Tool-Bécs beszámoló

12 év. Legutóbb ennyi ideje játszott a Tool Európában. 12 év bizony hosszú idő emberi léptékben. Munkahelyek, kapcsolatok, barátok, lakások, városok változnak meg, zajlik az élet ezidő alatt bőven – ahogy zajlott a Tool háza táján is. Már 2009-ben felröppentek az első hírek a 2006-ban megjelent 10000 days albumuk utódjáról. Megindultak a spekulációk, az örökoptimista Danny Carey pedig, a banda dobosa, sorra ígérgette, hogy pár hónap múlva már hallhatjuk az új anyagot. Történt ez mindegy egyes évben azóta. Persze a többi tag sem volt teljesen szótlan. Gitárosuk, Adam Jones is megszólalt néha az ügyben, de jóval óvatosabban, dátumokat, időpontokat nem közölve. A basszeros, Justin Chancellor pedig jellemzően mindig visszalépett az új albumra vonatkozó kérdésektől. Aztán persze ott van a banda arca, kultikus személye, MJK, azaz Maynard James Keenan, aki twitter-oldalán heccelte a rajongókat, sosem adva egyenes válaszokat.

Végül aztán a 2009-es első hírek óta már a 10. eltelt esztendőt koptatjuk, mikor a rajongótábor nagyja reményvesztetté vált, és sokan csak viccként tekintenek az eszményi „új Tool albumra”. Az ezt megelőző 1-2 évben már szivárogtak ki képek a bandától, melyek szorgos zenei munkálkodásra utalnak, de ennél többet nem kaptunk – egészen 2018 októberéig, mikor bejelentésre került egy kisebb volumenű, de annál nagyobb mondanivalóval bíró észak-amerikai és európai turné. Engem 2010-11 környékén szorított magához a Tool zenéje, és azóta nem enged. Mondanom sem kell, mindennél jobban epekedtem már egy EU-turné után. Évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy ha jönnek a kontinensre, elmegyek a legközelebbi turnéállomásra. Jelen esetben pedig ez annyira nem is volt távol, ugyanis június 5-re kiírtak egy bécsi fellépést. Már a jegyértékesítés első 10 percében megvettem az állóhelyre szóló jegyet, ugyanis az első sort tűztem ki célul.

Telt-múlt az idő, és végre elérkezett május eleje, mikor megkezdték az USA-turnét. Hatalmas öröm tört ki a rajongókon, mikor a neten futótűzként elterjedt, hogy két új dalt is játszott a banda a turnényitó fellépésen. Ezek setlist alapján „Descending” és „Invincible” nevekre hallgatnak. Mindkettő valamivel hosszabb 10 percnél, ezáltal igazolódni látszik egy korábban elterjedt pletyka, miszerint az új albumon minden tétel hosszabb lesz 10 percnél. Rögtön jött a második óriási meglepetés a következő fellépésen, melyen az utolsó két dal előtti szünetben kivetítettek egy dátumot: augusztus 30. Mármint olyan hatalmas meglepetés azért nem volt, mert MJK az elmúlt hónapokban konkrétan kiírta twitter oldalára, hogy készen vannak a felvételekkel, és pár hónap múlva meg is jelenik az album. De azért egy ekkora bejelentés egy pontos dátummal mégiscsak bődületes nagy ovációt eredményezett. Történt ez május 7-én. Ez márcsak azért is érdekes, mert a legutóbbi album óta eltelt 13 év során rengeteg rajongók általi spekuláció és számolás ütötte fel a fejét a különböző Tool-orientált közösségi oldalakon az új album megjelenését illetően, és mindezek közül egy elmélet mégiscsak igaznak bizonyult így utólag szemlélve. Ez az elmélet a banda legelső zenei anyagának (72826 nevű demo kazetta) megjelenési dátumához adott hozzá pontosan 10000 napot, mely ugye a legutóbbi album címe. Így az 1991. december 21-hez 10000 napot hozzáadva éppen 2019. május 7. jön ki. Véletlen csupán? Ezt rábízom az olvasó fantáziájára.

Végül elérkezett június 5. Előre megterveztem a napot, és úgy kalkuláltam, hogy 2 órával kapunyitás előtt odaérek – mivel ugye az első sor volt a tervem még mindig. Bécs városában korábban 2 alkalommal jártam: egyszer gyerekkoromban átutazóban, majd kamaszként egy karácsonyi vásáron 2012-ben. Így aligha tudtam volna önállóan tájékozódni, ennek okán korábban kiterveltem az útvonalamat, ezért csak a térképen bejelölt vonalat kellett követnem a telefonomon. A tömegközlekedéssel sem akartam bíbelődni, mert ha rossz járatra szállok, akkor aztán rendesen el lehet keveredni. Szóval gyalog indultam el a bécsi főpályaudvartól a stadion felé, és útközben megebédeltem egy korábban kiszemelt helyen. Mindennel együtt bő másfél óra alatt tettem meg az utat a stadionig.

