Emlékszem, hogy mikor gyerekek voltunk és a norvég vonal épp felvirágzott, azzal szórakoztunk, hogy beraktunk egy black metál kazit, hallgattuk egy kicsit, majd az oldal felénél megfordítottuk és rogytunk a röhögéstől, mert a b oldalon is csontra ugyanaz volt. Később viszont a bandák többsége abszolút kilépett a kaptafa üzemmódból és az árnyalatok között már akadt bőven, ami felértékelődött vastagon. Részben azért is, mert a metál közben teljesen felhígult és az a misztikum, ami körülvette, az underground eme szűk celláiban lett megmentve. Kis közönségnek arató kortárs bandák a saját világukba zárva, mint a féktelenül minnesotai False is, akik újabb négy monumentális tétellel koronáztak meg, tíz hosszú és komor esztendőt.
