2017-03-24

Cseke László 90 éves

Tinédzser parti – ennek hallatán nem a mai tiniknek, hanem a hatvanasoknak, hetveneseknek ver hevesebben a szívük. E korosztályoknak Magyarországon a Tinédzser parti az ifjúságukat, a szabadságvágyukat jelenti. A Szabad Európa rádió talán legkedveltebb műsora futott ezzel a címmel. Ebben hallhatták először a magyar fiatalok a beat és a rock világsztárjait, a Beatlest, a Rolling Stonest, az Animalst, a Pink Floydot.

“Itt Cseke László beszél, a Tinédzser partit hallják, a 19, 25, 31 és 49 méteres rövidhullámon” – hallhattuk naponta. Ha hallhattuk, mert az adást igencsak zavarták. De kit érdekelt, hogy nem a legjobb minőségben tudja fogni ezeknek a remek zenészeknek a produkcióit? Hiszen akkortájt szinte kizárólag a rádiókból – a Szabad Európán kívül még főként a luxemburgiból – lehetett megismerni a világ legdivatosabb zenészeit, énekeseit.

Cseke László – eredetileg Ekecs Géza – 1951-ben lett a Szabad Európa Rádió munkatársa. Először társadalmi rovatot vezetett, majd a lehallgató osztályon a Kossuth és a Petőfi rádió műsorait figyelte. 1956-tól vezette a Tinédzser partit.

– Az az esztendő nemcsak a tinédzserparti miatt vált életem fontos dátumává, hanem mert akkor nősültem. Elvettem egy osztrák-olasz származású lányt, Elizabeth Vittit, aki rokona a világhírű olasz filmcsillagnak, Monica Vittinek. Házasságunkból két fiú és egy lány született.

Teljes cikk »»

Remorse – Oláh Zsolti váratlanul pihenő üzemmódba helyezte a csapatot!

Az Ózdi Remorse vezetője Oláh Zsolti teljesen váratlanul bejelentette, hogy a lassan 30 éve aktív thrash csapatát határozatlan időre pihenőre küldi. Így a már lekötött idei koncerteket sem tartják meg, azaz valójában csak a csapat mostani verzióját pihenteti, hisz egy ideje párhuzamosan ad bulikat a csapat eredeti felállása is, amely idén is aktív marad pár fellépés erejéig. A zenekarhoz köthető 22. ARLÓ (Hellness hétvége) sem marad el, idén augusztus 18-19-én kerül megrendezésre a helyi tóparton.

Steve Hackett: The Night Siren

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2017

Kiadó: 
InsideOut Music

Weblap: 
http://www.hackettsongs.com/

Stí­lus: 
progresszív rock

Származás: 
Nagy-Britannia

Zenészek: 

Steve Hackett – gitár, ének
Kobi Farhi – ének
Mīrā ‘Awaḍ – ének
Nick D’Virgilio – dob
Malik Mansurov – tar
Gunnlaugur Briem – dob, ütősök
Roger King – billentyűsök
Nad Sylvan – ének
Gary O’Toole – dob, ütősök
Rob Townsend – szaxofon
Amanda Lehmann – gitár
Christine Townsend – hegedű, brácsa
Dick Driver – nagybőgő
Troy Donockley – ír duda
John Hackett – fuvola

Dalcí­mek: 

01. Behind the Smoke
02. Martian Sea
03. Fifty Miles from the North Pole
04. El Niño
05. Other Side of the Wall
06. Anything but Love
07. Inca Terra
08. In Another Life
09. In the Skeleton Gallery
10. West to East
11. The Gift

Értékelés: 

Steve Hackett sem az a figura, akire egy stílust rá tudunk húzni, akit simán belegyömöszölhetünk egy skatulyába. A Genesisből történő kiválása után elkészített pár finom lelkületű, igényes albumot, de vett fel blueslemezt vagy akusztikus szerzeményeket, erős klasszikus hatásokat mutatva. A jazz rock felé szintén elnézett, például hazánk büszkesége, a Djabe segítségével. Tavalyelőtt a ’Wolflight’ egy nagyon igényes, melodikus rockalbum lett, idén újfennt sikerült magára felhívnia a figyelmet, mondani se kell, teljesen eltérő produkcióval.

Nem mondok azzal sem forradalmian újat, hogy a gitáros progresszív rockot játszik, de ha valaki ismeri Hackett múltját, mégsem olyat hall, amit a Genesisben vagy szólópályafutása során sokszor játszott volna. Dinamikus, veretes, klasszikus progresszív rockzene dübörög, pazarlóan bőkezű témakínálattal, akár egy szerzeményen belül, sokféle stílust felhasználva. Pedig az első szerzemény, a Behind The Smoke klasszikus akusztikus gitár-bevezetője után azt gondolnánk, hogy, a komolyzenész Hackett jött vissza újfent. Nem így van, a Led Zeppelin Kashmirjára hajazó téma bontakozik ki, erre repül rá egy keleties énekdallam és a bravúros, virtuóz gitárjáték. Telitalálat a szerzemény, hála istennek, sok ilyet hallunk. Ez a keleties, hogy azt ne mondjam, világzenei íz szinte végig elkíséri a lemezt, azonban ez csak egy elem, természetesen a rock áll a középpontban. Ennél erősebben csak a klasszikus zene van jelen, mint alkotó komponens, a kórusrészek is ennek a vonalnak a részei.

