Negyedik albumán dolgozik a Dark Sarah!

Fémcsajok

Heidi Parviainen, az Amberian Dawn egykori pacsirtája 2012-ben hívta életre Dark Sarah nevet viselő projektjét, amely egy elhagyott fiatal nőről szól. Három albumot vett fel a csapat ezzel a szisztémával, a Beyond The Black Veilt (2015), amely a köztes világban játszódik, 2016-ban a The Puzzle-t, amelyben az Alvilágot rója a Heidi által megformált Dark Sarah, majd 2018-ban a The Golden Moth címre keresztelt korongot, ahol a fiatal lány már a felső világba érkezik. 

 

 

A finn formációnak időközben hivatalos tagjává vált Juha-Pekka "JP" Leppäluoto (Northern Kings, Charon), akivel először a The Puzzle-n hallható Dance With The Dragon című, nagy sikert aratott szerzeményben duettezett Heidi. 

Korábban az énekesnő elárulta: a Dark Sarah-trilógia itt véget ért, ám szó nincs arról, hogy nem készítenek több lemezt. Sőt! Néhány nappal ezelőtt a banda Facebookos profilképe a következőre cserélődött:

ds.jpg

 

Azaz Heidiék stúdióba vonultak, hogy a negyedik albumukon dolgozzanak. Bővebb információkat még nem közölt a zenekar a készülő korongról, de gőzerővel írják a dalokat.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.