HammerWorld Forró Drót (hu/atom)
Az utóbbi pár év egyik legnagyobb amerikai rockszenzációja a négy fiatal srác alkotta Greta Van Fleet, amelynek debütáló albuma október közepén látott napvilágot Anthem Of The Peaceful Army címmel. A lemez kapcsán máris Grammy-jelölést kaptak, a Guns N' Roses gitárosa, Slash szerint pedig a Greta Van Fleet típusú fiatal és éhes bandák jelenthetik a rock jövőjét. A zenekarral a novemberi HammerWorld magazinban jelent meg az alábbi interjú.
A ma is csupán 20-22 éves három Kiszka-tesó 2012-ben indította el a blues-alapú és kimondottan Led Zeppelin-hangulatú zenét játszó bandát (a most 18 éves Danny Wagner dobos 2013 óta a csapat tagja), és a tavalyi bemutatkozó EP-jük (Black Smoke Rising) Highway Tune dala tette őket igazán ismertté. From The Fires címmel egy második EP is kijött tavaly (négy új dallal és az első EP négy dalával).
www.facebook.com/gretavanfleet
Az amerikai rockvilágban az utóbbi évek nagy szenzációjának a mindössze 19-21 éves tagokból álló Greta Van Fleet felbukkanása számít. Két sikeres EP után pár hete jött ki az első nagylemezük, az Anthem Of The Peaceful Army, és azonnal a Billboard-lista 3. helyén nyitott, de aztán az első helyre is került. Három tesó és egy dobos cimbora alkotja a 70-es évek rockjára (és a korai Led Zeppelinre) emlékeztető muzsikával a saját korosztályát is megfertőző négyest, amelynek gitárosa, Jake Kiszka mesélt az új dalokról, a michigani szülővárosról, a múltról és a jelenről.
Hárman is testvérek vagytok a bandában, így aztán nem nehéz feltételezni, hogy egy igazi rock'n'roll családban nőttetek fel. Mert a klasszikus rock szeretetét nyilván otthonról hoztátok...
„Így van, mindent a szüleinknek köszönhetünk. De egy tök normális, egyszerű, hagyományos amerikai család a miénk, és még csak azt sem mondhatnám, hogy a szüleink akkora rock'n'rollerek. Édesapánk kémikus, a mamánk pedig tanárnő volt korábban. Viszont hatalmas lemezgyűjteményük volt, mindig szólt odahaza a zene, rock, folk, blues... Vannak régi fotók is, amikor babakocsiban ülünk Josh-sal valami blues rock bulin! (nevet) És mindig támogattak minket, sosem hallottuk tőlük, hogy a zenélés hülyeség vagy időpocsékolás. Látták, hogy mennyire komolyan gondoljuk."
Melyikőtök ötlete volt, hogy zenélni kezdjetek?
„A többiek szerint én tehetek mindenről! (nevet) De nem hiszem, hogy ez így lenne. Egy mindössze 5 ezer fős városban élünk, a michigani Frankenmuth-ban, ahol a suli után mondjuk sportolni lehet, mást nem nagyon. Miután az ember rákattan a zenehallgatásra, szerintem automatikusan jön, hogy maga is nekiáll zenélni. Amikor elkezdtük a bandát, Josh-sal úgy 15 évesek lehettünk, Sam pedig 13. A dobosunk, Danny szintén 13, ő annak idején Sam osztálytársa volt."
De nem Danny volt az első dobosotok, igaz?
„Nem, a kezdeti időkben egy másik srác játszott velünk, de ő nem akarta ezt annyira komolyan tolni, Dannyről meg tudtuk, hogy korábban dobolt, így aztán megkérdeztük, hogy volna-e kedve csatlakozni. Miattunk porolta le a dobcuccát! (nevet) De ő is a közelben lakik, pár percnyire tőlünk. Olyan, mintha ő is a tesónk lenne."
Josh-sal egypetéjű ikrek vagytok. Melyikőtök az idősebb?
„Josh. De csak két perccel. Viszont ezt sosem felejti el az orrom alá dörgölni!" (nevet)
Eleve adott volt, hogy Joshból énekes lesz?
„Neki van a legjobb hangja közülünk, szóval, igen. Ez nem is volt kérdés."
A suliban mit szóltak ahhoz, hogy zenekaroztok?
„Sosem volt belőle gond. Amikor beindultak a dolgaink, a tanárok még mondogatták is, hogy a fősuli megvár minket, annak később is nekiláthatunk. Az osztálytársak, a többiek a suliból meg vagy nem törődtek az egésszel, vagy jöttek a próbákra, a koncertekre. Velünk élvezték azt a szabadságot, amit a zene jelent. De volt annak idején egy vicces sztori, amikor azért kiderült, hogy a mi családunk kicsit más, mint az átlag. Samnek még valamikor az általános első éveiben le kellett rajzolnia, hogy egy átlagos hétvégén mit csinál a családjával. Míg a többi srác valami kirándulást vagy bringázást rajzolt le, Sam képén mi hárman voltunk, alsógatyában, ahogy az ágyon ugrálva zenét hallgatunk! (nevet) Ezen egy kicsit kiakadt a tanárnője, de aztán elfogadta, hogy a Kiszka-család ilyen... Nálunk mindig nagy volt a szabadság odahaza, a haverjaink imádtak nálunk lógni."
