérdés, hogy mivel telt az idő 2006 és 2014 között. Nos, a zenekar egy többszörös perbe került egy, a korábbi lemezek dizájnelmeit készítő személlyel, amibe a lemezkiadójuk is beleszólt, ez az egész ügy pedig 8 éven át szipolyozta ki a banda erőforrásait. De végül mégis megnyerték a pert, és hozzákezdhettek az új anyag írásához.

Mindeközben 2008 kivételével minden évben koncerteztek. Bár sajnos 2007 óta Európába nem jutottak el. Egészen most 2019-ig, mikor júniusban egy rövidebbnek mondható turné keretein belül ellátogattak a főbb Európai nagyvárosokba, illetve fesztiválokra. És ami azt illeti, joggal gondolnánk, hogy sok bandához hasonlóan a Tool is a koncertezés közepette írja meg újabb dalait, azonban többször hangsúlyozták, hogy ez náluk nem így megy, turné közben nem írnak dalt. De hát amilyen komplex zenét adnak ki a kezeik közül, nem is csoda, hogy ez nem az ő módszerük.

Így hát mindent összevetve érthetővé válik, hogy miért kellett 13 hosszú évet várni az új album megjelenéséig. A kérdés már csak az, hogy ezt a hosszas várakozást lezáró Fear Inoculum című monstrum a fokozódó elvárásoknak mennyire képes megfelelni.

Az album egyébként pár hónappal korábban megjelent volna, ha a külsővel nem foglalkoznak annyit. De Adam Jones, a gitárosa és egyben művészeti vezetője a zenekarnak fontosnak tartja, hogy a kézzel fogható kiadványaik önmagukban is felkeltsék az érdeklődést. Így volt ez a 10,000 Days sztereoszkóp, külön az albumhoz járó lencsékkel nézhető képeivel, a Lateralus egymásra fektethető átlátszó, emberi testet ábrázoló lapjaival, és a korábbi albumok megjelenésével is. A gitáros úgy hivatkozik a művészetre, mint valami olyan, ami nem a hétköznapokról szól – valami olyan, ami meghökkentő, szokatlan, bizarr. Ez abszolút átjön a korábbi videoklipekből is, amikben leginkább szintén az ő művészi hajlamai jelennek meg.

Végül aztán az eredeti tervhez képest nagyjából két hónappal később – azt a rövid turné első amerikai állomásán leleplezve – augusztus 30-án hivatalosan is megjelent az új album a minden eddiginél impozánsabb külsejével. Bár kissé megoszlanak a vélemények, de a többség tetszését elnyerte a szinte páratlan, LCD kijelzőt, és azon egy 6 és fél perces videót mutató belső. A tényleges borítón egy szemekből álló spirál látható, mely geometriai forma a Lateralus album óta majdhogynem névjegyévé vált a bandának. A szétnyitott kiadvány bal oldalában egy 36 oldalas kis füzetecske rejlik, amiben első alkalommal van közölve az album dalainak dalszövege. Korábban erre nem volt példa, és hivatalos dalszöveg a régebbi dalokhoz a mai napig nincsen (bár a 2000-es évek elején az énekes egy netes fórumon begépelte az addigi dalszövegeket, amire a legtöbb dalszövegeket tartalmazó weboldal is hivatkozik, de vitatott, hogy valóban ő volt-e az). Középen az említett LCD kijelző, melyen a videó mágnesek segítségével rögtön a felnyitáskor elindul – ez egyébként egy pszichedelikus animáció, amit igen nehéz lenne körülírni. Aki kíváncsi rá, nézzen utána, „Recusant ad Infinitum” néven megtalálható. A jobb oldalon pedig ott lapul maga a lemez, ami éppen hogy belefért a maximum 80 perces CD idősávba a maga 79 percével.

Na de térjünk át a zenére. A CD verzió 7 dalt tartalmaz, míg a digitális változat 10-et. Utóbbinál a 3 bónusz gyakorlatilag átvezetőként jelenik meg az albumon, nagy jelentőségük nincs, igazából ezek csupán elektronikus, főként szintetizátorral játszott egyszerűbb, de persze egyértelműen Tool hangulatú kompozíciók. A lényegi tartalmat a 7 dal jelenti, egy kakukktojással.