Sok hangszert alkalmaznak, a szokásos rockinstrumentumok mellett fúvósok, vonósok is erősítik a hangzást, számomra rendkívül szellemes megoldásokkal. Például a hatodik nóta, az Anything But Love kellemes melodikus akusztikus gitáralappal indít, csipetnyi klasszikus ízzel, mellette az énekdallam slágeres. Mindebbe belehasít egy teljesen bluesos szájharmonika szóló, innen pedig átváltanak hosszú, virtuóz gitárszólóra, ez az instrumentális betét pedig a Cream által is játszott I’m So Glad alaptémáját hozza. Nem feledkeznék el a billentyűs parkról sem: rengeteg színnel gazdagítja az anyagot, igaz, jobbára kíséretként, ezt azonban határozattan teszi.

Koncertekre való ez a muzsika, élőben sokat hozzá lehetne adni a nagyszerű szerzeményekhez, különösen a szólórészekhez, felpörgetni, egy kicsit elnyújtani azokat, továbbá a közönség beindulna egyes dögös riffektől. Na nem úgy, mint egy metalkoncerten, de az élő zene hatása jelen példa alapján kiválóan érvényesülne. Steve Hackett ezzel a művével is bizonyítja, hogy Peter Gabriel és Phil Collins mellett ő fújta a dudát harmadikként a legendás zenekarban.

Testvére, John mellett egy nagy név, Nick D’Virgilio is segít neki a doboknál, aki jól ismeri Hackett zenei világát, hiszen közreműködött a Genesis ’The Lamb Lies Down On Broadway’ albumának újrafelvételén. 

Összegzés: 

Mindig is nagyra becsültem Steve Hackett munkásságát, ezzel az albummal még így is kellemesen meglepett. Nem az igényessége, még csak nem is a sokszínűsége miatt, mert ezt azért elvárhatja tőle az ember. Nem klisés, nem kiszámítható, teljesen váratlan fordulatokat tesz a muzsika. Az anyag őszintesége, a klasszikus rock érában gyökerező zeneisége miatt számomra az év egyik legnagyszerűbb lemeze.

Dátum: 
2017. március 24

Pontszám: 
9

Szerző: 
Bigfoot

FIRESPAWN – Új nóta LG Petrov másik bandájától: Death By Impalement

The Reprobate címmel április 28-án jön ki a kettes sorszámú album Lars Göran Petrov (Entombed A.D.) énekes másik csapatától, a Firespawntól, amit még 2014-ben hozott össze Victor Brandttal (Entombed A.D. basszer, itt gitáros), a Necrophobic basszusgitárosával, Alex Friberggel, az Unleashed, Necrophobic gitáros Fredrik Folkaréval, valamint Matte Modin dobossal (Raised Fist, ex-Dark Funeral, ex-Defleshed, ex-Infernal).

A 2015-ös Shadow Realm debüt folytatásáról máris megismerkedhetsz a második előzetes dallal, amelynek Death By Impalement a címe.

 

www.facebook.com/firespawnofficial

FIRESPAWN – Death By Impalement (a 2017-es The Reprobate albumról)

FIRESPAWN – Blood Eagle (a 2017-es The Reprobate albumról)

PAPA ROACH – Lemezcím, borító, dallista és egy új szöveges videó

Május 19-én jelenik meg a Papa Roach új albuma, a 2015-ös F.E.A.R. album folytatása. A lemez címe Crooked Teeth lesz, és limitált verzióban dupla CD-ként is kijön majd, 3 bónuszdallal, a második diszken pedig egy 16 nótás koncertanyaggal a detroiti Fillmore-ból.

A borítóval és a dallistával együtt a korábban már bemutatott Help dal szöveges videója is megérkezett. Az új albumon vendégként szerepel majd a rapper Machine Gun Kelly és az énekes/dalszerző Skylar Grey is.

“A saját ösvényünket akarjuk kitaposni – mondja Jacoby az új lemezről. – Annak idején nu metal bandának tartottak minket, de mindig is megvolt a saját vonalunk, a saját hangunk, és ehhez ragaszkodni is akarunk. Ez az új lemezanyag merész és kalandozós, de szerintem a Papa Roach ettől olyan jó.”
 


www.facebook.com/paparoach
 
 

PAPA ROACH – Help (szöveges videó a 2017-es Crooked Teeth albumhoz)

PAPA ROACH – Crooked Teeth (a 2017-es Crooked Teeth albumhoz)

PAPA ROACH – A stúdiómunkáról #2 (a 2017-es album előzeteseként)

PAPA ROACH – A stúdiómunkáról #1 (a 2017-es album előzeteseként)

 

 

 

BODY COUNT – Dal- és klippremier: Black Hoodie

Pontosan egy hét múlva jelenik meg az új Body Count album, a Bloodlust, a 2014-es Manslaughter folytatása, és a két előzetes dal után most itt a harmadik, a klipes Black Hoodie

A Manslaughter 8 év után az első lemez volt Ice-T zúzda bandájától, és annak producerével, Will Putney-val dolgoztak az új albumon is, amelynek lesznek extra vendégei is: Dave Mustaine a Megadeth-ből, Randy Blythe a Lamb Of Godból, valamint a Soulflyból Max Cavalera (ex-Sepultura). Az albumra egy Slayer-egyveleg is felkerül majd.

 

www.facebook.com/bodycountofficial

 

BODY COUNT – Black Hoodie (a 2017-es Bloodlust albumhoz)

BODY COUNT – The Ski Mask Way (a 2017-es Bloodlust albumról)

BODY COUNT – No Lives Matter (a 2017-es Bloodlust albumhoz)

BODY COUNT – Így készült a lemez #1 (a 2017-es Bloodlust albumhoz)

BODY COUNT – Raining Blood (Slayer, élőben a stúdióban)

BODY COUNT – Institutionalized
(Suicidal Tendencies feldolgozás, a 2014-es Manslaughter albumhoz)