Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa

Hosszú betegeskedés után 67 éves korában elhunyt a Hungária és a Dolly Roll zenekar szaxofonosaként ismert Fekete Gyula, művésznevén Szaxi Maxi.

A zenész közösségi oldalán tudatta a családja a szomorú hírt: elhunyt a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa - írja az Index.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Fekete Gyula, Szaxi Maxi, hosszú küzdelem után úgy döntött, hogy pihenni tér. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket szívvel élni és oroszlánként harcolni!" – olvasható a Facebookon.

Fekete Gyula neves zenész családból származott. Zeneművészeti Szakiskolát végzett Jazz tanszakon, majd a Hungaria együttes énekes-szaxofonosa lett, 1983-tól pedig a Dolly Roll zenekarban játszott. 2010 után főként külföldön dolgozott, luxushajókon zenélt. A zenész 2014-ben egy nyaki vérrög miatt a fedélzeten agyvérzést kapott - Mentőhelikopterrel szállították egy németországi kórházba, ahol életmentő műtéten esett át, utána mesterséges kómában tartották. Lebénult, beszédképtelen lett, egy időre a látását is elvesztette, és a veséje is leállt, ezért az egyik szervet ki is kellett venni. Később úgy tűnt, megindul a gyógyulás útján, egy vidéki klinikán is kapott kezeléseket - családja augusztus 21-én tudatta, hogy a Szaxi Maxi több éves küzdelem után végül feladta a harcot.

Nyugodjon békében!

A Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!