Elsőként a már korábban single-ként megjelent Fear Inoculum címadóval indít a lemez, ami elemeiben sokat kölcsönöz az előző két album megoldásaiból, hangzásvilágából, de egészében mégis más hangulatú. Elsősorban az énekes, Maynard James Keenan énekhangja lehet különös, mivel a korábbi albumokhoz képest elhagyta az agresszívebb, törtetősebb, megszokott orgánumát és egy alapvetően lágyabb, gyengédebb vokállal kíséri végig nemcsak ezt a dalt, de a legtöbbet az albumon. Első hallgatásra mindenképp szokatlan, de a Tool-ról általánosságban elmondható, hogy idő kell hozzá, mire ténylegesen befogadhatóvá válik a hallgató számára, így később már abszolút élvezetővé válik ez a fajta énekstílusa. Egyébiránt aki ismeri és hallgatta már Maynard másik két zenekarát (Puscifer, A Perfect Circle) annak nem fog meglepetést okozni. Továbbá Danny Carey, a zenekar dobosa már itt, az első dalban megmutatja, hogy miért is sorolják őt a legjobbak közé. Ő alkotta meg a dalt nyitó elektronikus hangokat, ő játszik tablán, és persze a virtuóz dobolást is ő műveli. Óramű pontossággal adja az alapot a zenének.

Következik a Pneuma névre hallgató tétel, ami a rajongók körében az egyik legkedveltebb dallá vált. Szintén visszaköszönnek benne elemek a korábbi albumokról, de nem annyira, mint a címadónál, valamint ez jóval lassabban épül fel. Van neki egy ilyen velőig hatoló alapritmusa, ami szinte végigkíséri az egész dalt. A Pneuma egyébként olyasmit jelent, hogy lélek/lélegzet.

Ezt követi az Invincible, magyarul a „legyőzhetetlen” névre hallgató szerzemény, melyet az album megjelenését megelőző turnén is játszottak, így sokaknak nem jelent újdonságot, viszont így stúdióminőségben hallgatva azért mégis más jellege van. Sokféle interpretációja van, de a legvalószínűbb, hogy a dalszöveg az öregedésről szól, a fiatalság elmúlásáról. A fiatalság forrása is megemlítésre kerül benne, így még valószínűbb. Zeneileg újfent egy lassan felépülő, masszív szerzeményről van szó, ami élőben hatalmasat szól.

Ez után jön a Descending, mely korai formájában már 2014 óta része az élő fellépéseknek. Bár javarészt csak a nyitó riffet játszotta belőle Adam Jones egyfajta átvezetőként az elmúlt években, azonban idén ez a dal is élőben debütált – méghozzá mekkorát. A Pneuma mellett a rajongók második nagy kedvence lett ez a mű az új albumról, mely stúdióváltozata egy hullámhangokkal induló, szintén igen lassan felépülő, de katartikussá, eufórikussá kiteljesedő monumentális súllyal bíró alkotás. Ez az igen lassú felvezetés és fokozatosság, majd kiteljesedés az élő show-ban is megjelenik. Egy piramist vetítenek a zenekar mögé, mely fokozatosan egyre láthatóbbá válik, majd a dal klimax részénél különféle mintázatokban kezd el pompázni. Szenzációs. Itt szintén számos értelmezése létezik a dalszövegnek – mint gyakorlatilag minden Tool dalszövegnek – de a legvalószínűbb az, hogy az emberiség hanyatlásáról, és ezzel párhuzamban a lehetséges túlélésről, valamint a közelgő klímakatasztrófáról ír a banda arca a sajátos többszörös hasonlataiban és költőiségében.

Gyengéd hullámzásból, majd ambient hangokból bújik elő ezután a Culling Voices, mely jellegében a Wings for Marie kettőshöz hasonlít a 10,000 Days albumról. Egy amolyan csend a vihar előtt jellegű tétel ez, ami a többihez hasonlóan önmagában is abszolút megállja a helyét. A dalszöveg itt feltételezhetőleg az énekest megcélzó, a 13 év alatt iszonyú mennyiségű vádaskodást, rámutogatást, hibáztatást dolgozza fel az ismétlődő „don’t you dare point that at me” (ne merészeld rám célozni) refrénnel és szövegkörnyezetével. Egy alapvetően nyugodnak tekinthető zenei alappal rendelkezik a dal, viszont – főleg a szám második felében – állandó feszültség figyelhető meg a hangszerek által.

