2019-04-23

Joseph Williams – ének
Steve Lukather – gitár, ének
David Paich – billentyűs hangszerek, ének
Steve Porcaro – billentyűs hangszerek

Shannon Forrest – dobok
Lenny Castro – ütőhangszerek
Shem von Schroeck – basszusgitár, háttérvokál
Warren Ham – szaxofon, fuvola, szájharmonika, háttérvokál

01. Intro
02. Alone
03. Hold The Line
04. Lovers In The Night
05. Spanish Sea
06. I Will Remember
07. English Eyes
08. Jake To The Bone
09. Lea
10. Rosanna
11. Miss Sun
12. Georgy Porgy
13. Human Nature
14. Holyanna
15. No Love
16. Mushanga
17. Stop Loving You
18. Girl Goodbye
19. Angela
20. Lion
21. Dune (Desert Theme)
22. While My Guitar Gently Weeps
23. Stranger In Town
24. Make Believe
25. Africa
26. The Road Goes On

Válogatáslemezt megturnéztatni mindig hálás feladat. Ha még egy jubileumot is lehet kapcsolni hozzá, akkor még inkább. Ebből az alkalomból aztán igazán lehet mazsolázni a csemegék, különlegességek között. A TOTO-nak pedig hatalmas életműve van, melyet nemrég még a 35 éves jubileumi lemezzel ünnepeltek. És hogy elröppent ez az öt év! Született közben egy zseniális új stúdiólemez, valamint egy igazi slágerorientált válogatásalbum. És most itt a turnéja ennek az évfordulós „besztof”-lemeznek. Egy évvel ezelőtt rögzítették az amszterdami Ziggo Dome-ban (ez már a második ‘Live In Amsterdam’ a csapat életében, a huszonötödiket is ott ünnepelték), a mai korszerű technikának köszönhetően Blu-Ray lemezen is tűéles a kép, és kapunk hozzá egy DTS-HD hangot. Imádom, ahogy a hátam mögötti hangszórók is megdörrennek! Mintha én is ott állnék a közönség soraiban, és körülöttem több ezer ember énekelné velem együtt a dalokat!

Mint mondtam, hatalmas a zenekar életműve, tehát van miből válogatni. De becsületükre legyen mondva, tisztességesen elvégezték a házi feladatot: olyan műsort raktak össze, hogy a 4 kihagyhatatlan slágeren (Hold The Line, Rosanna, Africa, Stop Loving You) kívül egyetlen átfedés sincs az öt évvel ezelőtti műsorhoz képest. És a felállás sem mindennapi. Ha mondhatom, a lehető legjobb, amit az elhunyt Porcaro testvérek nélkül össze lehetett hozni. Joseph Williams ugyan visszahízott, ezt hatalmas lebernyege sem tudja eltakarni, de Pavarottit sem zavarta a súlya sohasem az éneklésben. És Joseph úgy énekel, mintha az 1988-as távozása óta nem telt volna el 30 év! Amit Joe felszedett, azt David Paich viszont leadta. Igazi bárzongorista feelinget varázsolt a színpad bal oldalára, hangszere mellett egy fogason lógva várja cilindere, sálja és kabátja, hogy majd a Stranger In Townban David magára öltse.

Vele szemben, a világot jelentő deszkák jobb oldalán Steve Porcaro áll szintetizátorai mögött, érdekes mozdulatokkal játszik, néha úgy ugrik el a billentyűktől, mintha ráznának. Kettejük között középen pedig Steve Lukather, a gitáros zseni, aki nélkül ma nem lenne TOTO, hiszen amikor már mindenki bemondta az unalmast, egyedül ő vitte tovább a lángot, Paich nélkül, a Porcarók nélkül.

A kisegítő zenészek között ott van Shannon Forest, akinek játékát látva az ember megérti, hogy talán az egyetlen ember, aki Jeff Porcaro és Simon Phillips örökébe léphetett, valamint Shem von Schroeck basszusgitáros, aki olyan zenészek mellett edzette magát a feladatra, mint Kenny Loggins, Don Felder, Steve Perry, Richard Marx vagy Tom Jones. Ahogy egy interjúban elmondta, szeretne a TOTO utolsó basszusgitárosa lenni. Vagyis ha rajta múlik, vége a Mike Porcaro kiesése utáni basszer-körforgásnak. Számomra a nagy durranást viszont a Lenny Castro – Warren Ham páros újraegyesülése adja. Az ütős ugyan már a 2015-ös turné óta velük van, de Warren Ham csatlakozásával összeállt az a nagy csapat, akik Joseph Williams eredeti, 1986-87-as szereplése idején együtt turnéztak. Warren szaxofonszólói mellett rendre háttérvokálozik, de két dalban előkapja fuvoláját, és egyszer szájharmonikáját is. Lenny pedig a perkások királya! Ugyan nem volt újdonság az Africában elnyomott szólója, azt már 2015-ben élőben is megcsodálhattam, de így most már meg van örökítve az utókor számára is.