A stadionhoz érve nagy meglepetésemre alig volt 10-15 ember a bejáratoknál összesen – annak ellenére, hogy 2 órával kapunyitás előtt jártunk. Külön északi és déli oldalra van osztva a stadion bejárata, a jegyeken pedig feltüntették, hogy kinek melyik kapuhoz kell állnia, így kimondottan gördülékenyen és szervezetten haladt a dolog. Persze voltak többen, akik rossz kapuhoz álltak, de beengedték őket ott, csak aztán az épületen belül kerülniük kellett. 18:00-ra volt kiírva a kapunyitás, és pár perccel később már engedtek is be minket. Az elsők között jutottam be, és először megszokásból futottam, hogy elérjem az első sort, de több vonalban voltak biztonsági őrök, akik mind azt kiabálták felénk, hogy „langsam-langsam!” azaz „lassan-lassan!”. Érdekes élmény volt sétálva megérkezni az első sorba. A középtől kb 3 méterrel jobbra kötöttem ki – tudatosan, mivel Justin fog majd ott állni. Aztán jött egy újabb hosszú várakozás, miközben a létező összes zenei stílus képviseltette magát háttérzene gyanánt. Szólt pop, metal, disco, klasszikus, zongoraszóló, és még egy rakás egyéb stílus. Végülis így biztosan mindenki hallott kedvére valót. Így hát én is, mert többek közt lejátszottak egy Supertramp, egy Steel Panther, és legnagyobb meglepetésemre egy ISIS dalt is, mely utóbbi egész közel áll a Tool zenei világához.

Itthonról való elindulásomtól számítva durván 10 órával később, 19:30-kor színpadra lépett a Fiend nevű formáció. Stílusukat tekintve kiválóan passzolnak a Tool elé, mivel egyfajta doom-stoner keveréket játszanak. Egyébként érdekesség, hogy mind az amerikai állomásokon, mind az európai fellépéseken két olyan bandát vettek a szárnyaik alá előzenekarként, akik egyébként eléggé ismeretlenek. Csupán ismeretségi kapcsolat fűz egy-egy bandatagot egymáshoz az együttesekből. Így az USA-turnén szereplő előzenekar, az All Souls énekesét Adam ismeri, míg az európai fellépéseken előzenekarként játszó Fiend énekesét MJK ismeri viszonylag régebbről – gyakorlatilag többször vendégszerepelt is még a 90-es évek közepén különböző Tool fellépéseken, jellemzően a Bottom és Pushit dalok lassabb szakaszai alatt.

Szóval ez a Fiend lépett most színpadra. Előzetesen meghallgattam tőlük pár dalt, és meglepőn jók voltak (ajánlom Agla című EP lemezüket ismerkedésként). Amint elkezdtek élőben játszani, az első benyomásom az volt, hogy a dobos valami eszméletlenül jól játszik. Ez a benyomás pedig az egész fellépésük alatt kitartott. Látszott a tagokon, hogy bizony nincsenek egy ekkora színpadhoz, ekkora arénához szokva, de ettől függetlenül egész szépen végigjátszották 4-5 dalukat. Hangzás tekintetében a basszusgitár valamivel lejjebb volt keverve a többi hangszerhez képest. Kicsit aggódtam, hogy ez nem fog változni a Tool alatt sem, de tudtam, hogy Justin (basszeros) előttem fog majd állni és ez mégiscsak megnyugtatott. A Fiend fellépésének közepén-végén már rendesen bókoltam előre-hátra, viszont a körülöttem lévők nagyja úgy állt a helyén, mint a cövek. Ahhoz képest, hogy milyen dinamikus zenét játszott a banda, a tömeg java kelletlenül ácsorgott a helyén néma csendben. Furcsa volt, de azért a számok végén jó hangosan megtapsoltuk a zenekart. Kb 40 percet lehettek színpadon, vagy annyit sem. Következett az átszerelés, és időközben rendesen telt az aréna is. A Fiend fellépése közben nagyjából csak félig volt megtelve a hely, viszont utána már özönlött be a következő nagyobb adag, akik direkt kihagyták az előzenekart, így mire kialudtak a fények, és mindenkiből elszabadult az üvöltő állat, már teltház volt.

