Nem egynyári slágereket akarok gyártani – Wigama Lekko-interjú Nagy Dániel Viktorral

A Wigama Lekko története távolról sem nevezhető hétköznapinak. A számos produkció mellett filmzenék szerzőjeként is ismert Hrutka Róbert, illetve a színészként is aktív fiatal énekes, Nagy Dániel Viktor alkotói kettősére épülő formáció eredetileg kötetlen örömzenélésként indult, de mára teljes zenekarrá bővültek, akiknek épp ezekben a napokban készült el első stúdióalbuma, Nincsen baj címmel. Zeneileg egyaránt merítenek a folk és az indie világából, tágabb értelemben pedig az emberi történetekben rejlő dühből, a keresésből, az imából és az életörömből, miközben a szövegek messzire rugaszkodnak a sablonoktól és a konvencióktól. A debütáló albumot április 20-án, szombaton mutatják be a közönségnek, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A lemez és a koncert apropóján Nagy Dániel Viktorral beszélgettünk. (Fotó: Sin Olivér)

[...] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Lángoló Gitárok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!