2017-03-09

Danko Jones

Danko Jones – Júniusi koncert az A38 Hajón!

Wild Cat címmel március 3-án jelent meg a 2015-ös Fezen fesztiválon is nagy sikert arató  kanadai punk’n’roll mester Danko Jones nyolcadik albuma, a két évvel ezelőtti Fire Music korong folytatása. A zenekar ezúttal is a Juno-díjas Eric Ratz (Cancer Bats, Billy Talent) producerrel készítette el új albumát, melynek megjelenését természetesen komoly turnézás is követi majd. Első körben Európában […]

CAVINTONES

ShowBarlang – Megidézik Jim Morrison, Joe Cocker és Freddie Mercury szellemét!

Március 10-én tartja idei első koncertjét a Doors emlékzenekar, mellyel a Doors alakulásának 50. évfordulóját ünneplik a budapesti ShowBarlang színpadán. Az este folyamán megelevenedik Jim Morrison mellett Joe Cocker és Freddie Mercury szelleme is. Előbbit a Joe Cocker coverband, utóbbit a Cavintones hozza el nekünk a színpadra. (Esemény ITT található) A Doors emlékzenekar 1992-ben alakult László Boldizsár és Szöllős Gergő szervezésében. Magyarország legrégebbi TRIBUTE zenekara nemcsak vállal fellépéseket […]

Phobia

Phobia – Korábbi tagok csatlakozásával készül az új album

Lifeless God címmel június 2-án jelenik meg a kaliforniai grindcore legenda Phobia hatodik nagylemeze. A banda kicsit átalakult a legutóbbi nagylemez, a 2012-es Remnants Of Filth óta. A csapatba nemrég visszatért két korábbi tag, Danny Walker dobos és Leon Del Muerte gitáros; akik ezt megelőzően mindketten az Exhumed, az Intronaut és a Murder Construct zenekarokban […]

Jonathan Davis

Motionless In White – A Korn frontembere, Jonathan Davis is vendégeskedik a májusban érkező lemezen

Graveyard Shift címmel május 5-én jelenik meg a gótos, indusztriális metalcore-t játszó Pennsylvania-i Motionless In White negyedik nagylemeze, a 2014-es Reincarnate album folytatása. A banda már hosszú ideje dobosproblémákkal küzd, ugyanis 2013-ban kilépett Angelo Parente, de az utódja, Brandon „Rage” Richter sem maradt sokáig, így a 2014-es lemezt az In This Moment dobosa, Tom Hane játszotta fel, a […]

Babel

Észt zenekarok szállják meg a Kuplungot – visszatér az I Wear* Experiment és az Elephants From Neptune

Napjaink két legmenőbb észt formációja, a dögös rock and rollban nyomuló Elephants From Neptune és a táncos elektro-popos I Wear*Experiment ezúttal Budapestet hódítja meg március 16-án és 17-én a Kuplungban. A 17-ei koncerten az elefántok társai a friss kislemezzel jelentkező Babel és a ’60-es évek rock zenéjét megidéző The Adolescens lesznek. Észtország egy kicsi ország, […]

ABSENT_DISTANCE

NYOLCAS MŰHELY – Metal tavasz: Omega Diatribe, Invader, End of Paradise és még sokan mások

fehervar.jpg

Már hagyomány a székesfehérvári Nyolcasban, hogy jóféle metalmuzsikával köszöntik a tavaszt. Nem lesz ez másként idén sem. Március 10-11. között kerül megrendezésre a Nyolcas Metal Tavasz, ahol is az első napon az Omega Diatribe, az Absent Distance, a Stabbed, a Manimal Inc. a második napon pedig az End of Paradise, az Invader és a Faded Life várja majd a bulizókat. A napijegy 500 forint lesz majd, a zenekarokról pedig bővebb infókat a Facebook oldalukon találhattok. (Esemény ITT található.)

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!

anders björler

At The Gates – Kilépett az alapító gitáros, Anders Björler

Kilépett a “göteborg-metal” műfaj megtestesítőjeként számon tartott At The Gates soraiból az alapító gitáros, Anders Björler. A zenész a szenvedély hiányával magyarázta döntését, évek óta tudni róla, hogy szíve ma már más, jazzesebb, lazább muzsikák felé is húzza. Az At The Gates az egyik legfontosabb alapembere nélkül is megy tovább, már most is Anders utódját […]

Relapse Records

The Obsessed – Trióban folytatja a doom legenda

A Spirit Caravan együttes hamvaiból Scott “Wino” Weinrich énekes-gitáros (Saint Vitus, Shrinebuilder) tavaly márciusban élesztette fel az 1976-ban Warhorse-ként elindult és 1980 óta The Obsessed  névem működő zenekart. A újjáalakult bandában a főnök Wino mellett Bruce Falkinburg a basszer, Brian Constantino a dobos, a gitáros pedig Sara “Seraphim” Claudius (ex-Armageddon) volt, bár Sara ma már nem […]