Tyr – 5 zenekaros folk metal party vasárnap a Barba Negrában

Kronos Mortus

“Hel” címmel jelent meg március 8-án a Feröer-szigetekről származó viking metalos TYR új stúdióalbuma, a csapat első lemeze, amely már a Dalriadából kivált Rieckmann Tadeusz dobossal készült. Hosszú idő telt el a legutóbbi anyag óta, a Valkyrja még 2013 őszén jelent meg.

Ismert, hogy 2018 augusztusa óta Vörös Attila gitározik a Tyr koncertjein, és ugyan még nem lett hivatalosan a zenekar negyedik tagja, lényegében már annak számít, bár az új albumot még Attila érkezése előtt rögzítették. 

Az új lemezt a zenekar európai körútra vitte, a turnénak pedig vasárnap budapesti állomása is lesz a BARBA NEGRA-ban.

A TYR a pagan/folk metal vonalas holland HEIDEVOLK-kal karöltve indult útnak. Utóbbi Vuur van Verzet (Fire Of Resistance) című nagysikerű, hatodik lemezét hozza el hozzánk. 

HEIDEVOLK – Ontwaakt
www.youtube.com/watch?v=qhCnHJGk4TU

Külön büszkeséggel töltheti el a hazai közönséget, hogy a már félig magyar tagsággal operáló TYR turnéjának vendége a DALRIADA, melynek révén a soproni zenekar megannyi külföldi fellépés és megjelenés után első nemzetközi “nagyturnéján” vesz részt. Ráadásul a hazai közönséget hosszabb műsorral örvendezteti meg a csapat.

“Nagy örömmel, és büszkeséggel hozzuk nyilvánosságra az idei évünk legfontosabb történését, az első alapos, komoly Európa- turnét, amin részt veszünk, és amelyet a Heidevolk, és Tyr zenekarok társaságában fogunk lebonyolítani. A három hetes, tíz országot érintő kanyar keretein belül 22 bulit fogunk adni, közte olyan fesztiválokkal, mint a Durbuy Rock, és a Ragnarok Fest.

A budapesti állomáson természetesen minden kedves Barátunkra számítunk!” –  Ficzek András a turnéról.

DALRIADA – Búsirató
www.youtube.com/watch?v=gAeR3u9dHIc

DIRTY SHIRT – Put It On (New Official Lyric Video, 2019)
www.youtube.com/watch?v=jZnw6hEbgzs

Időközben a pesti bulit illető line-up a TYR főnök Heri Joensen “side projekt” zenekara, a SURMA, illetve a  folk zenét a SOAD szintű kattanásokkal megbolondító nagybányai illetőségű DIRTY SHIRT csatlakozásával vált teljessé. A pontos menetrend alább látható:

Kapunyitás: 18:00
Dirty Shirt: 18:20 
Surma: 19:20 
DALRIADA: 20:15 
HEIDEVOLK: 21:40 
TYR: 23:05

❒ A Hammer Concerts bemutatja:
“The Tour From Hel”
TYR
HEIDEVOLK
DALRIADA
SURMA
DIRTY SHIRT
2019.04.21.
BARBA NEGRA MUSIC CLUB

❒ FACEBOOK ESEMÉNY LINK:
www.facebook.com/events/2184733738446055/

❒ ONLINE JEGY:
jegy.rock1.hu/tyr_heidevolk_dalriada_20190421

❒ JEGYÁRAK:
4999 Ft – early bird, kizárólag a Rock1 online rendszerén február 28-ig
5999 Ft – elővételben
6999 Ft –  a koncert napján és a helyszínen

❒ LINKEK:
TYR (Metal Blade)
www.facebook.com/tyrband
HEIDEVOLK (Napalm Records) 
www.facebook.com/heidevolkofficial
DALRIADA (Nail Records)
www.facebook.com/Dalriadahu
SURMA
www.facebook.com/surmaband/
DIRTY SHIRT
www.facebook.com/DirtyShirtRomania/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Kronos Mortus nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.