A Third Eye című dal szívdobogást imitáló intrója csendült fel (a szövegek nélkül), és a színpad fölé függesztett heptagram a ritmusra pulzált. Ez a hétszög, és az egyéb „sacred geometry” vonatkozású formák Danny Carey miatt vannak ilyen nagy számban a banda misztikuma körül, ugyanis ő eléggé benne van az efféle dolgokban. Kb egy perc sem telt el így, amikor a színpadra vonult a 4 bandatag. Hátsó sorban MJK és Danny, elől a két szélen Adam és Justin. Közel 20 éve (2001 óta) foglalják el így a helyüket. Korábban annyi volt a különbség, hogy MJK elől, középen állt, de megunta a rivaldafényt – pontosabban véleménye szerint nem annyira szól róla egy fellépés, mint inkább a zenészekről, ezért úgy döntött, inkább a háttérbe lép. Hát így léptek büszkén a helyükre, majd egy rövid bíbelődés a hangszerekkel, és közös összenézésre MJK a szájához húzta a mikrofont, és elkezdte, hogy „hey-hey-hey-hey-hey-hey…”. Azaz elindult az Aenema, a közönség pedig torka szakadtából üvöltött. Amint beléptek a hangszerek, egy egészen más (sokkal jobb) hangzásban szólalt meg a banda a Fiend-hez képest. El volt könyvelve, hogy egy kifogástalan szeánsz elé nézünk.

Az első percekben levakarhatatlan vigyor ült ki a fejemre, hogy ez a bakancslistám előkelő helyén lévő dolog itt és most már valóságként szerepel. Majd átadtam magam a zenének. A dal egy lassabb szakaszában hatalmas átlátszó vásznak ereszkedtek le fentről két sorban, és különféle vizualizációk lettek kivetítve rájuk. Kitettek magukért, az biztos. Nagyon nagy szerepet kapnak a Tool fellépésein a fények, kivetített klipek, képek, lézerek, de élőben megtapasztalni ezt – az már egy egészen más dimenzió. A dal, amire tizenévesen, kiskamaszként őrjöngtem a szobámban, most a szemem előtt szól élőben a bandától. Ezt nem lehet szavakkal leírni.

A turné során bevett szokásként az első dal végeztével MJK bemondta a város nevét angolul, azaz hogy „Vienna”. Majd mindenki készbe vágta magát, kivéve Danny, aki elkezdett valamit matatni a dobcuccán. Mindenki rá várt, de nem kapkodott, nem sietett, a többiek pedig nem sürgették. Tisztelettudóan, barátian kivárták mire megigazgatja azt a valamit. Adam oda is ment hozzá, megkérdezni, hogy mi történt. Élőben látva ezt a fél perces jelenetet, egy olyan oldalát mutatta meg a banda, amiről korábban nem tudtam. Hogy ők valóban barátok. Ezt megelőzően nehéz volt ezt elhinni, mert a különböző hírfoszlányok általában külön-külön emelték ki őket, jellemzően függetlenül egymástól. Mint pl. hogy Danny ezt meg azt mondta az új albumról, de a többi bandatag nem nyilatkozott, vagy hogy Justin elment erre meg arra a közönségtalálkozóra egyedül, stb stb. Az ilyesmi úgy állítja be a bandát, mintha nem tartanának annyira össze. Így akaratlanul is kialakul egy olyan kép róluk, miszerint konkrétan csak a koncerteken vannak együtt, egyébként pedig alig. De ez a fél perces mozzanat, a mimikációk, a pillantások, az összehangoltság olyan tisztán mutatta meg magát, hogy képtelenség kételkedni abban, hogy ne lennének összetartóak. Egyértelműen látszott, hogy ha korábban nem is, de az utóbbi időben sok időt töltöttek együtt (elsősorban feltehetőleg az új albumon munkálkodva) ez pedig újból megteremtette köztük a közös hangot, egymás szavak nélküli megértését. Ez a kulcsa a tehetséges egyének együttesként való sikerének. És a Tool erről adott tanúbizonyságot – nem csak ekkor, de a koncert folyamán később többször is az egymáshoz való viszonyulásaikkal.

Végül MJK elkezdte énekelni a The Pot című dalt, és minden folyt tovább gördülékenyen. Majd ezt követően jött az első új dal, a Descending. Egyaránt ez is, és az Invincible is egy alapvetően lassú, és fokozatosan felépülő tempót ír le. Mindkét dal esetében érezhető, hogy már nem fiatal zenészek, és nem is középkorúak írták ezeket a dalokat, hanem az idősebb korosztályba lépő urak. Megfontolt, igen összetett dalok ezek, melyek tökéletesen viszik tovább a Tool magasztos dicsőségét egy új korba. Jelen beszámoló írásakor 73 nap van hátra az új album megjelenéséig, és a dátumon, valamint a két új dalon kívül semmi egyebet nem tudni róla. De abban mindannyian biztosak lehetünk, hogy ennyi év után, és két ilyen előfutár dallal egy korszakalkotó, monumentális mű fog megjelenni a nyár végén. Aki még nem tette, annak ajánlom meghallgatásra a két dalról készült élő felvételeket.

