Darkwater: Human (2019)

Kiadó:
Ulterium Records

Honlap:
facebook.com/darkwaterofficial

Markus Sigfridsson svéd gitáros-zeneszerző kivételes muzikalitásának alapvetően három outlet-je (kivezető csatornája?) van: a Harmony, a 7Days és a Darkwater. Ezek közül nekem talán épp a Darkwater a legszimpatikusabb, pedig a Harmony "Chapter II: Aftermath" című lemeze sem volt gyönge, és a Darkwater debütációja annak idején nem taglózott le igazán. A 2010-es "Where Stories End" azonban mindent vitt, azóta is rendszeresen előkerül (pedig ez másfél ezer CD-nél már elég nagy szó).

Egyébként férfiasan bevallom, fogalmam sem volt, hogy a Darkwater új lemezt készül kiadni, jócskán megleptek vele. Vagy nagyon "suttyomban" folytak a munkálatok, vagy pedig a gyakorlatilag eseménytelenül eltelt 8-9 év ringatott mély álomba, amiből most szinte megzavarodva vagyok kénytelen fölocsúdni (emberi dolog). Hát – nem mondom – elég súlyos az ébredés, hiszen nem éppen slágerorientált dalokból álló, 70 perc játékidő fölé nyúló, masszív anyagról van szó, ami bizony nem adja meg magát első hallgatásra.

Szerettem volna, ha egy az egyben ott folytatják, ahol annak idején (immár kilenc éve) a "Where Stories End"-del abbahagyták, de a fiúk más utat választottak. A dalok összetettsége, elnyújtott instrumentális betétei, rádiócsatornákat elriasztó hossza (átlagban 8-9 perc körül) inkább az első albumra emlékeztet, a hangzás és az összeszedettebb, koncentráltabb hozzáállás viszont már inkább nekem kedvez. A hangszeres teljesítmény természetesen most is kimagasló, Sigfridsson gitárszólói és Holmerg billentyű-varázslatai élményszámba mennek, csak a fogósabb, emlékezetesebb énekdallamok hiányoznak egy kicsit; most egy ideig még rágódnom kell ezen.

Már az első belehallgatások során világossá vált előttem, hogy az anyagban komoly potenciál rejlik, ennek kiaknázásra azonban időt és energiát kell szánni. Az már most egyértelmű, hogy jól döntöttek, amikor nem siették el a folytatást. Nem darálták föl magukat a kétéves stúdió-turné rotációban (mint egyesek). Ez egy alaposan átgondolt, sok-sok törődéssel kiérlelt, izmos produkció, amiről végleges ítéletet majd csak talán hónapok múlva merek mondani. Egyelőre meg kell elégednünk annyival, hogy finom, sűrű, gazdagon tálalt rágcsálnivalót kaptunk a svédek konyhájáról, és egyáltalán nem lepődnék meg, ha az év végi összesítésben valami előkelő helyen végezné.

Tartuffe

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.