A műsorban elhangzik a válogatásalbum 2 új dala (Alone és a Spanish Sea) is, de olyan különlegességeket is előkapnak, mint legelső demóik egyike, a Miss Sun, mely csak 20 év elteltével került a kiadatlan dalokat tartalmazó ‘TOTO XX’ albumra, és újabb 20 évet kellett várni arra, hogy élőben is előadják. Steve Porcaro Human Nature című dala Jacko ‘Thriller’-én kapott helyet, sőt, annak egyik kislemezslágere lett. Ezt sem játszották a banda 2008-as feloszlásáig egyetlen egyszer sem, ám azóta már volt műsoron, a 2011-2012-es turnén. A Dune filmzenerészlet is csak rövid ideig szerepelt a repertoárban 1988-ban, igazi meglepetés a felújítása, és ha már itt tartunk, a Mushangát sem sűrűn játszották 1988 óta. Örömmel tölt el a While My Guitar Gently Weeps is, melyet ugyan egy hónapon belül harmadszor hallottam (Malmsteen agyonvirgázott verziója és Vámos Zsolt Gary Moore nyomán újrajátszott adaptációja után), de egyszerűen megunhatatlan. Már ha jól csinálják. És Luke nagyon jól tudja csinálni.

A koncert legkülönlegesebb része az a 25 perces betét, mely alatt Steve (Porcaro) átül a bal oldalra David mellé, a másik Steve (Lukather) 12 húros akusztikus gitárt fog a kezébe, plusz ő és Shem is bárszéket kapnak a fenekük alá, Shannon pedig seprűt ragad és kávázással tölti az időt. Igen, egy akusztikus, vagy legalábbis szemi-akusztikus szakasz következik, egy meghittebb légkörű előadás, melyet leginkább a 80-as, 90-es évek két híres műsorának, az ’MTV Unplugged’-nak és a ’VH1 Storytellers’-nek az összegyúrásával tudnék szemléltetni.

Nem mindig teljes dalokat, van, hogy csak dalrészleteket játszanak, de mindnek megvan a maga története. És az öt évvel ezelőtti műsor 4 átfedéses dala közül az egyiket, a Stop Loving You-t is itt adják elő, tehát az már nem is átfedés, mert akusztikus verzióban még a büdös életben nem hallottam. Az már csak röpke kis örömtapasz a szívemen, hogy a 2015-ös koncert után azon fanyalogtam, hogy Steve Porcaro dalai közül miért nem a Lea került műsorba. Kérésem meghallgattatott, 2010-ben Wiesenben még láttam a dal élő előadását, aztán levették műsorról. Most visszakerült. A The Road Goes On pedig egy nagyon jól eltalált befejezés, ami az Africa által felkavart kedélyeket hagyja szépen leülepedni.

Az ízléses csomagolásból nem spórolták ki a 12 oldalas bookletet sem, melyben a koncertfotók és a technikai információk mellett Andrew McNiece újságíró írását olvashatjuk a turnéról és annak e speciális állomásáról. A ‘The 40 Tours Featurette’ című bónuszanyagtól címe alapján valami werkfilm-féleséget vártam a koncert hátteréről, ehelyett a zenészekkel készített interjúkból megtudhattam, hogy a zenekar sorsa már jóval megalakulásuk előtt eldőlt, midőn a két papa, Marty Paich és Joe Porcaro elkezdett közösen muzsikálni (és akik egyébként éppen a Joseph Williamsszel felvett ‘The Seventh One’ albumon találkoztak újra, fiaik mellett közreműködőként). A többi pedig már történelem. 40 éves történelem.

Az öt évvel ezelőtti jubileumi koncertet megfejelték egy újabb ünnepi előadással, melyben a 4 kihagyhatatlan slágeren (Hold The Line, Rosanna, Africa, Stop Loving You) kívül egyetlen átfedés sincs a korábbihoz képest. Ez már önmagában bravúr (bár a TOTO-életműből még így is jócskán lehet szemezgetni ismételgetések nélkül). Plusz belevarázsoltak a közepébe egy 25 perces akusztikus ’Storytellers’ részt, ami a koncert egyik csúcspontja volt számomra. Ha a ‘Live In Poland’ 10 pontos volt, akkor ez sem lehet kevesebb, de ha tehetném, fölfelé szívesen eltérnék a pontértéktől. Egyetlen csalódásom, hogy a szintén 10 pontos legutolsó albumot teljesen hanyagolták a turnén. Pedig az is az életmű része. Talán majd a nyári programba bekerül!