Frankenmuth-ban milyen a zenei élet?
„Valójában semmilyen. Városi fesztiválok persze vannak, és mivel Frankenmuth lakosságának fele német származású, úgy is szokták emlegetni a várost, hogy 'Kis Bajorország'. Természetesen van Oktoberfest meg Bajor Fesztivál is, de ezek azért nem a rockzenéről szólnak. Amikor elkezdtünk koncertezni, főleg környékbeli motoros bulikon tudtunk fellépni. 13-15 évesen ott azért láttunk érdekes dolgokat! (nevet) De az is komoly iskola volt, hiszen 2-3 órán át nyomtuk a műsort. Játszottunk egy csomó feldolgozást meg nagyokat jammeltünk. És persze rohadtul örültünk, ha kaptunk benzinpénzt!" (nevet)
A tinédzseréveitek akkor nem teltek átlagosan...
„Nekünk valahogy ez volt a természetes. Amíg a többiek bringáztak, baseballoztak, fociztak, moziba mentek, vagy otthon kockultak, mi a garázsban jammeltünk, dalokat írtunk. Egy csomó minden ki is maradt az életünkből, ami normális, ami hagyományos, de cseppet sem bánjuk. Nincs is annál szebb, mint amikor egy motoros fesztiválon vagy, a semmi közepén, az erdő mélyén, néhány részeg arc meg jókedvében előkapja a fegyvereit és a levegőbe lövöldözget! (nevet) Elég gyorsan fel lehet nőni egy ilyen közegben... (nevet) Szerencsére már nagyon hamar lett egy megbízható menedzserünk, aki mindig észnél volt, megóvott minket minden kalamajkától."
GRETA VAN FLEET - Anthem (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumról)
Hogy lett aztán komoly lemezszerződésetek?
„Készült néhány felvételünk, és az egyik eljutott Jason Flomhoz, aki igazi veterán a rockszakmában. Olyan bandákkal dolgozott, olyanokat fedezett fel, mint a Twisted Sister, a Skid Row, Kid Rock vagy a Stone Temple Pilots. Bejött neki a zene, és anélkül szerződést ajánlott, hogy látott volna minket a színpadon! Elküldte a szerződést, mi meg odahaza aláírtuk. Csináltunk pár emlékfotót, aztán húztunk is a garázsba dalokat írni! (nevet) Tudtuk, hogy az igazi meló csak akkor kezdődik..."
Az első EP-t még a szerződés előtt készítettétek, igaz?
„Igen, azt már 2016-ban felvettük. Akkor már egy ideje együtt dolgoztunk Al Suttonnal és Marlon Younggal, akik a producereink és a mentoraink. Tőlük rengeteget tanultunk és tanulunk ma is. De a Highway Tune, ami az első nagy sikerünk volt, egy jóval régebbi nótánk. Valójában az volt a legelső saját dalunk, sőt, amikor az alaptémáját kitaláltam, még a zenekar sem létezett! (nevet) Maximum az én fejemben. Azt még az első dobosunkkal, Kyle Hauckkal raktuk össze. Hallatszik is rajta, mennyire zöldfülűek voltunk, mert még refrénje sincs! (nevet)
De nem is baj, mert ez is csak azt mutatja, hogy nem szükséges sémák alapján dolgozni. Amikor aztán hivatalosan kiadásra került, valamikor 2017 elején, évekkel a megszületése után, totálisan ledöbbentett minket a fogadtatása. Mintha egy hurrikán közepébe csöppentünk volna, a hurrikán szemébe. És azóta is folyamatosan ezt érezzük! (nevet) Felfoghatatlan, hogy pár éve még 4-5 ember ácsorgott a színpad előtt, az utóbbi két évben meg akkora helyeket töltünk meg, amilyeneket a színtér legnagyobb nevei. Nem is nagyon értjük, hogy mi történik velünk, de nagyon élvezzük!"
Mi volt az eddigi legnagyobb élményetek a zenekarral?
„Hú, annyi csúcspont volt már eddig is, hogy nem tudnám felsorolni. Elton John felkérésére játszottunk a privát Oscar-partyján. Szürreális volt egy ekkora legendával találkozni és elbeszélgetni. Még tanácsokat is adott, hogy hogyan kéne öltözködnünk! (nevet) De az is fantasztikus volt, amikor Kanadában a Foo Fighters-zel játszottunk 50 ezer embernek. Nem is láttuk a tömeg végét! A koncertünk közben eleredt az eső, de az emberek nem mozdultak, táncoltak, buliztak tovább, és valami irtózatosan csodálatos látvány volt az a tömeg a fejek felett azzal a füstszerű köddel. Annyira hangos volt a közönség, hogy odafent alig hallottuk magunkat!
