‘Nem maradok padlón’ – megérkezett Curtis visszatérő klipje

On Stage » On Stage - Magyar

Videoklippel mutatja be Curtis első szerzeményét az április 28-án megjelenő, „Legismertebb senki” című EP-jéről.   

Őszinte és szókimondó szöveggel tér vissza Curtis, aki „Nem maradok padlón” című dalában nem rejti véka alá véleményét az őt körülvevő emberekről sem.

"A dal már hónapokkal ezelőtt megszületett, egyszerre számvetés a múltammal és lökés a jövőmnek. Felálltam és folytatom, erősebb vagyok, mint valaha! A szövegbe pedig írtam néhány intő szót is a társadalomnak"- mondta Curtis.

A rapper a zenei anyagon Vígh Arnold dalszerző-producerrel dolgozott, akivel korábban már sikerre vitték a Kollányi Zsuzsival közös kollaborációt, a „Pillangót”, de a „Rap biblia” című számot is együtt írták.

"Aki ismer, az tudja, hogy inkább a rap „aranykorát”, a 90-es évek hip-hop zenéjét szeretem, de érdemes volt belenyúlni Vígh Arnival az újvonalas trapbe is, így született meg a „Nem maradok padlón”, ami ötvözi ezt a két világot."

Curtis hamarosan még egy videoklippel jelentkezik, akik pedig addig sem tudnak várni, április 26-i  lemezbemutató koncertjén találkozhatnak vele a Story Budapestben.

Nyitókép: Pogonyi Nóra

A 'Nem maradok padlón' - megérkezett Curtis visszatérő klipje bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.