Inkább nem bocsátkoznék az önkívületi állapotaim részletezésébe, de annyit azért kijelenthetek, hogy életem egyik legjobb koncertjén vettem részt június 5-én. Elhangzott még többek közt a Schism, az Intolerance, a Jambi, a 46 & 2, majd Danny szintetizátoros és dobszólója előtt nekünk is kivetítették az augusztus 30-as dátumot, ahogy teszik ezt minden fellépésen a 10 perces szünet után egy visszaszámlálást követően. A két utolsó dal a Vicarious és a Stinkfist volt. Egy tőlem két emberrel odébb álló lány a Vicarious előtt rosszul lett, elájult, és a szám felvezetője közben ki kellett emelnünk a biztonsági őröknek, hogy elvigyék. Ez rendesen kizökkentett, de aztán az ismerős dallamok megszólalása után 2-3 perccel már visszarázódtam. Ezt követően jött a Stinkfist, mint záró dal. A turné összes állomásán, ami nem fesztivál, tiltva van a fényképezés, videórögzítés, hangfelvételek készítése. Persze vannak páran, akik szembe mennek suttyomban ezzel az előírással – néhányuk megússza, néhányukat kidobják. Viszont a Stinkfist előtt MJK minden önálló fellépésen elmondja, hogy elővehetjük a telefonunkat, és az utolsó dal során már fotózhatunk, videózhatunk. Egy abszolút példamutató, és követendő rendszernek tartom ezt, mert így az egész koncert alatt egy telefon sincs a levegőben. Bár az első sorból ez nem igazán szembetűnő, de különféle kommenteket olvasgatva a koncertekről, mindenki számára pozitív élményt jelent, hogy telefonképernyők világítása nélkül élvezhetik a koncertet. Egy Tool koncerten pedig erre hatványozottan szükség is van.

A záró dalt követően minden tag a színpad elejére vonult, öklöt koccoltak, vagy átölelték egymást. Danny dobált dobverőket, egyet majdnem elkaptam. Justin dobált pengetőket, amik közül egyet szintén majdnem elkaptam. Adam meghajolt, elsőként pedig MJK sétált le a színpadról, aki egyébként szokásához híven nem hétköznapi felszerelésben tetszelgett a színpadon – rikító színű kockás nadrágban, és hozzá passzoló színekben pompázó punk stílusú parókában. Utolsóként Justin maradt a színpadon, majd végül integetve ő is lebandukolt. Az Abba Dancing Queen című dalára hamar meg is kezdődött a színpad szétszerelése, én viszont még többedmagammal ott maradtam az első sorban setlist reményében. Végül elküldtek onnan minket, és egy staff pólós ember a mellettem álló lánynak adta a setlistet – amit ha figyelek, én is kaphattam volna. Na sebaj. Végül képeket sem csináltam, mert inkább a koncertélmény járt át, minthogy elővegyem a telefonomat, és azzal matassak a Stinkfist alatt. Ezt utólag már kissé bánom, de a neten van jópár videó és kép is koncertről, sőt az egyiken rajta is vagyok, ezek pedig kárpótolnak.

Irgalmatlanul nagy tömeg özönlött ki a stadion előtti térre, és még a következő órában is rengetegen voltak ott. A kamionokba konkrétan a civil bejárat/kijárat előtt pakoltak, és ott rakták össze a sok cuccot is, ami kissé furcsa hatást keltett. Néztem egy darabig, nem siettem, reggel 6-kor indult vissza a buszom. Ülepedett bennem az élmény, és őszintén megmondom, még most sem jutott el teljesen a tudatomig, hogy ott voltam egy Tool koncerten. Mivel ez egy viszonylag kevés állomású turnénak mondható, ezért sokakkal egyetemben bízom benne, hogy az új album megjelenését követően valamikor bejelentenek egy nagyobb volumenű turnét Európára is kiterjesztve. Mert az biztos, hogy ismét elmegyek a legközelebbi állomásra, ha a kontinensen járnak.

 

Beszámoló: VTX

Képek: https://service.oeticket.com/fotoreport-konzertkritik-tool-in-wien/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!