De mondhatnám azt is, hogy Robert Plant és Jimmy Page is elismerően nyilatkozott rólunk. Ez különösen jól esett, miután folyton azt hallgattuk mindenkitől, hogy mekkora Led Zeppelin-kópia vagyunk! És persze sorolhatnám a turnékat is, az európai bulikat... Amikor először játszottunk odaát, 150-en voltak a londoni bulinkon, most meg három koncertet is adunk egy nagyobb helyen, és összesen csaknem 8 ezren látnak majd minket! És közben csupán másfél év telt el... Igyekszünk nem is gondolni másra, csak a következő koncertre, a következő feladatra."
GRETA VAN FLEET - Lover, Leaver (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumról)
A Led Zep-párhuzam nagyon idegesít titeket?
„Mondhatnának sokkal rosszabbat is, nem igaz? (nevet) Tény, hogy a Zeppelin az egyik fontos hatásunk, de nem az egyetlen. Szeretjük őket, különösen a korai időszakot, de az egész életművük olyan számunkra, mint egy tankönyv. Hihetetlen dinamika jellemzi a dalaikat, és a hangszerelésük is egészen különleges. De óriási hatással voltak ránk azok a bandák, azok az előadók is, akik anno rájuk is hatottak. Amikor az első Led Zeppelin lemez kijött, rájuk is azt mondták, hogy csak másolják a korábbi blues-mestereket.
Szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy a zenéjük hatalmas energiákat szabadít fel a hallgatóban. Csak remélni tudom, hogy a mi dalainknak is ilyesféle hatása van vagy lehet valamikor. Ez a lényege a rockzenének. A korlátlan szabadság. De mondom, a zenei hatásaink jóval szélesebbek. A klasszikus blues-tól, Muddy Waters-től, Leadbellytől vagy Howlin' Wolftól az 50-es évek rock'rollján át a régi pszichedelikus rockig, a folkig és a hard rockig, a jazzig, nagyon sok mindent magunkba szívtunk."
Klasszikus rocknak mondanád a zenéteket?
„Határozottan nem. Szerintem ezt csupán azokra a zenekarokra lenne szabad mondani, akik mögött már komoly karrier áll. A Led Zeppelin klasszikus rock, a The Who is, a Rolling Stones is. A Greta Van Fleet egy új banda. A zenénk egyes elemei tényleg kapcsolódnak ehhez a világhoz, de semmi esetre sem vagyunk egy klasszikus rock banda. Majd talán 30-40 év múlva, ha kiérdemeljük. Egyszerűen csak egy rock'n'roll, vagy ha úgy tetszik, egy rockbanda vagyunk. Egy mai zenekar, amely a mának szól. És a máról."
Van valami üzenet is, amit át akartok adni a zenétekkel?
„Nem akarok nagy szavakat használni, de a béke, a szeretet és az egység mind olyasmi, amiben szentül hiszünk. Ezek mind benne is vannak a dalainkban, és ha a mai világot nézem, ez a három dolog nagyon hiányzik belőle. Fontosnak tartjuk, zenekarként, előadóként, hogy kimondjunk bizonyos igazságokat, hogy példát, utat mutassunk.
Nevezz naivnak, nevezz álmodozónak, de mi egy olyan világban szeretnénk élni, amelyben az emberek tisztelik egymást. Szerintem a generációnknak ez a leghőbb vágya. Talán ez is az oka annak, hogy annyi fiatal van a koncertjeinken. Mert elsődlegesen nem azok hallgatnak minket, akik már annak idején is hallgatták Jimi Hendrixet vagy akár a Led Zeppelint. Sokaknak bejön, hogy egész más zenét játszunk, mint a kortársaink túlnyomó többsége. Szerintem a rock'n'roll nem pusztán egy zenei stílus vagy hangzás, hanem egy hozzáállás, egy felfogás is."
Csak egy utolsó kérdés: honnan jött a Greta Van Fleet név?
„Egy közel 90 éves nénitől a városunkból! (nevet) Gretna Van Fleet a neve, és annyira megtetszett nekünk a név hangzása, hogy kis változtatással a magunkévá tettük. Természetesen előbb engedélyt kértünk tőle. Le is jött az egyik korai bulinkra! (nevet) Mondta utána, hogy ez azért nem igazán az ő zenéje, de ennek ellenére tetszettünk neki."
Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin novemberi számában jelent meg.
GRETA VAN FLEET - Watching Over (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumról)
GRETA VAN FLEET - When The Curtain Falls (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumhoz)
GRETA VAN FLEET - Highway Tune (a 2017-es Black Smoke Rising EP-hez)