Ezután botlunk bele a kakukktojásba, azaz a Chocolate Chip Trip („csokis süti utazás”) nevezetű furcsaságba, ami Danny Carey agyszüleménye. Emberünknek ugyanis van egy igen spéci, személyre szabott moduláris szintetizátora, amit a koncerteken is előszeretettel használ. Nos, ennek a hangjaival indít ez a tétel, majd középtájt Danny elkezd dobolni a ritmusára. Egyébként ilyen cuccot a Dream Theater billentyűse, Jordan Rudess is használ, szintén előfordul mellette a színpadon.

Végül elérkezünk a lemez utolsó darabjához, a közel 16 perces 7empest című szerzeményhez. Ez a legtöbb elemet magában foglaló, legkomplexebb, legszerteágazóbb, legpörgősebb, legvadabb, és még sok leggel bíró dal visszaköszön az Undertow és Aenima lemezek hangzásvilágához, ugyanakkor megtartja a jelen albumon hallható érett, idősödő Tool esszenciáját. Felszínén is igen letaglózó, azonban részleteiben megemészteni nem egy egyszerű eset. Számos apróságot tartogat magában, ahogy az a Tool-hoz méltó. Ezeket muszáj sorban felfedeznünk és érzékelnünk, mert így mutatja meg igazán ez a dal, hogy mit is tud valójában. Nehéz eset, talán a legnehezebb a Tool eddigi katalógusában, de ha elegendő időt szentelünk neki, akkor mindennél többet tud adni.

 

Nos, ezek a Tool új albumának darabjai, melyek szép egységgé olvadnak össze, és egy egyedülálló hallgatási élményt nyújtanak – ahogy azt sokan el is várják a bandától. Azt viszont ne felejtsük, hogy mint minden komplex, progresszív zenének, ennek is idő kell és sok végighallgatás ahhoz, hogy valóban megismerjük. Hát ne sajnáljuk, mert méltó rá.

A banda ismerői azonban észrevehették, hogy valaki kimaradt a megemlítésekből. Nem más, mint a basszusgitáros Justin Chancellor. Nos, okkal. Míg a korábbi albumokon kiemelt szerepe volt a basszusgitárnak, addig most a legtöbb szegmensben inkább a háttérben marad. Persze vannak részek, ahol ő dominál, de korántsem annyit, mint azt megszokhattuk. Az a virtuózitás is hiányzik tőle, amit korábban oly sokszor szolgáltatott. Nincsenek meg a játékában azok a sokszínű elemek, inkább egyhangú. Persze amennyire a háttérbe van keverve a basszus hangja néhány helyen, nem is meglepő. Ez az album most inkább Adam Jones gitárjáról szól. Ennek minden dal hallgatásakor fültanúi lehetünk.

Ami pedig a stúdiómunkálatokat illeti… hát azzal vannak gondok. Alapvetően, aki átlagos minőségű rendszeren hallgatja a zenéit, annak kevésbé tűnhet fel, viszont az album nem kevés helyen szenved a rossz mixeléstől. Recsegések itt-ott, kelletlen torzítások, mikor minden hangszer odateszi magát, néhány elvágott hangsáv (jellemzően a cintányéroké), és még pár keverési malőr. Számos audiophile fórumban tárgyalják a dolgot, és az a helyzet, hogy elég nagy nevek dolgoztak az album hangzásán. Joe Barresi, és Bob Ludwig nem azok a fazonok, akik az ilyesmit ne vennék észre. Annyit tudunk biztosan, hogy a banda analóg szalagra vette fel ezt az albumát is – mint minden eddigit – és bár ez részleges magyarázatot adhatna néhány dologra, viszont a korábbi albumokon nincsenek ilyen problémák. Többen azzal az elmélettel álltak elő, hogy ez a banda szándékos műve, azzal az üzenettel, hogy ilyen módon beszóljanak a lemezkiadó társaságoknak. De ennek megint nincs sok értelme, mert így csak a rajongóikkal szúrnak ki, azt pedig sosem tennék. Így hát ez egyelőre rejtély marad.

Hivatalos források szerint az album valamikor ősz végén bakeliten is meg fog jelenni, valamint a zenekar már készül az észak-amerikai turnéjukra, melyen 23 helyszínen 25 koncertet fognak adni (Los Angeles, valamint Toronto két egymást követő estén is megnézheti őket). Továbbá erős a gyanú, és néhány bennfentes el is hintette a hírt, hogy tavasszal jön egy nagyobb európai turné is! Addig is van idő emésztgetni ezt a kolosszális művet, és megismerkedni a Tool új oldalával, amit az albumon reprezentál.

 

VTX

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!